Egy + Egy = Három

Harmincegyedik Fejezet

– Szent szar, lelkem áhítatója megérkezett köreinkbe! – visít fel Mike, az elnevezésem hallatára pedig felnevetek. – Már hiányoltalak, hol voltál? – vigyorog rám, leheletéből pedig érzem, hogy nem az első pohár sörét itta meg.

Gyorsan körbe nézek, hogy kikre is leltem a nagy tömeg közepén. Shawn beszélget Davevel, Tiffany pedig a zenére táncol Briannel. – Cameronnal beszélgettem. – hajolok a füléhez, hogy jól értse, amit mondok.

– Luca! – hallom meg Tiffany hangját, akinek azonnal felcsillannak szemei amint meglát. Karon ragadva kezd kifelé húzni az épületből, én pedig kérdések nélkül követem Őt. Tuti Cameronról akar beszélni, erre a hülye is rájön. Egy kis terasz szerűségre érünk ki, ahol rajtunk kívül csak páran lézengnek. A hideg levegő hirtelen csapódik az arcomnak, majd végig szántja az egész testem. – Hol voltál eddig basszus, mindenhol kerestelek! – sóhajtja a lány, ezzel kiszakítva a hibernálásomból. – Kérsz? – nyújt felém egy cigarettát, mire habozva, de elfogadom. Miért ne, most nincs itt anyám, hogy tiltson tőle.

Amint megérzem a nikotin ízét, szinte visszarepülök az időben. Mint amikor Erik hülye haverjainak a háza tetején először kipróbáltam milyen is "nagy vagánynak" lenni. Tizenhat lehettem talán, a legjobb barátom noszogatása pedig eredményhez vezetett. Azóta ritkán estem "bűnbe", főként a féltő szülők miatt, akik nem akarták, hogy efféle dolgokba belefollyak.

– Cameronról van szó? – teszem fel a kérdést a kétségbeesett lány tekintetét látva.

– Részben igen. – bólint és a fejét ingatja. – Azt hiszem van valakije. – nyel nagyot, mire bennem megáll az ütő. Ennyire komoly lenne? – De ha belegondolok nem tudom, Cameron nem tenne velem ilyet. Nem csalna meg. – rázza meg a fejét, mintha magát győzködné.

– Úgy beszélsz, mint Britney. – mosolyodom el halványan, próbálva nyugtatni Őt. – Egyébként nem hiszem, hogy megcsalna. Nem tűnik olyannak, higgy nekem. – simítom egyik vállára a kezem, mire nagyot sóhajt. Keserű ízt érzek a számban. Lehet el kéne mondanom neki amit tudok. Mondjuk azzal nem könnyítenék meg semmit sem, sőt. Rosszabb lenne a helyzet, mert én is belekeverednék abba, amibe nagyon nem akarok. – De te tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Hogyha úgy érzed nem tudsz megbízni benne, akkor ne nehezítsd meg a saját dolgod. – vonok vállat, miközben észreveszem, hogy a kint ácsorgó emberek egymást lökdösve sietnek be az épületbe. Rossz érzésem támad, így azonnal Tiffanyra kapom a tekintetem, aki nem tesz másképp.

Csak ne a milyeink legyenek.

Magunkhoz hűen egymás kezét szorongatva nyomulunk át a tömegen, bízva abban, hogy odalyukadunk ki, ahova mindenki menni akar. Próbálok ismerős arcokat keresgélni, de szinte tű a szénakazalban a szituáció.

– Oké, Zubint megtaláltam! – kiabál a fülembe a lány, majd az Ő általa kialakított irányba kezd el húzni maga után. A társasághoz érve elkezdem kapkodni a fejemet, mivel a magasságon miatt lószart se látok. Egy jó mozdulatnál azonban szemem elé kerül mire is ez a nagy közönség. Két, körülbelül velünk egy idős srác veszekedik a pultossal, akiket többen próbálnak leállítani. Számat húzogatva állok hátrébb, ugyanis miután megállapítottam, hogy nincs közünk ehhez, elveszett az érdeklődésem.

Gondolataimba merülve piszkálgatom a körmeimet, amikor valaki durván nekem ütközik. Nagyon fogok örülni, ha sikerült leöntened. Sóhajtva teszek egy száznyolcvan fokos fordulatot, azonban egy idegen helyett Shawn arca tűnik fel előttem. Némán pislog rám, majd poharára pillant, ami tele van.

