Straight outta Mirkwood

Ironfoot

-Ribo i thangail!- kiáltotta Thranduil, mire a tündék átfordultak az érkező törp sereg felé. Átügetett szarvasa hátán a saját serege élére, majd várt. Bilbóval Gandalf nyomában lihegtünk, mert alig bírtunk lépést tartani vele.

-Ez meg ki? Nem túl derűs arc.- állapította meg a hobbit.

-Ő Dain, a Vasdombok Ura... Thorin unokatestvére.- suttogta a mágus.

-Hasonlítanak?- kérdeztem Gandalftól. Legnagyobb meglepetésemre válaszolt, felém fordulva.

-Mindig úgy véltem, hogy Thorin a józanabb kettejük közül.- felvonta egyik szemöldökét és úgy mért végig- Szabad a neved?

-Nova.- válaszoltam késszégesen.

Egy törp úr kocogott a serege élére, egy állig felpáncélzott harci disznón. Most nyert értelmet Gandalf kijelentése... Haja és szakálla vöröses volt, páncélja nehéznek tűnt. Egy hatalmas fejsze volt a hátára szíjazva, a kezében pedig egy másik kapalácsot lengetett.

-Jó reggelt, hogy, s mint vagyunk? Lenne egy apró javaslatom, ha nem lenne probléma rám áldozni pár percet az idejükből. Fontolóra vennétek... hogy eltakarodtok innen!!- váltott egyik pillanatról a másikra hangulatot és hangnemet. A tündék fegyvert rántottak- Mindannyian, most rögtön!

-Nem hátrálunk!- bíztatta az egyre visszavonuló halászokat Bard.

-Ugyan már.. Dain úr!- lépett ki a tömegből Gandalf, majd lassan fejet hajtott. Thranduil meglepetten fordult felé.

-Szürke Gandalf. Mondd meg ennek a csőcseléknek, hogy távozzanak, vagy eláztatom a földet a vérükkel!- fenyegetőzött hangosan. Csak fogtam a fejemet. Ez egy hosszú beszélgetés lesz.

-Semmi szükség háborúra a törpök, tündék és emberek között! Orkok légiói menetelnek a hegy felé! Állítsd le a seregedet!- tanácsolta. Hallgatnia kellett volna rá.

-Nem fogok meghátrálni semmiféle tünde előtt! Főleg nem eme álnok erdei manó előtt! Ő nem akar mást, csak romlást a népemnek!- sértegette tovább a királyt, aki egyre mérgesebben nézett ki- Ha úgy dönt, hogy közém és a rokonaim közé áll, széthasítom a csinos kis fejét! Lássuk akkor is vigyorogni fog majd?!- Thranduil már a helyzet iróniáján mosolygott. A hegyen, fent, a törpök kiáltoztak örömükben. Kedvükre való lett volna a jelenet, ahogy megölik a tündét.

-Őrül, akár a többi.- forgatta a szemeit.

-Hallottátok ezt, fiúk?- a serege felé vágtatott a disznóján és egy lelkesítő beszéd megtartásához készült- Gyerünk! Kalapáljuk el rendesen ezeket a gazfickókat!- hát ennyi lett abból a beszédből.

A törpök a saját nyelvükön buzdították egymást. A tünde sereg hátsó soraiban lévő íjászok tüzeltek a törpökre, azok pedig hatalmas forgó szerkezeteket lőttek a magasba, amelyek ripityára törték az összes nyílvesszőt, majd az íjászok elé becsapódott a földbe, ezzel végezve velük.

-Na hogy tetszenek a jó öreg nyíltörő pörgettyűink?!- nevetett Dain- Gazemberek...

