Egy + Egy = Három

Hatodik Fejezet

– Akkor holnap? – néz ránk sokat mondó mosollyal Aaliyah, mire mosolyogva helyeselek. – El sem hiszem, hogy holnap után már nem látlak titeket. – biggyeszti le ajkait.

Dorka nagyot sóhajt. – Hát még én. Míg ti turnéztok tovább, én unom a nyaram utolsó heteit. Tényleg, brilliáns lesz! – forgatja a szemét.

A parkolóban állva szinte süvít a szél. Bármennyire is próbálom melegíteni magamat kezeimmel, nem érek vele semmit. Max kapok egy megfázást, anyától meg egy pofont. Kellemest a hasznossal ugyebár.

– Tessék. – nyomja a kezembe farmer-ing-dzsekijét Shawn, mire értetlenül pislogok rá. Haja szemeibe hullik, így azokat kisimítva dönti oldalra fejét. – Hogy holnap legyen okunk még találkozni. – ad választ a nem feltett kérdésemre.

– Sablonosabb nem is lehetnél. – vallom be grimaszt vágva, amin elneveti magát és apró ölelésébe húz, mely a hideg ellenére pont kapóra jön.

Shawn sokkal közelebb került hozzám az elmúlt két napban, mint gondoltam volna. És ezt Ő is érzi. Nem gondolom, hogy bármilyen nagy szerelmet is éreznék, mert az képtelenség lenne. Csupán élvezem a társaságát. Komfortot és kényelmet nyújt, ha beszélgetünk, vagy csak egy társaságban vagyunk.

– Jaj de romik vagytok! – gúnyolódik a húgom, mire szem forgatva fordulok felé. – Úristen! Gondold már el, ők ketten összejönnek, mi meg sógornők leszünk! – vigyorog Aaliyahra, mire érzem, hogy a ledöbbent arcom elkezd vörösödni.

– Dorka! – szólok rá vonallá préselt ajkakkal, és Shawnra nézek, aki lehajtott fejjel a cipőjét vizslatja.

Mivel a lány is észreveszi, hogy mennyire is kínos a helyzet, elneveti magát. – Ne legyetek már ilyenek! Vicceltem na. – jelenti ki és összefonja maga előtt karjait.

Hogy lehet valaki ennyire tehetséges? Mármint, nézem Charlie koncertjeit és egyszerűen megáll az eszem. Annyira elragadó és ahogyan énekel, szinte ki tudom olvasni az érzelmeit. Charliet pár éve szerettem meg, sosem rajongtam sosem senkiért sem, na de Ő iránta. Az egész karomat odaadnám érte.

Szokásosan az Ő hangja tölti be a szobámat, míg én a laptopomon ügyködöm. Önéletrajzot szerkesztek, ugyanis anya már két hete ezért rágja a fülemet.

A szobám ajtaja kicsapódik, mögüle pedig Regina jelenik meg. – Halika! – köszön vigyorogva, és ledobja magát mellém.

Nagyokat pislogva nézek rá. – Hogy jöttél b–

– Ugyan már, még megkérdezed? Kaptam kulcsot a múltkor tőled. – ad magyarázatot vállat vonva és előveszi a telefonját.

Felidézem az emlékeimet, majd miután rájövök mire is gondol, homlokom csapom magam. – Regi én azt azért adtam akkor, hogy mire hazajövök, legyél itt! Nem azért, hogy betörj a házunkba, ha kedved tartja! – nevetem el magam a végére. Regiben azt szeretem, hogy nem normális. Így volt ez tizedikben is, akkor lettünk legjobb barátnők. Valami őrültséget csinált, én pedig nem köptem be az osztályfőnöknek. Innen kezdődött minden.

– Jól van az, legalább látogatlak! – grimaszol egy "neked semmi se jó" reakciót felöltve. – Miért írsz önéletrajzot?

– Kell egy új munkahely. – tudom le ennyivel a válasz adást.

– Mi van Molnárékkal? – ráncolja össze a szemöldökét. – Szeretted azt a pékséget! – kezdetleges cukrászként mindenképpen cukrászdában, vagy pékségben akartam dolgozni. Ez végül pedig meg is történt. Tavaly nyár óta dolgoztam náluk, egészen az idei év tavaszáig. Nem bírtam egyszerre a sulit és a munkahelyet, így muszáj voltam elhagyni az egyiket. A tanulmányaim pedig fontosabbak voltak.