Egy + Egy = Három

Tizenötödik Fejezet

Akaratom ellenére is szét vet az ideg. Jóformán idegesebb vagyok, mint maga Shawn. Már lement a nagyja kategória, amelyekben már két díjat sikerült bezsebelnie.

Shawn öltözőjében ülve figyelem a képernyőt, amin a tőlünk nem messze levő színpadot mutatják. Andrew a telefonját nyomogatja, a csend pedig szinte bántja a fülemet, de tenni ellene nem igazán merek. Még mindig érzem, hogy nem fogadott el teljesen.

– És a legjobb pop előadói díjat kapja... – húzzák el a műsorvezetők, miközben kibontják a borítékot. Ujjaimat összefűzve hunyom le a szemeimet, miközben érzem, hogy szívem hevesebben kezd verni. Gyerünk, gyerünk.. – Shawn Mendes! – hallom meg a nevet, mire kifújom a levegőm és szélesen elmosolyodom. Andrewn is látom a megkönnyebbülés jeleit, azonban kicsit elkések a visszanézéssel, ugyanis tekintetünk összetalálkozik.

Kínos csend telepszik közénk. – Nagyon ügyes. – vélem meg hajam végét piszkálva.

– Igen, az. – ért velem egyet, mire bólintok. – Egyébként, hogy-hogy elkísérted ide is? – teszi fel a kérdést rám sem nézve.

Habozok a válasszal. Nem tudom mit válaszoljak, magam sem tudom, csak ösztönből jött. Meg persze Shawn is tett rá egy-két megjegyzést, hogy nem bánná ha nem otthon ülnék miközben Ő díjakért izzad. Mondjuk ez túlzás, mivel már a harmadik is sikerült, Ő pedig csak ül a nézők között.

– Szerettem volna támogatni. – nyögöm ki idő múlva. – Nem akarom, hogy esetleg azt érezze nem törődöm az effajta stressz helyzetekkel. – idézem az Ő szavait, amikor is próbált meggyőzni a jelenlétemről.

– Értem. – bólint kisebb hallgatás után. – Aranyos. – jegyzi meg, mire elhúzom a szám, amit már úgysem lát, mivel elfordulok. Egyszerűen átlátja az egészet. Lehet tudja is, hogy nem vagyunk együtt és Ő ver át minket azzal, hogy csak játszik velünk. Félek, hogy lebukunk, az azt jelentené, hogy a lehetőnél is többen megutálnának. A családom, a barátaim, és még a telefon előtt gubbasztó rajongók is. Fogalmam sincs mekkora súlya is van ennek.

– Na kinek van már három díja a mai nap? – ront be vigyorogva a nyertesünk, ami egy kész felüdüléssel egyenlő. – Borzalmasan néztek ki, hát nem örülnötök kéne? – ráncolja össze a szemöldökét, azonban mosolyát nem bírja letörölni arcáról.

Andrew mosolyogva lép oda hozzá. – Én nagyon is örülök. – fog vele kezet.

– Én is. – jegyzem meg halkan. A sírás kerülget. Nyomás van rajtam, és újra felemészt annak az esélye, hogy lebuktunk. Shawn kérdő tekintete találkozik az enyémmel, mire magamra erőltetek egy mosolyt. – Tényleg! – bólogatok hevesen, próbálva rávenni, hogy saját magával foglalkozzon, és a sikerével.

– Paparazzi séta, most! – halad el mellettünk Andrew, kiszállva a taxiból. Mi? Egy szót nem szólt az átadó óta, most pedig ide dob nekünk egy olyan kifejezést, amit nem is értek.

– Majd találkozunk! – köszön el Shawn, majd kezemet megragadva kezd velem együtt sétálni egy számomra teljesen idegen irány felé. – Mindjárt elmagyarázom, de előbb neked kell csiripelned. – jelenti ki határozottan, rám sem nézve, ami bevallom rosszul esik.

Lassítok a tempóján és megvonom a vállam. – Andrew szerintem sejt valamit. – osztom meg vele feltételezésem, mire orrát felhúzva megrázza a fejét.