Egy + Egy = Három

Negyedik Fejezet

Mutató ujjamat a szám elé helyezem, miközben elfordítom a kulcsban a zárat. Ahogy felkapcsolom a villanyt, hirtelen anya jelenik meg a konyhából. Fehér köntösében és papucsában van. Összegezve, pont úgy, ahogyan sose akarja, hogy lássák.

– Miért voltatok eddig?! Nem arról volt szó, hogy megnézitek a koncertet és jöttök? – vág bele ideges hanglejtéssel, mire összeszorítom szemeimet. – Miért nem vála-szolsz. – változik meg a hangneme, mikor észreveszi a mellettem álló szuper sztárt. – Istenem Luca.. – suttogja elképedve.

– Mit keresnek itt? Egyáltalán.. egyáltalán miért vannak a házamban? – dobálja felém a kérdéseket. – Én értem, és becsülöm is, hogy nem hoztál fiút ide az elmúlt tizennyolc évedben, de.. De így?! – képed el teljesen. A konyhabútoron ülve hallgatom a leszidást, miközben Dorka kint beszélget velük a nappaliba. – És most etetnem kéne őket? Esetleg megágyazni? Le is fürdessem őket? – folytatja tovább a kérdések sorozatát cinikusan.

Nagyot sóhajtva emelem rá a tekintetem, mire elhallgat. – Csak nem akarta, hogy éjszaka vezessek. Behívtam őket egy pohár narancslére. Nem fognak itt aludni, se semmi. – nyugtatom meg, azonban Dorka jelenik meg a konyhában.

Értetlenül pillantok rá, mire elhúzza a száját. – Abban nem lennék olyan biztos.

Egy emberként nézünk ki a nappaliba, ahol a két Mendes testvér alszik. Ülve, oldalra döntött fejjel.

– Szerencsétek, hogy apátok nincs itthon. – szólal meg kis idő után, majd besétál a szobájába. – Úgy intézitek őket, ahogyan tanultátok! Ha valami eltűnik a házból ti is mentek vele! – zárja be az ajtót kulcsra, ezzel egyedül hagyva minket a két hétalvóval.

Shawn Mendes kint alszik a nappalimban. – ezzel a gondolattal fekszem le az ágyamba, majd oldalamra fordulok. Az a fő, hogy Dorka álma teljesült. Igaz, egy kis kiegészítéssel, de megtörtént. Láthatta élőben a kedvencét, megölelhette, és elmondhatta neki mennyit is jelent számára.

– Luca. Luca. – susmorog egy akcentus a fülem mellett, mire dünnyögve fordulok a másik oldalamra. – Kellene egy kis segítség. – nevet halkan.

Szemeim szinte kipattannak, majd azonnal felülök. Shawn guggol az ágyam mellett. Szemei alatt méretes karikák rajzolódnak, nem beszélve arról, hogy az idő olyan hét óra felé járhat, így Ő hat órát aludt egy ilyen koncert után.

– Ne haragudj, hirtelen teljesen elfelejtettem mi a helyzet. – meg azért Shawn Mendes vagy, nem akartam, hogy pikachus pizsamában láss. – Gyorsan átöltözök és kimegyek. A fürdőszoba ajtaján van egy kék delfin, ha használni szeretnéd. – magyarázom, miközben magam elé tűröm a takarómat.

– Köszi. – bólint kedvesen és kisétál a szobámból, majd bezárja azt.

Nagyszerű. Nem elég, hogy kínos maga az egész szituáció, a szobámat is sikerült látnia. Önmagában ezzel nem lenne probléma, hogyha Charlie Puth albumjai és poszterei nem virítanának a falamon. – ezekkel a gondolatokkal nyitom ki a szekrényem. Nem tökölök sokat, magamra ráncigálok egy fekete rövidnadrágot, amit úgyis eltakar egy nagyobb, turkálóban vett férfi póló. Hajamat csak kifésülöm, és ennyivel le is tudom a kinézetem. Sminkelni sosem sminkelek, főleg nem otthon.

– Jó reggelt! – mosolygok Aaliyahra, amit Ő viszonoz. – Nem akartunk benneteket felébreszteni. – ülök le mellé a kanapéra.

Térdeit felhúzza maga elé, majd azokat átölelve rájuk támasztja az állát. – Sajnáljuk ezt az egészet, nem akartunk ilyen pofátlanok lenni. – húzza el a száját.

