Az igazi tsundere

19. rész

-Igen? - szóltam bele komor hangon.
-Szia, Jersey. Amerika vagyok. Beszélni szeretnék veled. Átmehetek hozzád?
-Mi? Nem! - csattantam fel idegesen. - Mármint nem. - mondtam, most már nyugodtabb hangon. - Vendégeim vannak.
-Oh... És meddig maradnak?
-Holnap reggelig... Délelőttig... - mondtam elgondolkodva, hogy most bemutathatnám Japánnak kis fővárosom, hiszen Olaszország már annyit volt itt, hogy úgy ismeri a várost, mint sajátját.
-Hát... Akkor nyisd ki lécci az ajtót. - sóhajtott fel az amerikai, de hallottam a hangjából, hogy mosolyog.
-Mi? Mire készülsz? - mentem az ajtóhoz a fejemet rázva, majd mikor a kilincsre raktam a kezem, megtorpantam. - Mondd, hogy otthon vagy.
-Otthon vagyok. - mondta, mire én kinyitottam az ajtót. - A te otthonodban. - mosolygott rám a lábtörlőn állva, mire engem annyira váratlanul ért a közelsége, hogy reflex-szerűen hátraléptem.
-Te meg mit keresel itt? - fogtam a fejem értetlenkedve, miközben kinyomtam a hívást.
-Téged. - mosolygott rám szomorúan, mire megláttam a szemem sarkából, ahogy Olaszország lányosan ugrál, és kisebb fangörcsöt kap.
Mikor végre leesett, hogy mit mondott, halványan elpirultam.
-Bemehetek? - nevetett fel.
-Gyere. - léptem hátrébb, ezzel utat engedve neki, majd becsuktam utána az ajtót.
Mire bementem a szobába, Amerika már szóba is elegyedett a másik két vendégemmel.
-Amerika... - szólaltam meg nagy nehezen, a szoba ajtajában állva.
-Igen? - nézett fel rám az említett személy szórakozottan.
-Szóval miről is akartál velem beszélni?
-Ja, igen. - biccentett, majd el is komorodott. - Szóval az van, hogy... - kezdett volna bele, de én karon ragadtam.
-Megbocsájtotok egy pillanatra? - tettem fel a költői kérdést az olasznak és a japánnak, majd beráncigáltam Amerikát a szobámba, ahol leültettem az ágyamra.
Annyira viccesen nézett ki, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül.
-Most min nevetsz? - pislogott fel rám ártatlanul.
-Elég viccesen néz ki, ahogy ott ülsz egy csapat plüss társaságában. - magyaráztam kuncogva, de mivel ő még mindig értetlenül nézett rám, folytattam. - Tudod, te pasi vagy. Aki még izmos is. Ezért néz ki viccesen. - Szájba rágósan beszéltem, erősen artikulálva, és gesztikulálva. Ekkor ő is elmosolyodott.
-Ha te mondod. - vonta meg a vállát, majd a kezébe vett egy plüsst. - Ezt még tőlem kaptad.
-Igen. - mosolyodtam el boldogan, és éreztem, ahogy megrohamoznak az emlékek.

~~~

-Jersey! Amerika! - kiabált a karneválon Anglia, de mi direkt elbújtunk az amerikaival.
-Shh! - fogta le a számat Amerika. - Még a végén észrevesz. - suttogta, pedig azt se hallotta volna meg a brit, ha kiabálunk, akkora volt a nyüzsgés.
-Jó, jó. - vettem le az arcomról a kezem.
Amerika már tini korban járt.
-Kérsz egy ajándékot? - mosolygott rám az amerikai, miközben összekócolta barna hajam, és egy célbadogós bódéhoz léptünk.
Először én játszottam, de sajnos én semmit sem nyertem. Viszont mikor Amerika játszott, tarolt. Azt választhattam, amit akartam, így én a legnagyobb plüss kutyust válaszottam.
A következő években mindennap vele aludtam. Elneveztem a sejmes, fehér szőre után Hópihének.

