Az igazi tsundere

11. rész

-Ezért miért kellene haragudnom rád? - vonta fel a bal szemöldökét az amerikai, de még mindig szomorúan mosolyogva. A homlokomat ráncolva néztem a szemeibe.
-Mert nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt te szeretnéd.
-Ezért nem fogok haragudni rád, te buta. - rázta meg a fejét kuncogva, látva, milyen szerencsétlen fejet vágok. - Senkire sem lehet, sem szabad haragudni az érzései miatt. - Nagy, kerek szemekkel néztem fel rá. - Miért nézel így rám? Megijesztesz. - ráncolta a homlokát.
-Mert még sosem hallottam tőled okos dolgot mondani.
-Ez gonosz volt. - mondta kamu sértődéssel a hangján, mire mindketten felnevettünk.
-Szerintem nekem lassan mennem kellene. - néztem a telefonom órájára, majd hirtelen meg is csörrent. - Hallo? - szólam bele összehúzott szemöldökkel, mert ismeretlen volt a szám, aki hívott.
-¡Hola, Chica! - szólt bele egy vidám hang.
-Chica..? - néztem magam elé csodálkozva, majd felismertem a szófordulatot, és a hangot archoz tudtam kapcsolni. - Szia, Spanyolország! - mosolyodtam el.
-Van egy rossz hírem, Chica.
-Nee... Csak rossz hírt ne. - sóhajtottam fel a hajamba túrva.
-Mire eljuttattam a jelentkezésed, már meglett, ki lesz a pincér.
-Oh, értem. Akkor keresek máshol melót. - húztam el a szám idegesen, szomorúan.
-Sajnálom, Chica. Mindenhogy próbáltam rábeszélni a főnököt, de sajnos nem sikerült.
-No prob. Spain. - nevettem fel kínomban. - I search someone. - legyezgettem magam előtt az ajkam harapdálva.
-Bien, Chica. ¡Adiós! - mondta, halványan mosolyogva a hangjából leszűrve.
-Bye! - mondtam, majd letettem a telefont, és még egy csomó ideig csak magam elé bámultam.
-Miért akarsz dolgozni menni?
-Eh? - néztem fel rá a gondolataimból kizökkenve. Hirtelen azt se tudtam, ki szólt hozzám. - Ja, a munka. Mert nem szeretnék a főnökömtől kérni pénzt új telefonra. Inkább az ország fejlesztésére kell az a pénz. - ráztam meg a fejem, majd lerakram a telefont az asztalra. -Eh, francokat. Inkább nem is megyek el dolgozni.
-Mi volt ez a nagy pálfordulás?
-Mint mondtam, inkább az ország fejlesztésébe kell ölnöm minden energiám. Inkább elleszek még egy darabig törött telefonnal.
-Jajj, a telefon! - csapott a homlokára, majd a táskájába nyúlt, és átadott egy kis dobozkát, amire fel volt vésve a telefonom márkája.
-Mit akarsz ezzel? - kapkodtam a tekintetem a dobozon, és közte.
-Én törtem el a tiéd. - bökött a törött készülékre.
-És? Nem kötelességed venni újat. - ráztam meg a fejem, majd vissza is akartam neki adni.
-Nem, nem. Ez a tiéd.
Még elveszekedtünk ezen 5-10 percet, mire megadtam magam.
-Jó, de csak addig, míg nem szerzek magamnak egy sajátot.
Némán bólintott, majd én kinyitottam a dobozt, és halkan felsikítottam. Teljesen elállt a lélegzetem.
-Ez egy vagyon volt! - mondtam neki nagyokat artikulálva.
-Te drágább vagy, mint ez a vacak telefon. - bökött az említett tárgyra, miközben le sek vette róla a tekintetét. Szélesen mosolyogva figyelte a reakciómat.
-Jajj, de bolond vagy. - nevettem fel.
-Látod, ez az, amit imádok.
-Mire gondolsz? - pillantottam fel rá, ahogy bontottam a márka legújabb, csúcstelefonját.
-Ahogy képes vagy örülni egy kis tárgynak.
-Ez nem akármilyen tárgy! Én ha egy évig nem ennék sem jönne rá össze a pénz. - csattantam fel, a szavába vágva. Ő csak némán, mosolyogva megvonta a vállát.
-De te képes vagy bárminek örülni. Ha egy olcsó vacakot adtam volna, vagy pontosan ugyanolyat, mint amilyen neked van, attól is hasonlóan reagáltál volna.
-Nem tudom, de most legszívesebben sikítanék. - mondtam ugrándozva, széles mosollyal az arcomon, majd gondoltam egyet, és a nyakába ugrottam.
-Jajj, te aztán tényleg nagyon örülsz. - nevetett fel.
-Igen, mert ez egy álom. Imádom ezt a telefont! - mondtam boldogan, majd elengedtem. Vettem pár mély levegőt, és sikerült egy kicsit lenyugodnom. - Bocsi a reakcióm miatt. - nevettem fel kínosan, majd visszaültem a helyemre.
-Nem baj, nekem tetszett. - kacsintott rám a "hős", mire én nevetve a szemeim forgattam, és elkezdtem teljesen belemerülni a telefonba.
Egy ideig nyomogadtam, majd miután kibeszélgettük magunkat Amerikával, mindketten hazamentünk.
Mire beértem a fővárosomba, már sötét volt. Az ujjaimat tördelve mentem haza, majd mikor hazaértem hatalmasat sóhajtottam, és elmentem csinálni magamnak teát.
A napjaim szokásosan teltek. Kezdett egyre hidegebb lenni. A következő meeting pont Halloweenre esik. Előtte lévő nap teázás közben gondolkodtam, hogy hogyan illene ezt megünnepelni. Nem jutott semmi érdekes eszembe, így hagytam is a fenébe.
Még aznap találtam egy mailt Amerikától.

