Straight outta Mirkwood

The wizard's staff

Ahogy a nyúlszán lassított Radagast háza előtt, Gandalf máris jobban érezte magát. Szinte már a halálán volt, Dol Guldur romjai közt megülő sötétebbnél sötétebb varázslatok miatt. Bántotta a tudat, hogy a botja eltört... inkább elporlott. Sauron tehetett róla. A szürke mágus Thrain-t próbálta kétségbeesetten megmenteni, aki már így is félőrült volt és a Hét gyűrű egyikét (ami nála volt) az ujjával együtt elvették tőle. Őt nem mentette meg senki. Gandalfra is rátámadt, de a varázslónak sikerült visszahoznia az ép eszét.

-Mondd meg Thorinnak, hogy szeretem!- voltak az utolsó szavai.

-Majd megmondod te magad!- válaszolta erre a mágus, majd elragadta a sovány, sebhelyes törpöt Sauron. Ez után zúzta össze a mágus botját. Majd fogságba esett egy szűk cellába, ami egy szakadék fölött himbálózott.

-Kell nekem az a ló!- mondta, miközben feltápászkodott a nyúlszánról.

-Gandalf, Gandalf várj!- loholt utána a másik varázsló- Még pihenned kell! Nem vagy elég erős!

-Mennem kell! Ha időben oda akarok érni, most kell indulnom.- szuszogta Gandalf, öles léptekkel a fehér-fekete foltos ló felé haladva.

-De mégis hova akarsz menni?- aggodalmaskodott tovább Radagast.

-Figyelmeztetni Erebort. Fogalmuk sincs, hogy mi közeleg. A saját szemeimmel láttam a móriai orkok tömegét. Hatalmas a sereg, szinte felfoghatatlan. Szükségünk van minden segítségre- nézett a barátja szemébe- Hívd harcba a szövetségeseinket: a sasokat és Beornt. A Hegyért vívott harc már kitörőben van.- megtorpnat egy pillanatra, majd folytatta útját a ló felé.

-Gandalf...- kezdte bizonytalanul a barna varázsló- ha igazad van, neked nagyobb szükséged van erre, mint nekem.- ezzel odanyújtotta a botját.

-Köszönöm, de nem fogadhatom el.- utasította vissza a lehető legnagylelkűbb felajánlást, amit eddig valaha kapott, nem valami rövid életútján.

-Ugyan! Ragaszkodom hozzá!- erősködött, mire Gandalf magához vette és a fogását próbálgatta. A nagy, kékes kő ott volt a bot végén, az ágak ráfonódtak.

Egy biccentéssel köszönte meg még egyszer, és a ló nyergébe ült. Szokatlan volt számára újra lovagolni. Rég volt már, mikor a Bakacsin erdő felé vágtattak a törpökkel és a hobbittal. Bilbóra gondolva eltöprengett, vajon milyen lehet most neki Thorinékkal. Ezalatt finoman megrántotta a kantárt és lassú ügetésből vágtára gyorsított.

-Néha makacskodik- kiáltotta utána Radagast- Olyankor csak csavard el benne a követ!- tanácsolta majd nézte, ahogy Gandalf olyan apróra zsugorodik az erdő fái között, hogy már el is tűnik. Nem volt sok ideje nézelődni, hiszen még sok lény várt a látogatására, többek közt a sasok és Beorn.

Bilbó a Hegy termei között bolyongott, elkerülve Thorint és a kincsestárat, nehogy neki is keresnie kelljen. Én a nyomában sétáltam és magamban zsörtölődtem.

-Itt fog megenni a penész, ha nem történik már végre valami!- meg hasonlók.

A hobbit befordult egy sarkon, belépett egy ajtó nélkúli szobába és majdnem felkiáltott ijedtében. Ott állt, neki háttal egyenlőre, Balin a kis piros köntös-kabátjában. Máskor vidám arca most gondterhelt volt. Oda se fordulva Bilbóhoz elkezdte a mondandóját. Tudta, ha érdekli közelebb jön, ha nem, úgyis elmegy, minek untassa.

-Sárkány kórság.- sóhajtott. Bilbó közelebb lépett- Már láttam ilyet. Ez a csillapíthatatlan vágy az arany iránt. Ez egy heves és irigy szerelem, Bilbó. A nagyapját is őrületbe kergette.

-És ha esetleg Thorin megkapná a követ..- óvatlan volt a kérdése. Balin tágra nyílt szemekkel bámult hobbitra, szerintem kezdte gyanítani, hogy nála van a kő- Ha esetleg megtalálnánk.- tette hozzá gyorsan, mert látta a törp reakcióját, de ez csak megerősítette a tényben, hogy Bilbónál van a kő- Az segítene?

-Az a kő mindennek a koronája. A csúcsa ennek a nagy gazdagságnak és hatalommal ruházza fel azt, akinek a birtokában van. Véget vetne az őrületének? Nem, komám! Félek, csak rosszabb lenne. Talán jobb is, ha nem kerül elő.- nézett mélyen Bilbó szemébe, majd a zsebeit fixszírozta. Tudta, hogy nála van.