Egy + Egy = Három

Huszonnyolcadik Fejezet

Shawn feje a hasamon pihen, míg egyik karjával a csípőmet öleli át. A látvány egy pillanatra lesokkol, majd a tegnap történt eseményeket végig gondolva kúszik széles mosoly az arcomra. Késztetést érzek beletúrni az elaludt, kócos hajába, így engedek magamnak és ujjaimat fürtjei közé vezetem, bízva abban, hogy nem ébred fel.

A vacsora szokás szerint jó hangulatban telt, a fiúk tettek róla, hogy senki se unatkozzon. Még Charlien is láttam a felszabadultságot, de felém mutatott bágyadt tekintete nem sok jót sugallt. Fogalmam sincs mi történt vele az elmúlt időben, de rajta vagyok, hogy kiderítsem.

Nagyot sóhajtok a fiún gondolkodva, így Shawn cirógatását is abba hagyom, ami morgást idéz elő belőle. Felvont szemöldökkel pillantok álmos szemeibe, amiket csak a megfordulása után emel rám.

– Jó reggelt. – köszönt reggeli rekedtes hangján, mire a pihék azonnal felállnak a hátamon. Apró bólintással viszonzom gesztusát, de nem folytatom a kényeztetését. – Most komolyan ennyit kaptam? – nyöszörgi elégedetlenül.

– Ez is több a semminél, nem? – érdeklődöm szórakozottan, mire szemét forgatva megtámaszkodik a derekam mellett és apró csókot lehel ajkaimra.

– Szia, mégegyszer. – suttogja mosolyogva. Nagyot nyelve bámulok csillogó szemeibe, amiket megvilágít az ablakon át beszűrődő reggeli fény. Gyönyörű ez a férfi, nem tudok mást mondani rá. Arca férfias vonalait kezeimbe véve immáron én kezdeményezek egy rövid csókot, amit lustán Ő szakít meg. – Ma lesz egy kis találka szerűség, mindenki meg van hívva, így kénytelen leszel te is jönni. – avat be, mielőtt még ellenkezni tudnék. Fájdalmasan felnyögök ennek hallatán és hátra döntöm a fejem. Ez igazságtalan, bezzeg Tifféknek sose kell sehova sem menni, csak ha ők is jönni akarnak. – Utána bulizunk, nyugi. – lök oldalba, kicsikarva egy halvány mosolyt belőlem.

– Ígérd meg, hogy nem hagysz magamra! – emelem fel a mutató ujjam, amire apró puszit nyom. Hogy lehet valaki ennyire édes, most komolyan?

– Ígérem. – suttogja és kimászik az ágyból és a fürdőszobába totyog.

– Oké-oké, csak nyugodtan! – emeli meg a hangját Tiffany, mikor egyszerre többen kezdenek beszélni hozzá. A nagy lárma a ma hatkor kezdődő vacsora közelsége miatt van. Mindenki ideges, hogy mit akar mondani a kiadó, ehhez hasonló dolgok amikhez hiába nem értek, ugyanúgy izgulok, mint a mellettem elsuhanó Mike.

Zavartan nézek körbe, ugyanis mindenki már javában készülődik, én pedig csak ácsorgok, mint egy hülye. Cameronnal akad össze a tekintetem, mire a srác egy apró mosoly kíséretében sétál mellém.

– Azért durva, hogy maga a kiadó emberei lejönnek Texasba. Mármint, simán oda rendelhettek volna minket, de helyette Ők jönnek. – állapítja meg állát vakargatva. Eleinte kérdőn nézek rá, de végül ráhagyom. Meg kell szoknom, hogy Ő sosem a legfőbb problémával törődik. – Jaj, nyugi már! – szorítja meg a vállam, ami jól esik olyan szempontból, hogy elaludtam azt az éjszaka során. Nagyot sóhajtok, Ő pedig apró ölelésben részesít. – Minden rendben lesz, okés?

– Uhm. – ráncolom össze a szemöldököm a hirtelen gesztus miatt, és barátiasan megpaskolom a hátát. – Próbálok hinni neked, maradjunk ennyiben. – tolom el magamtól és egy erőltetett mosolyt küldve felé, igyekszem bejutni a szobánkba úgy, hogy lehetőleg se Tiffany, sem pedig Britney ne vegyen észre.

Az kéne még nekem, ha azok ketten kezelésbe vesznek sosem jutok ki megannyi kiló pirosító és további smink kellékek nélkül. Inkább magamra bízom mit és hogyan csinálok, mert szokásuk kicsit eltúlozni a dolgokat.