Shawn jelenik meg a nappaliban, aki csillogó szemekkel pásztázza a házunk berendezését. Falaktól kezdve a festményekig, bútorokig. – Aaliyahnak igaza van. – szólal meg miután észreveszi, hogy én is itt ülök. – Bunkón viselkedtünk, őszinte bocsánatot kérünk anyukádtól is. – teszi össze a két kezét kínos mosollyal az arcán.

Ajtócsapódás hallatszik a háttérből. Egy emberként fordulunk a hang felé, mely Dorka ajtajától származott. Egy ideig pislogás nélkül mered ránk, majd szemeit megdörzsölve ásít egyet. – Még mindig azt hiszem, hogy álmodok. – vallja be zavartan mosolyogva.

Aaliyah pattan fel, majd húgom elé sietve szorosan megöleli. – Meg akartunk várni. Nem szerettünk volna köszönés nélkül elmenni. – néz a húgom szemébe, akin már látom, hogy fáj neki az elválás. Rengeteget beszélgettek a lánnyal, így valószínűleg kialakult köztük egy mondhatni barátság.

– Kikísérünk benneteket. – szólalok meg halkan, pont annyira, hogy a mellettem álló Shawn meghallja. Anya nem örülne, ha még reggel is itt találná őket. Jobb sietni.

Sokat mondóan néz le rám. Van köztünk körülbelül egy fej közötti magasság különbség. Még a húga is magasabb nálam. Fejemet oldalra döntöm, majd a két lányra pillantok és vissza Shawnra.

– Jóban lettek, nagyon. – jegyzi meg, megtámaszkodva a bárszékünkben. – Egyébként, semmi túlzás nélkül, de örülök, hogy megismerhettelek titeket! – mosolyodik el halványan.

Nem nagyon beszéltünk olyan sokat tegnap. Néha-néha váltottunk pár szót, az összenézéseinken kívül pedig semmi nem történt. Shawnnak van egy kisugárzása, mely magával rántja az embert. A pozitivitás, ami belőle árad, szinte kellemes hangulatot biztosít egy beszélgetésben. Jól esik hallgatni, amikor beszél. Van ennek egy ilyen velejárója.

– Én is. – szólalok meg kis idő után. – Mennyi idő lesz szerinted, hogy elfelejted ezt az egészet? – érdeklődöm akaratlanul is cinikus hangnemben. Félve nézek rá, azonban lehajtott fejét és szórakozott mosolyát látva elszáll a pánikom.

Felemelve fejét, egyenesen rám szegezi tekintetét. – Titeket nehéz lesz elfelejteni. – biztosít, miközben oldalra dönti a fejét. – Befogadtatok az éjszaka közepén úgy, hogy hívatlan vendégek voltunk, aztán elszöktem a menedzserem elől, aki valószínűleg meg fog ölni, legutolsó sorban pedig segítettetek a húgomnak, akkor, amikor mindenki semmibe nézte Őt. Hálás vagyok nektek, tényleg. – sorolja fel az indokokat, nevetéssel kisegítve.

Zavarban vagyok. Eléggé. És ezt Ő is látja rajtam. – Mikor indul a gépetek? – váltok témát azonnal. Igazából csak zavar a jelenléte. Mármint, nem ismerem, és abból amennyit tudok róla, nem nagyon mondható nyílt könyvnek.

– Tizennyolcadikán van egy fellépésem Japánban. Addig itt vagyunk, avagy kihasználjuk ezt a négy nap szabit, mert azért próbálni is kell. – avat be, mire szinte egyszerre nézünk össze egy "tudod, mire gondoltam?!" arckifejezéssel. – A lányok úgy is szervezkedni fognak még, avagy –

– Nem most látlak utoljára. – fejezem be a mondatát szórakozottan, amin elneveti magát.

– Összedobhatnánk egy pizzás estét amúgy. – mosolyog rám a többi személyes gondolva. Ebbe tartozik a zenekar, a fotósok és további emberek.

– Benne vagyok. – bólintok, viszonozva a tettét.

Egy gyors ölelés után elköszönünk tőlük, majd ahogyan lehajtanak a feljáróról és kikanyarodnak az utcából, egyenesen Dorka felé fordulok.

– Na?! – nevetem el magam, amire Ő visítva a nyakamba ugrik. Nevetve szorítom magamhoz a tőlem pár centivel alacsonyabb lányt, aki fogalmam sincs, hogy sír-e, vagy nevet.