Straight outta Mirkwood

Maybe in love, maybe not

Április

A reggelek gyönyörűek voltak, ha éppen nem esett az eső. A nappal együtt keltünk, viszont még mindig homály uralkodott reggeli edzéseink alatt. Legolas íjászatra is tanított, mondván ha már egy tünde tanít, tünde harcmodorra, akkor az íjászat sem maradhat ki. Persze kölcsön adta az övét. Meglepődtem a súlyán. A vártnál könnyebb volt.

-A Bakacsinerdőben minden harcosnak ilyenje van. Csak valaki kreatívabban is fel tudja használni, mint én.- mesélte.

-Mint például?- érdeklődtem. Lekötött az, amit mondott. Nem mintha nem láttam volna a Hobbit 2-t, ami nagyrészt erről szólt, mert láttam. Azon a napon hozott össze a sors vele.

-Például az ellenfelet meg lehet ütni a hegyes végével. Vagy közelebb lehet magunkhoz rántani.- miközben magyarázta le sem vette rólam a szemét. Igyekeztem higgadt maradni. Nem izgatott, hadd nézzen csak, csinos vagyok!

-Érdekes. Kipróbálhatom?- kaptam ki a kezéből, mielőtt a válasz megérkezett volna.

-Csináljuk azt, hogy megtámadlak és védekezned kell. Azzal az íjjal.- ajánlotta fel.

Ezúttal az én válaszomra nem várt. Előrántotta a tőreit és megpörgette a kezeiben. Az egyikkel előre szúrt, ami elől elléptem. A másikkal a fejem felé kapott, hátrahőköltem és a hirtelen lendülettől majdnem hanyatt estem, fél kezemen megtámaszkodtam, majd egy fél-hátraszaltóval újra talpra álltam. Egy ügyes mozdulattal kiütöttem az egyik kezéből a tőrét az íj végével. Átvette a balból a jobb kezébe a megmaradt fegyverét. Tehát jobb kezes.
A bal oldalára léptem és igyekeztem ott is maradni. Egy gyors lábsöprést hajtottam végre, amit ugyan átugrott, de egy percre elterelte a figyelmét. A jobb kezéből is sikerült kiüssem a tőrt hátulról. Egy lépést hátrálni akart, de az íjat a nyakára húztam és nagy lendülettel megrántottam. Felemeltem a kezemet, hogy nehogy nekem ütközzön, ami így a mellkasán landolt.
Éreztem az arcomon a langyos levegőt, amit kilégzett.
Éreztem a szíve gyors dobogását.
Fél kézzel kihámozta magát saját íjának szorításából, de nem mozdult mellőlem. Bal keze lassan az enyémre vándorolt. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.

Nyeltem egyet, majd hátra léptem egy lépést. A kezemet lassan leengedtem, és mikor elengedte berohantam a házba. Csak később jött utánam.

-Bocsánat.

-Miért kérsz bocsánatot?- vontam fel a szemöldökömet.

-Az előbbiért a kertben. Van, hogy elfelejtem, hol is a helyem.- szabadkozott.

-Egy, semmi baj. Kettő, nem tudom miről beszélsz, csupán egy barátságos párbajról volt szó- kacsintottam rá- És három: emlékezz Taurielre.

-Hát hogyne..- bólintott kicsit elkeseredetten..

-Kimennél, hogy átöltözhessek?- kérdeztem meg tapintatosan.

-Persze. Ezer bocs.- csapott a homlokára és kilépett az ajtómon.

Gyorsan felrántottam magamra ezt-azt, majd a hátamra kaptam a suli táskát és indultunk is.
Bent kiderült, hogy értekezlete lesz az igazgatónak pár fontos emberrel. Három órám lesz csak megtartva, aztán mehetek haza.

Második szünet volt, mikor beléptem az osztálytermembe és a hátsó padsor felé siettem, de megcsapta a fülemet valami. Egy mondatfoszlány, ami önmagában semmit sem jelenthetett volna, csakhogy ez rólam szólt.

-Tudod mért csapták ki az előző sulijából?- ment a sugdolózás körbe a teremben. Úgy döntöttem, elejét veszem minden féle pletykának. Kiálltam az osztály elé és belekezdtem a szónoklatomba.

-Akarva akaratlanul meghallottam, hogy rólam sugdolóztok és arról, hogy miért csaptak ki a régi sulimból. Igaz?- néma bólogatás jött egyesek részéről- Jó. Elmondom. Verekedtem. Eltörtem egy 12.-es fiú ujját a puszta kezemmel. A másiknak kirúgtam a lábait, hanyatt esett és csúnyán beverte a fejét.

-Miért?- jött a kérdés Percytől.

-Mert a fiúk folyton beszólogattak és megvertek engem, őket mégsem rúgták ki.

-Az nem fair. Gazdagok voltak mi?- kérdezte egy másik gyerek.

-Ja.- bólogattam.

-Ne aggódj Nova. Ez a suli más.- lépett oda Percy mellém. Egy kicsit elpirultam- Itt senki sem fog bántani.- megszorította a kezemet és a helyemre kísért.

-Most ne röhögtess! Ez?!- vont kérdőre Legolas, a padom peremén ücsörögve.

-Mi közöd?- még mindig mosolyogtam- Vigyázz! A végén még felborul a pad!

-Megsértesz! Mi tündék olyan könnyűek vagyunk, hogy a frissen hullott hó tetején is tudunk mászkálni, lábnyomok hátrahagyása nélkül.- hencegett.

-Persze!- vontam vállat.

-Egy picit valóban túloztam, de ha nem hiszed, akkor emelj meg!- szólított fel.

-Legyen!- odaballaggam, a kezeimet összekulcsoltam a derekán és felkészültem a hatalmas erőlködésre, de csak nem volt rá semmi szükség. Pehely könnyű volt- Basszus!- nevettem.

-Mondtam.- vigyorgott rám. Esküszöm, néha nagyon gyerekes tud lenni.

-Minden rendben van, Nova?- kérdezte Percy.

-Persze!- elpirultam kínomban. Most jutott csak eszembe, hogy az előző jelenetet mindenki látta, csak épp Legolas hiányzott a képről. Így nézve elég őrült.

-Aha.- röhögött egy gyerek, majd súgott valamit a mellette állónak. Én nem hallottam.

-Mit mond? Hallod?- fordultam Legolashoz.

-Azt, hogy totál hibbant vagy és a dili házban lenne a helyed.- válaszolt nyúgodt hangon.

-Milyen hízelgő!- reméltem, hogy a szarkazmus hallatszik a hangomon. Percy csak állt ott és le sem vette a szemét rólam.