– Szerencséd van. – dünnyögöm, tudva, hogy amúgy sem érti a hangos zenétől mit is mondok. Arckifejezése pontosan elmondja, amire számítok, így hagyom hogy értetlenkedjen és a fejét rázza, miszerint miért nem vagyok képes érhetően beszélni.

Tincsei kócosan hullnak alkoholtól csillogó szemeibe, ujjaival pedig az előbbieket próbálja hátra igazítani, hogy ne zavarják Őt. Izmain megfeszül fekete ingje, melyet felül ki is gombolt, gondolom a meleg ellen. Lélegzetelállítóan néz ki. Mint általában. Szemeimet forgatom a gondolatom, amit szegény magára vesz, így kicsit habozva, de vállamat átkarolva magához húz. A zene miatt halványan értem mit is mond, mellesleg az is közrejátszik, hogy markáns illata és közelsége apró zavart képez bennem.

– Szóval megint bírsz? – érdeklődöm füléhez hajolva, amit nem teljesen gondolok át, ugyanis arcát felém fordítva ajkai éppen hogy súrolják az arcomat.

– Mi a retkes büdös szar bajod van már megint? – rontok ki a teraszra, miután Shawn ismételten a lehető legbunkóbb módon osztott ki a táncparkett kellős közepén. A srác a korláton támaszkodva lustán rám pillant, majd azonnal visszafordul az utca felé.

Gúnyosan mosolyogva gyújtok meg egy Tiffanytól kapott cigarettát, mire társaságom egyetlen tagja hipergyorsasággal rántja ki azt a kezemből és szív belőle egy jó nagyot.

– Nem elég, hogy a kedvemet elcseszed, de még cigizni se hagysz!? – nézek rá szemöldök ráncolva, amit vállrándítással reagál. Szórakozottan fújja ki a füstöt, miközben hátradönti a fejét. A látványtól akaratom ellenére is görcsbe áll a gyomrom, és legszívesebben könyörögnék azért, hogy karjaival magához húzzon, de muszáj, hogy tartásom legyen. – Mennyit ittál? – teszem fel a kérdést bizakodva.

– Miért fontos az?

– Csak szeretném tudni mennyire tudsz őszintén válaszolni egy kérdésemre, csak ennyire. – fonom össze magam előtt a karjaimat. A hangom megremeg, amit remélek nem vesz észre. Szemembe nézve bólint egyet, miszerint mondhatom nyugodtan. Nagyot sóhajtok, majd lehajtom a fejemet. – Akarsz tőlem valamit? – ejtem ki a szavakat, majd miután ezek elhagyták ajkaimat érzem, hogy a szívemről egy kő leesik.

– Mi van? – neveti el magát erőltetetten, mire rákapom a tekintetem.

Oké, visszavonom, még jött három szikla helyette.

– Írtál rólam egy dalt és..

– És? – szakítja félbe a kétségbeesett kapálózásom. – Az nem jelent semmit. – von vállat nem törődöm stílusban. Érzem, hogy szépen lassan a felépített magabiztosságom összetörik a szívemmel együtt. Torkomban görcs keletkezik, szemeim elé pedig könnyfátyol húzódik.

– Baszódj meg! – csuklik el a hangom, majd akármennyire is nem akarom, de elsírom magam előtte. Szám elé kapom a kezem és befelé veszem az irányt. Nem kap klisésen utánam, nem ránt magához a kezemnél fogva és semmi ilyesmi féle nem történik, mint amit a filmek miatt várnék. Magam vagyok a folyosón, rajtam kívül azzal a pár emberrel, akik tudomást sem vesznek rólam. Szipogva indulok meg a mosdók felé, de nem jutok el odáig ugyanis az ajtók melletti fehér fotelbe leülve temetem kezeimbe az arcom és engedek ki mindent magamból.

Nem ezért jöttem el idáig. Én tényleg azt hittem lehet valami köztünk, nem beszélve arról, hogy erre nem egy-két jel is rámutatott. A szívem megszakad ezért a fiúért, Ő pedig annyira nem volt képes, hogy kulturáltan közölje velem, hogy nincsenek irántam érzései.

A csókok, a gesztusok, a szavai.. egyik sem volt igaz ezek szerint? Csak játék voltam, mint a többi. Hiszen alapból így ismerkedtünk meg. Ő játszani akart velem, én pedig úsztam az árral, mint az összes.