Straight outta Mirkwood

'Edlennen'

-Mikor azt az orkot kiűzted Esgarothból, találtál valamit?- kérdezte Tauriel fagyos tekintetét Legolaséba fúrva. Mintha megfagyott volna a levegő kettejük közt.

-Az az ork... felismertem. Ő Bolg, Azog, a pusztító ivadéka. Egy warg horda várt rájuk a város határában. Északra mentek. Különböztek a többi orktól, akit eddig láttam.- itt egy percre elhallgatott.

-Miben?- kérdeztem.

-Egy olyan jelet viseltek, amit nem láttam már jó ideje. Gundabad jelét.

-Gundabad?- állt meg rémülten a nő.

-Egy ork erőd a Ködhegység északi területén..- nem mondhatta tovább, mert egy Bakacsin erdei tünde vágtatott felénk.

Hosszú barna haja a vállához simult, még csak a menetszél sem libbentette meg. Zöld ruhája, barnás köpenye volt. A fehér lováról le sem szállt, úgy szólította meg Legolast.

-Hîr nín, Legolas. Celin ’winiath o adar lín.- kezdte a követ.- Cân i hi danwenidh na le.

-Apámtól hozott egy üzenetet.- fordította nekem- Azt akarja, hogy haladéktalanul térjek vissza hozzá. -Tolo, Tauriel.- szólt hátra, mire mindketten megindultak, de a követ újból közbeszólt.

-Hîr nín. Edlennen Tauriel.

-Edlennen?- kérdezett vissza sokkos állapotban. A nő sem jutott szóhoz. Száműzték őt.. nem is csodálom, hogy köpni-nyelni nem tud- Megmondhatod apámnak, ha Taurielnek nincs ott helye, akkor nekem sincs.

-Legolas... ez az apád parancsa.- lépett oda mögé és mondta halkan, lesütött szemekkel.

-Ebben most igaza van.- erősítettem meg Taurielt- És nem csak az apád, de a királyod is.

-Naw aran nín, mal ú-gân innas nín.- ezt a mondatot mintha Taurielnek címezte volna, de lopva rám pillantott a végén- Északra megyek, velem tartasz?- mielőtt válaszolhattam volna, Tauriel közbekérdezett. Lehet, az előbbit nemis nekem mondta, hanem neki?

-Hová?- szaporázta meg a lépteit, mert Legolas hirtelen elsietett.

-Gundabadba.

-Csúcs, de hogy férünk majd el egy lovon?- kérdeztem.

-El kell intéznem még valamit... hozz egy lovat!- kérte a nőt, majd felém fordult- Te most nem jössz. Sokkal fontosabb feladatom van számodra. Itt kell maradnod. Menj a törpökhöz. Arra!- mutatott a Magányos Hegy felé- Maradj a közelükben. Van egy nagyon rossz előérzetem a közelgő jövőt illetően. Nem túl nagy kérés?- én is kaptam egy aggódó pillantást tőle, de ez más volt mint Taurielé. Sokkal őszintébb...

-Meg teszek minden tőlem telhetőt.- bólogattam. A vállamra rakta a kezét.

-Köszönöm.- közelebb hajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Meglepve pislogtam rá- Tudod, ha esetleg nem találkoznánk többet...- fogta meg a tarkóját, majd Tauriel után sietett.

Zavartan néztem utána. Nem tudok rajta kiigazodni. Egyszer úgy tűnik, hogy kedvel, aztán nem is figyel rám, megy Tauriel után, most pedig megint érdeklem. Kész rejtély ez a tünde. A törpök... utánuk kéne mennem. A tó felé pillantottam. Már messze jártak. Talán, ha utánuk úsznék, utolérném őket.. persze semmi kedvem átfázni. A jeges víz, már csak hab a tortán. Még egyszer alaposan körül néztem, hátha elkerülte valami a figyelmemet és így is lett. Egy kis ladik himbálózott a víz hullámain. Odarohantam, beleültem és nem kis erőfeszítéssel áteveztem a Hegyhez.

Lábnyomokat láttam a sárban. A törpök erre jöttek. Futólépésben követtem a nyomokat, és csak Erebor kapujában kaptam fel a fejemet. Meglepetésemre sikerült utolérnem őket. Belépve az "ajtón" egy hatalmas csarnok tárult a szemeim elé, zöld kőből faragva. Lélegzetelállító volt a látvány. Visszhangzott, amint Bofur a társait szólította.

-Hahó! Bombur? Bifur? Akárki!- kiáltozta éles hangon.

-Várjatok!- ismételte el még háromszor Bilbó, mire utolérte őket. Egy magas lépcsőről sietett lefelé.

-Bilbó!- kiáltottak fel örömükben.

-Álljatok meg! El kell mennetek innen! Mindannyiunknak el kell!

-De hisz csak most értünk ide.- értetlenkedett Bofur.

-Próbáltam már vele beszélni, de esélytelen.- sóhajtott fáradtan.

-Kivel, komám?- kérdezte Óin.

-THORIN! Thorin... Thorin.- kiáltott Bilbó- Már napok óta odakint van! Nem iszik, alig eszik. Mintha nem önmaga lenne. Szerintem ez a hely... ez teszi vele. Valami betegség lepi.- hadarta el, szinte egy levegőre.

-Sárkány kórság- suttogtam. Persze senki sem hallotta.

-Miféle betegség?- kérdezte Kilí, majd elnézett Bilbó válla fölött a bátyjára. Filí a Hegy belseje felé kezdett rohanni.

-Filí, FILÍ!- kiáltott utána a hobbit és mind a nyomába eredtek.

Egy kapu alatt rohantunk át, majd megtorpantunk egy magas lépcső tetején. Az elém táruló látványra nem voltam felkészülve. Végighordoztam a tekintetemet a hatalmas csarnokon. A hatalmas szó nem is írja le a valódi méreteket. Óriási, gigászi volt. Vastag, faragott oszlopok kötötték össze a padlót a mennyezettel. A kettő között pedig arany volt. Arany, mindenféle drágakő, faragott, megmunkált szobrok, díszes fegyverek, páncélok. Az egy dolog, hogy láttam a Smaug pusztaságában ezt az egészet a vásznon, de a valóságban ezt sem lehet ép ésszel fel fogni, nem csoda, hogy Thorin is becsavarodott. Ott sétált az arany halmok tetején, nagy és vastag szőrme bundában, koronában.

-Arany..- suttogta- mérhetetlenül sok arany. Túl a gyászon és a szenvedésen- suttogta maga elé, majd mikor észrevett minket felnézett és felénk fordult-Csodáljátok meg Thror hatalmas kincsestárát!- monda, széttárva a karjait. Felhajított hozzán egy öklömnyi rubintot- Üdvözöllek, anyámfiai, itt Erebor királyságában!

-Ez őrültség...- suttogtam döbbenten.