Straight outta Mirkwood

A new defender

Volt pár titkom, amiket gondosan a szívembe zártam, hogy más meg ne tudja. Az egyik ilyen az volt, hogy az egyik legjobb és legigazabb barátom maga a töri tanár volt. Az az ember első évemtől vigyázott rám, ha balhéba keveredtem. Nem egyszer kapart már össze a padlóról. Az összes verekedés amibe keveredtem általában rosszul végződött. Egyszer eltörték a karomat, kétszer a kisujjamat, kiugrott miattuk a térdem és eltörték még két bordámat. Ezek persze a három év alatt gyűltek össze. A sok lila foltot megszámlálni sem tudtam.

A sulis incidens egy hete történt. Az orrom sikeresen meggyógyult és Chrisnek sem lett semmi komolyabb baja nélkülem. Egy hét suli-mentes pihenőt kaptam. Legalább volt egy kis időm megnézni a Trónok harca összes évadát. Feltűnően sokat beszélgettem Legolassal, egyetlen társaságommal a hosszú napok alatt. Kezdtem megismerni.. és egy idő után már a bátyámként tekintettem rá. Sikerült elérnie, hogy kevésbé utáljam.

A suliban a hosszú idő alatt semmi sem változott. Chris a nyakamba ugrott, annyira hiányozhattam neki. A tanárúr is örömmel üdvözölt újra az óráin. Meg is iratta velem a témazáró dolgozatot. Aznap hétfő volt megint. A Clarkson ikrek a hatodik szünetben megint nekem mentek. Chris ezúttal okosabb volt. Tudta, hogy a múltkor is miatta kaptam be azt a sok ütést.

-Nem is köttök belénk?- kérdezték bambán.

-Egy, te jöttél nekem megint. Kettő, nem akarok megint vérző orral hazamenni. És három, nem érdekeltek. Ki tudom zárni a zavaró tényezőket az életemből.- bólintottam egy nagyot, majd tovább álltunk hármasban. Én, Chris és a láthatatlan Legolas.

-Ezt jól megmondtad nekik!- pacsizott velem a szemüveges.

-Szép volt.- súgta a fülembe a herceg.

-Köszi!

Nem is hallottam, nem hogy láttam volna a mögöttem vészesen közeledő öklöt. Az egyik Clarkson fiú úgy döntött, hogy ő már akkor is verekdeni fog. Mielőtt elért volna engem, Legolas belerúgott az alkarába és eltérítette az ütést. Itt vettem észre.

-Én ütök, te csak csinálj úgy!- szólított fel.

-Okés.- nekem nem kellett kétszer mondania.

Egy jobbos, egy balos, egy rúgás a gyomorba és máris a padlón volt. Tulajdonképpen a napomat köszönhettem Legolasnak, hogy nem kell a kórházban ülnöm felszakadt tarkóval varrásra várva. Hálámat kifejezve berántottam egy tanterembe és megöleltem. Csakhogy ne legyen feltűnő senkinek, egy üreset választottam.

-Köszönöm.

-Nincs mit. Ez a legkevesebb, hamár múltkor nen avatkozhattam közbe. Azt hittem a fiúk tanultak a tanárúr leckéjéből.- csóválta a fejét.

-Hát igen.. én is. De a múltkor hogyan sikerült a tanár urat rávenned, hogy feljöjjön?- kérdeztem.

-Tudod... nagyon furcsa sztori.

-Majd én elmondom.- lépett be ő is a terembe.

-Már megyek is tanárúr, nem akartam zavarani!- és már osontam is az ajtó felé.

-Legolas kérlek, csinálj valamit vele!- kérlelte a tündét.

-Maga is látja?

-Persze. Sőt, azt is tudom miért. Csak az látja, akinek szüksége van rá.- ezt azonnal nem értettem.

-Hogy érti?- hangot is adtam a kétségeimnek.

-A tanárúrnak szüksége volt rám, hogy elvezessem hozzád. Hogy megmentsen. Neked pedig még nem tudom, hogy mi szükséged rám, de egy évünk van még kideríteni.- magyarázta el a tünde.

-Egy év?- újabb kérdések ötlöttek fel bennem.

-Beszélgettünk egy keveset az úrral. Azt mondta, hogy ha elviszel a harmadik és egyben befejező filmre, ugyanabban az időpontban, ugyanarra a helyre, akkor visszakerülök.- az állam is leesett.

-Nahát! Rajtam ne múljon. Visszajuttatlak.- jelentettem ki eltökélten.

Aznap hazafelé sokat beszélgettünk, hogy mire számítunk a folytatásban. Sok felvetés röppent fel, bár Peter Jackson nem sokban térhet el a könyvtől, tehát nagyjából a végét tudni lehetett. Az út felénél egy elég furcsa kérdés merült fel bennem.

-Milyen kapcsolatban állsz Tauriellel?- kérdeztem finoman- Lehetsz velem őszinte. Nem valószínű, hogy valaha is beszélni fogok vele.- győzködtem.

-Bonyolult. Ennyi elég?- nevetett. Érezte, hogy nem erre vagyok kíványcsi- Apám befogadta, szinte együtt nőttünk fel. Én nagyon szeretem. Tényleg. De ő.. mit is mondhatnék? Ő a törp felé húz.

-Óh. Plátói szerelem, mi?- fogtam meg a vállát- That's rough buddy!

-Úgy, hogy én is értsem, jó?

-Azt mondtam, hogy az nem túl jó. Ismerem az érzést.- szontyolodtam el egy kicsit, bár ez már rég történt. A szomszéd srác jött be és egyik nap, mikor átmentünk hozzájuk, bemutatta a barátnőjét. Fájt, de gyorsan tovább tudtam lépni.

-És veled meg Chris-el mi a helyzet?- kérdezte meg ő is hamár ez a téma.

-Ő csak a barátom. Semmi több. Segít matekozni néha, meg van kivel beszélgetnem a képregényekről. Kb ennyi.

-De rajta nem ez látszik...- most, hogy így mondja, tényleg furcsán viselkedik velem.

-Igen. Igazad van. Lehet bejövök neki.. nagy ügy.

-Ahogy te gondolod!- hagyta annyiban.

-Lehet egy furcsa kérésem?- váltottam hirtelen témát.

-Hm?

-Taníts meg verekedni!