Straight outta Mirkwood

Bolg

Mikor felocsúdtam (nem tudom mennyi idővel később) Thorin kiáltását hallottam. Talán megtámadta Azog.. nem tudtam biztosra. Ezután meghallottam Kilí kiáltásait is, majd egy nő hangját, aki a nevén szólítva hívta kétségbeesetten. Ez talán Tauriel.. megyek. Segítek nekik! Ha rajtam múlik nem hal meg még egy törp.

-Bilbó, te maradj itt és vigyázz magadra. Bújj el, vagy tudomisén.. ne halj meg. Jó?- kértem.

-Igyekszem.- bólintott, majd kivonta a kardját.

Elrohantam Tauriel kétségbeesett kiáltozásának irányába. Mikor megláttam a nőt, Bolg lépett mögé. Időm sem volt valami olyasmit mondani neki, hogy vigyázz! mert az ork nekilökte egy falnak és csak egy erőtlen nyögés hagyta el a száját. A nő kétségbeesetten védekezett én meg födbegyökerezett lábakkal figyeltem a történéseket. Tauriel kicsusszant a kezei közül és rátámadt Bolgra. Én is előrántottam a tőrőmet és ejtettem néhány vágást a hátán, de mintha meg sem érezte volna. Aztán elkapta a tünde kezeit és a háta mögé tekerte őket. Tauriel fájdalmában felkiáltott, ekkor érkezett meg Kilí, aki az ork nyakába ugrott és a fejét kezdte el csapkodni a kardjával. Bolg hirtelen letépte magáról és a háta mögötti lépcsőre hajította. A torkánál fogva leszorította.

Ekkor tettünk Tauriellel még egy kétségbeesett próbálkozást, hogy késleltessük az elkerülhetetlent, de Bolg a falnak csapta őt, engem pedig majdnem lehajított a rom pereméről. Ahogy megkapaszkodtam és hátrafordultam, a befagyott folyó terült el alattam. Egy törp küzdött a jégen egy törött pengéjű karddal. Orkok vették körül, de egy-egy mindig hanyatt esett. Nyílvesszők végeztek velük.. megerőltetve a szememet láttam, hogy honnan jönnek. Egy torony tetejéről lőtték ki őket, mégpedig Legolas. Jó volt látni, amint segített Thorinnak. Mert ő vergődött a jégen. Egyenlőre még jól volt.

Minden erőmet összeszedve felhúztam magamat a szikla pereméről. Tauriel sikoltott, Bolg arca elégedett, Kilíé pedig falfehér. Az ork kezében egy véres fegyver volt.. Kilí meghalt. Egy újabb törp a Durin-vérvonalból. Én is kedveltem, persze közel nem annyira, mint Tauriel. Dühösek voltunk. Egyszerre ugrottunk rá Bolgra és elrugaszkodva a faltól magunkkal együtt a mélybe rántottuk.

Nem tudom megmondani, hogy mennyit és meddig zuhantam. Annyit tudok, hogy a földetérés rohadtul fájt. A hátamra érkeztem, alig kaptam levegőt. A fejemet is bevertem, a tarkómon éreztem a langyos, ragacsos vért szivárogni. Szédültem és elsötétült a világ előttem.

Mikor kinyitottam a szemeimet, szörnyen sajogtak. A fejem hasogatott, de a vér már megszáradt. Szomjas voltam, émelyegtem.. egyszóval minden bajom volt. Legolas ott ült mellettem, hátát a havas sziklafalnak vetve, kimerülve, bánatosan. Lassan felültem, mire a fejem még jobban fájni kezdett. Lassan beszéltem, figyelve hogy a lehető legkevesebb mozgást véggezzen a felrepedt szám.

-Senkinek sem kívánok egy ilyen esést. Még Clarksonéknak sem.- próbáltam mosolyogni, de a szám továbbra is fájt, így egy fintor jelent meg az arcomon.

-Kész csoda, hogy túlélted.- hangjába szomorúsággal vegyes lenyűgözöttség vegyült- Még így sebesülten is gyönyörű vagy.- fűzte hozzá egy keserű mosollyal.

-Mi törtènt? Meddig nem voltam magamnál?

-Nemrég ültem le melléd, miután végeztem Bolggal.- úgy mondta, mintha ez természetes volna.

-Nagy cucc..- játszottam rá- Ne csigázz! Meséld már el!- kérleltem lelkesedve, nem is törődve a fájdalmaimmal.

-Te kérted!- emelte fel a kezeit védekezőleg- Szóval...

Mikor láttam, hogy elájulsz, gondolkodás nélkül nyúltam egy nyílvesszőm felé, de elfogytak. Kirántottam a kardomat, amikoris megremegett a magas torony, amin álltam. Egy hatalmas troll ütlegelte az alját. Leugrottam, a vállára, kardom pengéjét belemélyesztve a fejébe. Megfordítottam és teljes erejéből nekilendítettem a toronynak, ami így kidőlt és a vízesés előtti szakadékban állt meg, mint egy híd. Ráléptem ès a meglepett Bolggal találtam szemben magam.

Vadul összecsaptunk. Mivel a torony üreges, elég volt egy erős ütés mellém és beomlott alattam a fal. Bentre szorultam. Bolg kíméletlenül tovább támadott, nem hagyva időt nekem, hogy összeszedjem magam. Nagy nehezen sikerült kivergődnöm a három fal közül. Viaskodásunk közben egy ork zuhant Bolg mögé, mire beomlott alatta a torony fala és bezuhant.. az aprólék pedig rá.
Itt pillantottam meg a fegyvertelen Thorint és a fölötte álló orkot. 'Nehogymár!' gondoltam és elhajítottam a kardomat, egyenesen az ork mellkasába. Thorin elkapta a markolatát, így a kard nála maradt. Bolg újra támadott.

Az első, erős csapás elől sikerült kitérnem, majd előrántottam két tőrömet. Gondolhatod mennyi esélyem volt... a buzogányával kegyetlenül támadott továbbra is, én pedig mélyen a hátába vágtam, illetve átszúrtam a jobb kezét. Ráfogott a kézfejemre és kitépte a fegyvert az ujjaim közül. Ahogy elhajoltam az ütèse elől, beestem a toronyba.

Egy nagy, szögletes téglát hajított felém, ami háromszor akkora volt, mint az ocsmány feje. Kitértem előle, de leomlott alattam a torony. A még lefele eső köveken lépcsőztem egészen fel, tudniillik nem vagyok nehéz, elbírtak. A nakába ugrottam és eldobtam egy rándulással, mint ahogy te rántottál a földre engem egyik reggel még anno. Felé szúrtam, de elkapta a tőrömet. Vigyorgott, azt hitte túl járt az eszemen. Visszamosolyogtam, mert tévedett. A térdelő lábán elrugaszkodva a nyakába lendültem, kitéptem a tőrömet a szorításából, majd markolatig a fejébe állítottam. És elforgattam.

Az igen instabillá vált rögtönzött és leostromolt hídnak elég volt egy kis lökés  (ahogy leugrottam az ork válláról a szilárd talajra) és összeomlott. Miután a holtteste földet ért, egy nagy szikla nyomta agyon.

-És most itt vagyok fegyver nélkül. Mindkét tőröm Bolgban maradt, a nyílvesszőim elfogytak és a kardom is Thorinnál van.- fejezte be a lélegzetelállító kalandja mesélését. Ekkor egy fájdalmas kiáltás hallatszott a vízesés tetejéről.

-Thorin!- kiáltottam.