Ahogyan a többiek visszaérkeznek a shopping túráról, én azzal a lendülettel kezdek készülődni. Hivatalosan kijelenthetem, hogy ez a valaha volt legunalmasabb szett, amit én buliba valamikor felvettem. Fekete spagetti pántos top takar, amit beletűrök a szintén fekete bőrnadrágomba. Emellé társítom a hasonló színű magas sarkú bokacsizmámat és elkezdek sminkelni, nem nagy reményeket fűzve ahhoz, hogy elérem a kívánt hatást. Sötét színek felé evezem, a szememet is kicsit merészebben húzom ki. Végül egy enyhén bordó árnyalat kerül ajkaimra, ezzel pedig végzek is.– Oké, na ki hogyan néz ki? – kukkantok ki a szobából halvány mosollyal, mire Britney azonnal felém rohan, kis híján kitörve ezzel a lábát. Megpördül maga körül, miközben szélesen vigyorog.
Egyértelmű a jelmeze. Párduc mintás pántos koktél ruhát visel, mely szorosan tapad rá, alakját kiemelve. Hajába pedig egy fekete cica füles hajpántot tűzött.
– Na? – neveti el magát, miközben belém karol és a konyha felé húz, ahol a társaságunk legtöbbje tartózkodik. Cameron nem hazudott, tényleg Hulknak öltözött. Még az arcát is zöldre festették be!
Mellette Tiffany, aki hasonlóan zöld színekben álldogált annyi különbséggel, hogy Ő Csingilinget személyesíti meg. Flitteres smaragd zöld koktél ruhája tökéletesen passzol arany csillogó szárnyaihoz. Teljesen illik hozzá ez az egész szett.
– Most miért mondod ezt? Szerintem baromi jól nézek ki! – veszekszik Davevel Mike, vörös parókája alól. Ő az egyetlen fiú, aki lánynak, nem beszélve róla, Arielnek öltözött. Dave Bozont a Scooby Doo-ból, Zubin kalóz, Josiah és Brian pedig maffia jelmezt viselt.
– Tetszik a jelmezed! – bukkan fel a másik oldalamon Charlie, aki hozzám hasonlóan full feketében van. Fekete póló fekete farmerral. Egyéniségek vagyunk.
– Ja, a többiek fel sem érnek hozzánk. – bólogatok hevesen, mire mindketten felnevetnek Britneyvel.
– Na, mehetünk? – hallom meg Shawnt, aki a bejárati ajtó előtt áll Briannel együtt. Egyszerű fekete inget viselt szintén fekete farmerrel. Ő sem viszi túlzásba. – Nem érünk rá egésznap, valakinek bulizni is kell! – pillant Mikera, ezzel alapozva a jó kedvet. Elmosolyodom ennek láttán. Talán tegnap csak rossz napja volt.
Tizenegy fős társaságunkkal immáron kisbusszal indulunk el egy tegnap kinézett szórakozóhelyre. Tiffany mellett ülök, aki nem győz szidni, amiért nem szóltam, hogy nincs jelmezem, ugyanis szívesen segített volna összeállítani egyet. Igazából kicsit bánom amiért kihúztam magam a jelmezesdiből. Bár így is látom a többieket körülöttem, a saját jelmezemet úgy sem látnám, mellesleg még zavarna is. Legalább egyedül sem vagyok, ugyanis Shawn és Charlie sem erőlködött nagyon ennek kapcsán.
– Stipi-stopi hátsó bejárat! – indul meg Mike azonnal, akit visítva Brian követ. Legalább Ők egy hullámhosszon vannak.
– Úgyis velem tudtok bejönni, ti állatok! – szól utánuk Shawn, majd Ő is kiszáll legutolsóként. Mellém lépve összekulcsolja ujjainkat, de nem néz rám. Óvatosan húz maga után, miközben Tiffanyék és Britneyék is mellénk érnek. Rettentően hideg van, emiatt érzem libabőrös is vagyok. Kicsit gyorsítok a tempón, amin Shawn meg is lepődik, mert éppen beszélgetést folytat Zubinnal, de bocs, megfagyok.
– Mikor tudunk majd beszélni? – érdeklődöm felnézve rá.
– Miről kéne? – vonja fel kérdőn a szemöldökét.
YOU ARE READING
Egy + Egy = Három
FanfictionAz akaratosság és makacsság megtestesítőinek története. A könyvben betekintést nyerhetünk abba, milyen is az, ha egy teljesített álomból maradandó emlék, és talán kaland marad. Főszereplőink átérzik általános érzelmeinket, a haragot, a megbánást, a...