A címből és a borítóból már kiderülhetett, hogy ezen könyv egyik főszereplője a Bakacsin erdő tünde hercege, Legolas, lesz.
A másik, női fői szerepben Nova Sting. A gyűrűk ura filmektől teljesen független, inkább az öt sereg csatájára lesz spoiler...
Miután elrohantunk Legolassal, lábnyomokat találtam a hóban. Frissek és aprók voltak, nem csízma által hagyottak. Bilbó... utána kéne mennem. Pár percig csendben álltam a kereszteződésben és gondolkodtam, majd Legolashoz fordultam.
-Figyelj csak..- kezdtem- Lehet, hogy most megint szét kéne válnunk.
-Ne is folytatsd! Ebbe nem megyek bele! Így is egy örökkévalóságnak tűnt, mire megtaláltalak. Nem hagylak magadra. Most nem!- erősködött.
-Menj Tauriel után! Én Hollóbércre megyek és figyelmeztetem a törpöket.- a mondat végét már lenyeltem: Bilbó után. Nem akartam hogy tudja, meg magyarázkodni sem nagyon volt kedvem.
-Na azt már nem. Ha odamész, megölnek. Azt nem bírnám elviselni...- a hangja árulkodott, hogy tudja, ebben a vitában már nem nyerhet.
-Bízz bennem!- szorítottam meg a kezeit, majd mélyen a szemébe néztem. Állta a tekintetem, nem nézett félre.
-Tessék!- ezzel adott egy marék füvet, aminek apró levelei voltak.
-Ez az amire gondolok?- vettem szemre jobban a kapott növényt.
-Athelas.. anyukád biztos sokkal jobban lesz tőle.- annyi időn át emlékezett anyumra? Nem is gondoltam volna- Emlékszel? Megígértem. És ne feledd, bármilyen apró, vagy nagy baja van anyudnak, ez meg fogja gyógyítani.
-Nem is tudom mit mondjak...- elakadt a szavam is. Nagyon meghatott a gesztus.
Egy hosszú pillanatig semmi sem történt, majd hirtelen megcsókolt... igen. Életem első csókja volt, és ahhoz képest nem is rossz. Persze nem így képzeltem el még annó, hogy Középfödén, az Öt sereg csatája közben egy tündével fog elcsattanni, de ez van. Nem mondhatnám, hogy van miért panaszkodnom. Ezután egy perc néma csend következett, amit végül ő tört meg.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Nem bírtam várni.. mi lenne, ha legközelebb találkoznánk és már nem látnálak? Bele se merek gondolni abba... hogy elveszítelek.- suttogta, miközben kezemet a szívéhez emelte.
-Én sosem foglak elfelejteni.- ígértem meg neki- De most mennem kell. Kerüld a balhét!- kértem, miközben elindultunk különböző irányokba. Arcán egy értetlenkedő kifejezés ült- Ne halj meg, jó?- fűztem hozzá.
-Te se!- majd egy felettünk elrepülő óriás denevér lábaiba kapaszkodva eltűnt a szemem elől.
Mivel több ilyen denevér is jött, kezdtem sejteni, hogy a Bolg által vezetett sereg nemsokára beront észak felől. Muszáj minél gyorsabban feljutnom Hollóbércre, hogy ott segítsem a törpöket, ahol tudom. Futásnak eredtem, de nem találtam jól járható utat, csak a jégtől csúszós, guruló kavicsokkal feltöltött csapásokat. Ahogy ott igyekeztem egyre feljebb, néhány kobold zsoldos jött szembe. Ugyan nem láttak és felfedezetlen is maradhattam volna, de rájuk támadtam. Kettőnek átszúrtam a torkát hátulról. A maradék kettő egyszerre támadt rám, egy erős mozdulattal védtem ki a csapást. Egy íjász is volt mögöttem, akit viszont nem láttam. Egy centire vétette el az arcomat. A nyílvesszőt látva megfordultam és belevágtam a tőrömet az utolsó kobold fejébe. Elsétálva a hulla mellett, megakadt a szemem az íján. Kiszedtem a görcsbe állt kezéből, a hátáról leszedtem a tegezt, majd felcsatoltam az övemre, minél több nyílvesszőm van, annál jobb. Tovább siettem. Nagy nehezen azért mégiscsak sikerült feljussak.
-... Ez a hely teljesen körül lesz véve! Nem lesz kiút!- hallottam Bilbó kifulladt hangját, amint Thorinnal és Dwalinnal beszélt. Várjunk csak egy percet... hol van Kilí és Filí?
-Már olyan közel vagyunk! Az a mocsok itt van bent valahol! Én azt mondom menjünk beljebb!- dühöngött Dwalin.
-Ne.. ő is pontosan ezt akarja! Be akar csalogatni minket.- nézett körül alaposabban Thorin a romok között. Valamelyik oszlopcsoport mögött ott relytőzött Azog, de a rokonai is. Majd arca hirtelen a már értem kifejezést vette fel.
-Ez egy csapda!- suttogtam el mindenki rettegett gondolatát.
-Keresd meg Kilít és Filít, majd hozd ki őket!- kérte Dwalint.
-Thorin.. biztos vagy ebben?- kételkedett az előbbi.
-Menj! Majd megkűzdünk vele máskor.- utasította ellentmondást nem tűrő hangon.
Mikor Dwalin megfordult, hogy induljon, a szemközti romok teteje felől dobszó hallatszott és fények villogtak a falon. Azog lépett elő a félhomályból, még meglévő kezében Filít vonszolta maga mellett. A törp arca szélén vér folyt, látszik, hogy nem adta olcsón magát. Azog másik keze helyén egy kard pengéje volt. Félelmetes látványt nyújtott. Fehér páncélja, heges, sápadt bőre, kard-keze... és azok a hideg, élettelen szemei. Fél kézzel kitartotta maga elé a törpöt a levegőben.
-Ez hal meg először!- szólalt meg a sápadt ork a saját nyelvén- Majd a testvére. Aztán pedig te, Tölgypajzsos! Te halsz majd meg legutoljára!
-Édes Istenem!- kaptam a szám elé a kezeimet, hogy elfolytsam a sikolyomat.
-Fuss!- kiáltotta Filí, aki már tudta, mi lesz a történet vége.
Thorin, Dwalin, Bilbó és én lesokkolva néztük a jelenetet és azon pörgött az agyunk, hogy hogyan segíthetnénk ki Filí fejét a hurokból. Nem sikerült időben rájöjjünk. Azog a törpöt a nyakánal tartva hason szúrta a kard-kezével, bár a hason szúrta gyenge kifejezés. Átszúrta.. az jobban passzol. Filí nem kiáltott fel fajdalmában, gyengeségnek a nyoma sem látszott az arcán. Mikor a teste elernyedt, Azog elengedte, és a test a hóban landolt.
Mint utóbb kiderült, Kilí lába előtt...
-Itt ér véget a mocskos vérvonalad!- fenyegetőzött tovább a sápadt ork.
-Kilí!- üvöltött teli torokból Thorin, aki meghallotta a dühös csatakiáltásait, mostmár csak az egyik unokaöccsének. Utána rohant a romok közé.
-Thorin!- kialtott Dwalin utána- Thorin ne!- majd ő is futásnak eredt.
Én ott maradtam Bilbóval és nem tértem magamhoz. Filí meghalt. A szemem láttára ölte meg Azog. Ott álltam, vállamon az íjammal. Lehet, hogy tehettem volna valamit.. az is lehet, hogy nem. Mostmár sajnos nem fog kiderülni.
