Straight outta Mirkwood

The other king

Thorin a sárkányméretű lyukban felhúzott barikád tetején állt és figyelte, mi fog történni. Messzire ugyan nem látott, de a tündék páncélján megcsillant a napfény... az viszont ellátszott idáig. Dühében összeszorította az öklét. Sejtette, hogy mi fog következni. Vagy megtámadják őket holnap, vagy küldenek valakit, aki megpróbálja lebeszélni őt a vérontásról. Remegve figyeltem, amint egy magányos lovas kezd el vágtatni a hegy felé. Ruhái alapján tavi ember lehetett. Túl messze volt még, az arcát nem láthattam. Thorin is észrevette a közeledőt, mérgesen lerohant a lépcsőn a barikad aljára. Elhúzva egy követ, egy lyuk vált láthatóvá, amin átláltszott a közeledő Bard alakja. A többi törp is idegyűlt.

-Üdv néked Thorin, Thrain fia! Örülünk, bár nem reméltük, hogy még életben találunk!- szólította meg a tavi ember.

-Miért gyűltök a Hegymély Királyának birodalma elé felfegyverezve?- kérdezte halkan, nyúgodt hangon, rá sem nézve Bardra.

-A Hegymély Királya miért barikádozza el magát, mint egy tolvaj a fészkében?- vágott vissza.

-Talán azért, mert arra számítok, hogy kirabolnak!- emelte meg egy kicsit a hangját, jelezve, hogy a társalgás egy számára nem tetsző fordulatot vett.

-Uram, nem azért jöttünk, hogy kifosszunk, hanem hogy fair alkut ajánljunk.- folytatta Bard, cseppet sem fenyegető hangon- Beszélnél velem erről?- Thorin finoman biccentett.

Elfordulva a luktól egy varjú szállt a kezére. Egy előre megírt levelet kötött a lábára, majd megmondta neki az úticélját. A madár elrepült, fönt a barikád felett a Vas-dombok felé. Thorin lassan visszafordult Bard felé rezzenéstelen arccal.

-Hallgatlak!- mondta halk, nyúgodt hangon.

-A tóvárosi emberek nevében kérlek, hogy tartsd be az ígéretedet. Adj egy részt a kincsből, hogy újra tudják építeni az életüket!- kérte Bard.

-Nem fogok tárgyalni addig, amíg egy felfegyverzett sereg áll a küszöbömön.- a hangja még mindig nyúgodt volt.

-Az a sereg megtámadja a hegyet, ha nem tudunk megegyezni.- az ember ezt nem fenyegetésnek szánta, csupán egy újabb kártyát játszott ki a kezéből, ami a győzelem felé vezetheti. Kíváncsian várta Thorin reakcióját, de arca továbbra is rezzenéstelen volt.

-Nem ingatnak meg a fenyegetéseid.- továbbra sem emelte meg a hangját.

-Hát a lelkiismereted? Nem azt diktálja, hogy jogos a kérésünk? A népem segítséget nyújtott nektek, de ti csak romlást és pusztulást hoztatok ránk!- érvelt maga mellett a révész.

-Thorin miért nem látja be végre, hogy Bard követelése jogos?- kérdeztem felháborodottan Dwalintól.

-Sárkánykórság, komám! Nem enged az aranyból, nézd meg, egy árva szemtől sem fog megválni.- válaszolt Balin elkeseredetten.

-Te is látsz és hallasz engem?- kérdeztem az ősz szakállú törptől, aki csak mosolyogva bólintott- Ki még?

-Bilbó, Dwalin és jómagam. Másokról nem tudok.

-Értem. De..

-De most csönd, mert Thorin válaszolni készül!- vágott közbe a mondatomba Dwalin.

-És ugyan miért siettetek a segítségünkre olyan gyorsan? Csakis a busás jutalom ígéretében!- vágott vissza Thorin.

-Megállapodtunk! A szavadat adtad!- erősködött az ember.

-Valóban? Mi más választásunk lett volna, mint eladni a jussunkat takarókért és ételért? Odaadni a jövőnket cserébe a szabadságunkért? Ezt nevezed te tisztességes alkunak..?- kíváncsian oldalra billentette a fejét- Mondd csak Bard, a Sárkányölő...- a tavi ember meglepődve kapta fel a fejét-  miért kéne ilyen feltételeket tisztelnem?

-Talán mert a szavadat adtad! Vagy az már nem jelent semmit sem?

Thorin megint elfordult a luktól. Mikor már Bard nem látta, hátát a falnak vetette. Most először tükrözött érzelmeket az arca. Fáradt és gondterhelt volt. Szeme végigrohant a vele szemben álló törpökön és a hobbiton. Mindük kíváncsina figyelte, mi lesz a válasza. Ez alól én sem voltam kivétel. Kiült a harag fintora az arcára és vissza sem fordulva kikiáltott a lyukon.

-Távozz, mielőtt nyilaink kirepülnek!

Bard mérgesen beleütött a kőfalba a kezével, majd sarkon fordult és ellovagolt. Nem tűnt boldognak. A törpök, akik mellettem álltak fáradtak és a szokásosnál is komorabbak voltak. Egyedül Bilbó merészelte megkérdőjelezni Thorin döntését.

-Mit csinálsz? Megőrültél?! Nem rohanhatsz háborúba.

-Ez téged nem érint.- válaszolt a király halkan, türelmesen. Oda sem figyelt a hobbitra.

-Már hogyne érintene! Egy seregnyi tündével állunk szemben, ha nem vetted volna észre! Nem is beszélve a párszáz mérges halászról. Du-durva túlerőben vannak.- félt, hozzáteszem, jogosan. Én is féltem.

-Bilbónak igaza van! Nincs elég emberünk.- sóhajtottam.

-De már nem sokáig...- fordult végre Thorin Bilbó felé és egy elégedett, majdnem boldog mosoly ült ki az arcára.

-Ezt meg hogy érted?

-Úgy, Zsákos uram, hogy sosem lenne szabad alábecsülnöd a törpöket.- elsétált, az addigra már a törpöktől eltávolodott hobbit mellett és a többiekhez szólt- Visszaszereztük Erebort. Most megvédjük.