~~~

-Nagyon jó volt minden nap vele aludni. - simítottam végig kopott "bundáján".
-Minden nap vele aludtál? - csodálkozott el az amerikai.
-Persze. Nem emlékszel? - nevettem fel. - A kis Jersey meg sem tudott vagy akart válni Hógolyótól.
-Erre nem is emlékeztem. - mosolygott ek boldogan.
Ekkor eszembe jutott, miért nem emlékszik erre. Mikor meglátta, hogy elszomorodtam, kezébe vett egy másikat.
-És ezt kitől kaptad?
-Jajj, ezt még Angliától. - mosolyodtam el. - Vele szoktam aludni. - böktem meg a kis jegesmacit, majd finoman megráztam a fejem. - De ne kalandozzunk el. Mondd kérlek, miről szeretnél beszélni.
-Csak... Hogy nagyon sajnálom. - hajtotta le a fejét.
-Mit?
-A viselkedésem. Hogy rád nyomultam, aztán elutasítottalak, mikor végre viszonoztad.
Némán vállat vontam.
-Tudom, hogy velem van a baj. - hajtottam le a fejem szomorúan. Ekkor, legnagyobb meglepetésemre, Amerika szorosan magához ölelt. - What..? - ennyit tudtam csak kipréselni magamból, annyira zavarba jöttem.
-Nincs veled semmi baj, Jersey. Nekem nagyon fontos vagy. Nem tudom miért voltam olyan, akkor. - sóhajtott fel. - Nagyon sajnálom. - mondta egyre halkabban, majd suttogva folytatta. - I love you.
Annyira zavarba jöttem, mint még soha. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megsimítottam az arcát, majd megcsókoltam.
Először meglepődött, de visszacsókolt. Behúnyt szemmel csókolóztunk. Teljesen átadtam magam a bizsergető érzésnek. Olyan boldog vagyok.
Mikor nagy nehezen elszakadtunk egymástól, teljesen vörös volt mindkettőnk feje.
Ekkor esett csak le nekem, mit tettem.
-Oh. My. God. - ugrottam fel, majd visítva mondogattam ezt a kifejezést, miközben ugráltam.
-Jersey. Nyugodj le, kérlek. - fogott meg Amerika a vállaimnál fogva.
-Mi történt? - rontott be Olaszország aggodalmas fejjel.
-Semmi~! - mondtuk egyszerre, teljesen vörös fejjel.
-Oh, de cuki~! - sikított fel Olaszország. - Akkor most "szövetségben" vagytok egymással? - kérdezte izgatottan nosolyogva.
-Emm... I don't understand. - mondtam idegesen nevetgélve. - What do you mean?
-... Che cosa? - vigyorgott értetlenül az olasz.
-Szerintem menjünk ki enni! - indult meg kifelé az amerikai. Vele tartott az olasz is, természetesen.
Én kiültem Japánhoz, kicsit beszélgetni.
-Mi történt? Valami baj van?
-Nem, semmi nem történt. - ráztam meg a fejem. - Miért?
-Mert vörösebb az arcod, mint az olaszok paradicsoma.
-Hehe... - túrtam a hajamba idegesen.
-Jersey! Hol van a hamburger? - kiabált be a szobába Amerika.
-És a pizza? - esett pánikba az olasz.
-Rendeljetek. - kiabáltam vissza nevetve.
-Juhú~! - vette elő boldogan Olaszország a telefonját.
Rendeltek egy marinara pizzát, és öt hamburgert. Természetesen nekem kellett fizetnem.
-És mi melyikből kaphatunk? - ültem le Japánnal hozzájuk, az asztalhoz.
-Ti nem kértetek. - pislogott ránk Amerika. Olaszország pedig szinte belefulladva a pizzájába, nem is figyelt ránk. Majd elnevette magát az amerikai, majd felénk passzolt egy-egy hamburgert. Hatalmas hamburgert.
-Emm... Szerintem felezzünk. - fordultam Japán felé.
-Nem szeretnék kukacoskodni, de én nem nagyon szeretnék ilyet enni. - bökött a hamburger felé a fejével.
-Oh, tényleg. - álltam fel, majd leráktam Amerika elé egy kést.
-Ezzel mit csináljak. - szuggerálta a kést.
-Amit az előbb mondtam. Kérlek felezz el nekem egy hambit.
-Majd megeszel annyit, amennyit tudsz, a többit meg visszaadod. - adta vissza a kezembe a kést. - Na? - nézett fel rám a gyönyörű, mélykék szemeivel. Teljesen elvesztem benne egy pillanat alatt.
-Emm... Okay. - biccentettem, majd elraktam a kést és a hűtőhöz léptem. - Japán...
-Igen? - lépett mellém.
-Pont ma próbáltam sushit csinálni. De szörnyen néz ki. - húztam el a szám, majd kivettem a hűtőből az szóban forgó ételt.
-Wow. Nem is gondoltam, hogy ennyire szereted a sushim. - vette át mosolyogva a tányért.
-Igazából mindent imádok, ami az országoddal kapcsolatos. - ültem vissza mosolyogva.
Mikor rápillantottam a japánra, lehajtott fejjel ült, és a sushinak nevezett szörnyet bámulta.
-Ennyire rossz lett? - néztem rá szomorúan.
-いいえ。
-Oh... Akkor jó. - mosolyogtam rá, majd belekezdtem a hamburgerembe.
-Te értetted, amit mondott? - nézett rám hatalmas szemekkel az olasz.
-Persze. Ennyit még én is értek. - mondtam, miután nagy nehezen lenyeltem a hamburgert.
-Jajj, Japán! - nevetett fel Olaszország. Szegény japán már szinte az asztal alatt feküdt.
-Japán. - szólalt meg Amerika komolyan. - Te szerelmes vagy Jersey-be?