Straight outta Mirkwood

Elvish lullaby

Mire apu hazaért a nappali nagy része ki volt takarítva. Az arcom kipirult a sok sírástól. Nagyon aggódtam.
Apa belépett az ajtón, én rögtön a nyakába ugrottam és újra zokogni kezdtem. Fél kezével a hátamat tartotta, a másikkal letette a táskáját és levette a cipőjét. Leültünk a szobámba.

-Nézd, Kincs, gondolom láttad, anyukád...- itt a torkán akadt a szó.

-Azt ne mondd, hogy meghalt!- suttogtam.

-Nem, nem. Csak kórházba került. Kapott fájdalom csillapítót, antibiotikumot és mindenféle gyógyszert.- sietett a válasszal, amint erőt tudott venni magán- Minden rendben lesz.

-Meg fog gyógyulni?- kérdeztem, holott sejtettem a választ.

-Az orvosok nem tudják biztosra. Ennek ellenére mindent elkövetnek.- átkarolt, egy puszit nyomott a homlokomra- Menj, fürödj meg aztán pihend ki magadat. Kemény napon vagy túl.

A tanács szerint jártam el. Gyorsan letusoltam, majd lefeküdtem aludni. Nem jött álom a szememre. Lassan és nesztelenül jött be Legolas az ajtómon. Leült az ágyam szélére, megigazította a paplanomat a hátamon és egy halk, megnyugtató dallamot kezdett el dúdolni, eleinte alig hallhatóan. Később viszont már ki lehetett hallani egy-egy szót a szövegből, de az egész tündéül volt. Ettől függetlenül tetszett a dallama és hatalmasra értékeltem a gesztust. Kezdte egyre érthetőbben énekelni, majd alig észrevehetően a hátamra tette a kezét és lassan simogatni kezdett.

Június

A kedvem javulóban volt. Anyu még mindig a kórházban, de azt mondták, hogy az állapota stabil és nincs miért aggódni. Ha nem esik vissza akkor pár hét múlva haza is engedhetik. Újítottunk az edzési terven: reggel ökölharc, délután pedig a város határában lévő mezőn íjászat és vívás. Sokkal hatékonyabb volt kétszer egy órát tartani, egyet hidegben, egyet pedig melegben, mert így hozzászokok mindenféle időjáráshoz. Egyik reggel éppen az ütéseket gyakoroltam, mikor Legolas felvetett egy ötletet.

-Mit szólnál, ha most élesben is tesztelnélek. Benne vagy?- nézett rám, miközben levette az alkar védőit.

-Próba, szerencse.- válaszoltam. Furcsán nézett rám, mert nem értette ezt a szófordulatot- Benne vagyok.- fűztem hozzá.

Kezeit az arca elé tartotta védekezőleg. Ezzel én mit sem törődve egy csípőre célzott rúgással kezdtem. Könnyedén elkapta a lábamat és felfele lendítette. Ezzel egyidőben elrugaszkodtam a másik lábammal és egy hátraszaltó keretében egy méterrel hátrébb stabilan landoltam.

-Ügyes! Tovább!- szólított fel.

Egy ütést indított a fejem felé szemből, de elhajoltam és hátat fordítottam neki. Megragadtam a csuklóját és a könyökét a vállamhoz helyeztem. Lefelé rántottam hirtelen, mire ő ugrott egyet és a leérkezésekor fellendült a kezem, amit kitekert és a hátam mögé csavart. Elengedett egyet lökve rajtam.

-Tudsz te ennél többet is!

Nekirohantam, de mielőtt nekimentem volna a kitartott öklének becsúsztam és kirúgtam a lábait. A földön landolt, mintha csak fekvő támaszt csinálna, kinyomta magát és keze közé kapta a lábait. Talpra állt. Egy ütés jobbról, kivédtem. Egy a gyomorra, bekaptam. Egy a bordáimra, már meg sem érzem.

-Gyűlöllek!- kiáltottam.

Itt a kezembe vettem a helyzetet. Hátráltam pár lépést, majd nekifutottam. Megint előre nyújtotta a karját, amit én elkaptam és fél lábamat rátekerve, fellendültem a vállára. Másik lábammal a nyakát szorítottam, mikor egy gyors és kitekert mozdulattal a földre rántottam. Felkiáltott fájdalmában. Azonnal elengedtem és hátraléptem tőle.

-Jesszus, jól vagy?- szinte sikítottam.

-Hogyne.- mondta remegő hangon.

-Bocsáss meg, elragadott a hév! Sosem bántanálak...- suttogtam.

-Tudom.- egy pillanatra elgondolkodott- Miért harcolsz dühből? Miért gyűlölsz?- már kapott annyi levegő, hogy beszélni is tudjon.

-Igaz. Jogod van tudni. A családomnak van egy titka. Csak mi hárman tudjuk, de most már te is fogod. Nem én vagyok az első szülött gyerek. Volt egy bátyám.- az ajkamba kellett harapnom, nehogy elsírjam magamat.

-Volt?

-Csak négy éves voltam. Nem fogtam fel, hogy mi történt. Elő rántott egy konyhakést és rátámadt anyura. Vállon szúrta, a ruhája véres lett. Ekkor jelent meg apu és...- nem bírtam tovább, zokogni kezdtem- és... fogta a boros üveget, amit a pulton talált... a falhoz vágta... és az... az éles szilánkot a... a... a bátyám nyakába szúrta. Ütőeret talált.- hangosan sírtam. Nem is ismertem őt, nem tudtam milyen volt igazán. Nem is érte sírtam.- Apu nem akarta bántani, csak leállítani, hogy anyu el tudjon menekülni.

-Meghalt.- suttogta maga elé Legolas.

-Igen. De nem emiatt sírok. Mikor elállítottuk anya vérzését, letérdelt a bátyám teste mellé, magához szorította és néma csendben hullatta rá a könnyeit. Szerette, nagyon szerette őt.

-Miért támadt rá anyukádra?- kérdezte értetlenül.

-Az nem derült ki.- szipogtam.

-Nagyon sajnálom.- simított végig a hajamon- De még mindig nem értem, hogy ennek mi köze hozzám.

-Pont ezt nem mondtam? Szakasztott másod volt, a hajadat leszámítva. Neki nagyon rövid volt.- most rajtam volt a sor. Végighúztam az ujjaimat a tincsei között- Rá emlékeztetsz. Azért utáltam meg őt, mert anyura támadt és az évek során ez a rettegés és düh gyűlöletté vált.

-Vagy úgy.- bólogatott lassan, mint akinek most esett volna le valami nagyon fontos dolog.

-Bocsánat, amiért olyan goromba voltam veled. Bocsánat, hogy mindebbe belekevertelek!- éreztem, hogy a szemembe újra könnyek szöknek és hirtelen elfelejtettem, hogy hol vagyok.

Erősen magamhoz öleltem. Éreztem, hogy ő is a hátamon pihenteti a kezeit, miközben az ölébe ültet. A fejét az enyémre hajtotta és néhány ezüstös szőke hajszálat az arcomba fújt a nyári szellő.

-Köszönöm, hogy itt vagy nekem!- suttogtam alig hallhatóan.