Az igazi tsundere

1. rész

Egy kis szigetecske vagyok Franciaország partjaitól nem messze. Én vagyok a kis Jersey.
Úgy emlékszem első találkozásomra Angliával, mintha tegnap lett volna.
A gazdaságom szinte romokban, így muszáj volt a franciához mennem segítségül.
Ott láttam meg őt. Egy velem egymagas, alacsony, kócos, szőke hajú fiúcskát. Dühösen sétált a francia felé, majd mikor meglátott, enyhültek az arca vonásai. Ezek után beszélgettünk kicsit, majd egy kézrázással megpecsételtük, hogy mi szövetségesek leszünk.

~~~

Egy hangos, türelmetlen kopogás szakította meg az édes álmom. Mikor lementem kinyitni a bejárati ajtót, Olaszország állt ott.

-Mi a baj, Olaszország? - kérdeztem nagyot ásítva, és a szemem dörzsölgetve.

-Németország nagyon haragszik rám, és félek, hogyha megtalál, bántani foog~. - mondta szinte sikítozva, amitől egyből felébredtem.

-Rendben, gyere be. - mondtam mosolyogva, majd miután bejött, becsuktam utána az ajtót. - Mit tettél, hogy ennyire megharagudott rád? - mondtam neki, miután kényelmesen elhelyezkedett az asztalomnál, és öntöttem neki egy csésze teát, és megkínáltam egy kis keksszel.

-Megint bezárt Anglia, és ő szabadított ki. Ezért dühös. - mondta reszketve, én pedig megpróbáltam elfolytani a nevetésem.

-Szegénykém. - mosolyogtam felé. Nagyon aranyos így Olaszország. - De itt nem fog keresni? - kérdeztem, majd meg se kaptam a választ, mert újra dörömböltek, most már szinte agresszíven. Mikor kinyitottam Németország állt ott, aki szinte fellökött, mikor meglátta Olaszországot. Szegény annyira megijedt, hogy felsikított, majd Németország érthetetlenül üvöltözve elvitte magával.

-Nee! Jerseeyy! - sikította, majd már el is tűntek a szemem elől. Én csak meglepetten pislogtam, majd elpakoltam az asztalról.

Kiöntöttem az olasz teáját, majd elmostam a szép csészét, amit még Angliától kaptam. Hirtelen megrohamoztak az emlékek. A közös életünk. Amerika.

~~~

Soha nem fog véget érni ez a vérontás? Kérdeztem magamtól. Kiszöktem a csatatérre, ahol nap, mint nap Angliát és Amerikát kerestem. A halott angol és amerikai katonák holttestei között lépkedtem. Teljesen össze voltam törve, de pár hét alatt jobban hozzászoktam testileg és lelkileg ahhoz, hogy mi vesz engem körül, és hogy senki sincs, aki mellettem állna.
Egy nap szerencsésen megtaláltam Angliát. Mikor megláttam, oda akartam volna szaladni hozzá, de nem mertem. Megláttam előtte Amerikát, majd hirtelen Anglia fegyverrel a kezében elkezdett rohanni testvérünk felé. A szám elé kaptam a kezem, és könnyek szöktek a szemembe, amit próbáltam folyamatosan letörölni. Hirtelen összerogyott, és rázkódni kezdett a válla. Sírt. Engem még jobban hatalmába kerített az elkeseredettség, a félelem, és a tehetetlenség. Ekkor megláttam Amerika arcát. Üres volt. Üres, és meggyötört. Ekkor meglátott engem, de én mozdulni sem mertem.

~~~

Az emlékeim folyamát az arcomon végigördülő könnycseppjeim zökkentettek ki.
-Anglia. - suttogtam magam elé a mosogatónak támaszkodva. - Bárcsak büszke lennél rám. - mosolyogtam szomorúan, majd visszanyelve könnyeim, folytattam a mindennapos dolgaim.
Másnap, mikor visszaértem a boltból, megláttam a postaládában egy szokatlan levelet. Azonnal kis is bontottam.

"Yo Jersey!

Meg vagy hívni a következő World Meetingre, amit nálam fogunk tartani!"

Semmi több nem volt a papírra írva, de még a hátoldalára sem. Talán teljesen elfelejtettek? Ettől a gondolattól újra könny szökött a szemembe, de gyorsan, dacosan letöröltem. Ezentúl soha többet nem fogok sírni ezek miatt a bolondok miatt.
De már aznap este izgatottan választottam ki a ruhám. Remélem nem fognak bénának vagy még mindig gyereknek nézni, amiért szoknyában megyek. Az éjjel alig aludtam, annyira izgultam. Első World Meetingem. Nagy nehezen ugyan, de álomba szenderültem, de megint arról álmodtam, amiről nem akartam volna.

~~~

-Love... - állt meg tanácstalanul az ajtóm előtt Anglia körülbelül másfél évvel a Függetlenségi nap után.

-Igen? - néztem fel rá a még mindig kislányos külsőmmel, és hangommal. Ez nem fair, hogy mellettem mindenki felnőtt, de én maradtam picike.
-Beszélhetnénk?

-Persze. - ültem egy kicsit arrébb az ágyamon, és megpaskoltam a magam melletti helyet, majd le is ült oda.

-Arról szerettem volna veled beszélni, hogy... - harapta el az utolsó szót, majd már nem is szólt többet.

-Mi a baj, Anglia? - néztem fel rá aggódva, majd megsimogatta a fejem halványan, fájdalmasan mosolyogva.

-El szeretnélek engedni téged is. - mondta ki, mire én lefagytam. - Nekem hála nem tudsz felnőni.

-Tessék? Ez nem igaz. - ráztam a fejem dühösen, és szomorúan újra.

-Ha magamnál tartalak, és tényleg sikerült megnőnöd... Nem akarom, hogy az legyen a vége, ahogyan Amerikával lett vége a testvériségünknek. - harapott az ajkába idegesen.

-De én nem vagyok olyan, mint Amerika. Én nagyon szeretlek. És ezzel nem is lett vége a testvériségeteknek. Csak ő nélküled próbál érvényesülni. - mondtam egyre jobban kétségbe esve. Nem akarom, hogy ez legyen. Megint azok az érzelme kavarogtak bennem, mint aznap. Amerika függetlenségének napján. De Anglia csak elmosolyodott, és szorosan magához ölelt.

-Délután visszaviszlek a te házadba. - mondta, majd válaszom meg se várva kiment a szobámból. Én csak sírtam, és sírtam. Egész végig, míg összepakoltak velem a cselédjei, majd egész hazaúton, ahol nem volt velem.

~~~

Az ébresztőm éles zajára keltem. Még mindig éreztem az álmom hatására azt a gyengeséget, amit akkor. Mert még túl kicsi voltam. De azóta hódítottam, szereztem gyarmatot, Guernsey-t. Kereskedelmi kapcsolatban vagyok Belgiummal, Franciaországgal, és Spanyolországgal.

Kevert érzelmekkel indultam el a reptér felé. Boldog voltam, hogy újra viszontláthatom rég látott barátaim. De épp ezért féltem is. Mi van, ha szánalmasnak fognak tartani, amiért szinte semmit nem változtam (szerintem), mióta utoljára láttak. Ezek az érzések, és gondolatok hatalmasodtal felettem, mikor megérkeztem Amerikába. Amint leszálltam a gépről, tátva maradt a szám.
-Sokkal szebb, és nagyobb már Amerika reptere is, mint az enyém. Őszintén szólva, kicsit féltékeny is voltam. Hirtelen beleütköztem egy zöld kabátot viselő férfiba.