A törpök páncélozott kosokon vágtattak a tündék közé és habozás nélkül egymásnak estek. Mi, Gandalf, Bilbó és én, igyekeztünk kimaradni a konfliktusból, de ha valaki ránk támadt, annak odacsaptunk legyen az törp vagy tünde. Ölni nem öltünk.
Egyszer csak a föld remegni kezdett. A csata megállt, mintha csak egy filmet állítanánk meg. Négy hatalmas féreg mászott elő a szemben lévő dombok alól. Négy hatalmas foguk akkora volt, mint én. Az egyik egy sziklatömböt roppantott szét, majd fordult, hogy újabb lyukat vájjon a föld alatt.

-Rémférgek!- motyogta Gandalf. (Ha valaki tudja a pontos fordítását a 'were-worms' kifelyezésnek, az ne habozzon írni. Kössz a segítséget!)

-Óh ne már!- nyögött fel Dain.

Ahogy a férgek után maradt por elült, orkok százai rohantak ki az alagutakból. Megpillantottam a sápadt orkot egy magas kőszirten, csupán néhány testőrrel. Onnan irányították a sereget. Kiadta a parancsot a támadásra. Szerencsére még messze voltak tőlünk.

-A sötétség hordái közelednek! Csatára! Csatára Durin fiai!!- kiátozott Dain, majd a törpök kirohantak a tündék közül, akik készségesen elengedték őket.

Felálltak egy hosszú sorba, pajzsaikat maguk elé tartották szorosan összezárva. Hosszú lándzsáikat előre szegezték. Hasonlót tanultam töri órán, még az ókori görög-perzsa háborúknál.
Nem engedtem, hogy gondolataim ennél jobban elkalandozzanak, mert egy csata közepébe csöppentem és ha azon a világon jár az agyam, akkor előbb-utóbb anya is eszembe jut. Vajon hogy van most? Nem számít. Most nem. Most csakis a csatára kell koncentrálnom. Nem is akármilyenre, hanem az Öt Sereg Csatájára. El sem tudom hinni!!

Thorinék nem mozdultak. Filí és Kilí megpróbált kimászni a falon, de a király kézmozdulataiból ítélve megtiltotta nekik. Nem is értem. Vajon az arany tényleg ennyire elvette az eszét?!
Ahogy körülnéztem, láttam, hogy a tündék egy helyben állnak és csak nézik, hogy az a kevés törp kiáll a hatalmas túlerővel szemben.

-A tündék semmit sem tesznek?- kérdeztem Gandalfot.

-Thranduil! Dehisz ez őrültség!- kialtott oda a mágus a tündének. Az visszanézett rá és arcáról tisztán leolvasható volt a bizonytalanság és a vívódás.

Az orkok gyorsan közeledtek a törpök által felhúzott védőfalhoz. Hirtelen, az utolsó pillanatban a tündék is akcióba lendültek királyuk parancsára. A törpök hátán végigszaladtak, majd a lándzsák hegyei elé beugrálva vették fel a harcot a sötétség erejeivel. Mikor a tündék már előrébb haladtak, a törpök is felálltak és a lándzsáikkal felnyársalták a még élő orkokat.

-Eh Gandalf, biztos, hogy jó helyen állunk?- kérdezte Bilbó bizonytalanul.

-Majd én vigyázok rád!- ajánlottam fel neki, mire gúnyosan felnevetett. De legalább értette a viccet.

Azog újabb parancsára hatalmas trollok léptek a csatatérre, mindegyik borzalmasan nézett ki. Voltak, akik egyszerűen egy bunkóval a kezükben érkeztek, mások teljesen páncélzottak voltak, de volt egy típus amitől szabályosan undorodtam. A végtaglyai helyén buzogányok voltak, szemei helyére pedig láncok voltak befűzve. A hátukon ült a 'pilóta'.

Thranduil kiáltására a tündék bevetik még egyszer az íjaikat és ezúttal hatásosnak is bizonyulnak. Azog nagyon mocorgott a szirt tetején. Újabb parancsot adott, mire elindultak a csapatai Suhatag felé.

Képtepenek voltunk két fronton harcolni és ezt ő is tudta.