"Yo, dudette!
A mostani meeting pont Halloweenkor lesz! Muszáj beöltözni, és a találkozó után horrort fogunk nézni nálam!
~Hero USA!"

Amerika írásán önkéntelenül is elmosolyodtam. Kutakodtam kicsit a régebbi halloweeni ruháim közt, amivel a gyerekekkel jártam a házakat. Idén már nem megyek velük. Már túl idős vagyok hozzá. Találtam egy nem annyira kínos szettet, így diadalmasan leraktam az asztalomra.
Másnap reggel izgatottan ébredtem, hiszen ez nem olyan lesz, mint a többi találkozó. Gyorsan magamra kaptam a ruhát, és el is indultam.
A meetingre érve a szokásos hangzavar fogadott. De ahogy körbenéztem, széles vigyor ült ki az arcomra.
Anglia angyalnak öltözött, Amerika természetesen Amerika Kapitánynak, Németország... saját magának (?), Olaszország tésztának, Dél-Olaszország vett fel egy pólót, amin paradicsom van, és jobban megnézve, összeöltöztek Spanyolországgal. De aranyos!
Bambulásomból akkor ébredtem fel, mikor valaki meglökött.
-Jajj, elnézést! - hajolt meg előttem egy fekete hajú cicának öltözött férfi... Fiú...
-Semmi baj. - legyintettem, még mindig méregetve az alakot, mire felnézett. - Japán! Te vagy az? - nevettem fel. - Meg sem ismertelek cicaként.
-Én sem téged, Jersey-san. - kerekedett ki a szeme.
-Vee~. Jersey és Japán összeöltöztek!, - kiáltotta el magát Olaszország a szoba másik feléből boldogan, majd odarohant hozzánk, és a nyakunkba borult. Pontosabban csak az enyémbe.
-Ita-chan! Tudod, hogy nem szeretem, ha kiabálsz. - néztem fel rá a számat húzva.
-Jó, bocsi~.
Még egy kicsit elbeszélgettünk Olaszországgal. Japán amint meglátta Olaszországot felénk futni, elmenekült. Akkor hagytuk csak abba a beszélgetést, mikor elkezdődött a megbeszélés.
Mikor leültem, egyből levettem a hajpántom, mert nagyon zavart, hogy folyton csilingelt. De mivel ma nem kötöttem össze a hajam, így majdnem semmit sem láttam az arcomba omló tincsektől, ezért inkább visszavettem.
Olyan érzésem volt egész meeting alatt, mintha valaki figyelne, de mikor felnéztem, nem találkozott senkivel a tekintetem. Gondolom megint paranoiás vagyok. Éppen Németország beszélt, mikor felnéztem, és találkozott a tekintetem Olaszországéval, aki csak kuncogva integetett nekem, majd Japán felé tekintgetett, aki épp valamit rajzolgatott. Furcsán kapkodtam a tekintetem az olasz és a japán közt, mire felvont szemöldökkel konstatáltam, miért nézhet így rám Olaszország. Szünetben egyből oda is jött hozzám a tészta jelmezében.
-Ez olyan aranyos, hogy összeöltöztetek. - mosolygott vidáman.
-De nem direkt.
-Persze, persze. - legyintett rám, és folytatta az álmodozást. Inkább kimentem kicsit levegőzni az egyik ablakba.
-Yo, dudette! Jó a Macskanő szerkód! - állt be mellém nevetgélve Amerika.
-Neked is az Amcsi Kapcsi szerelésed. - mondtam szélesen mosolyogva, mire elkezdett pózolni az alumínium pajzsával. Annyira viccesen nézett ki, hogy nem tudtam nem elnevetni magam.
-Az isten szerelmére Amerika. Ne bohóckodj már! - jött ki a fejét fogva Anglia, mire halkan elnevettem magam. Erre az volt a reakciója, hogy rámförmedt. - Szóval ilyen nevetséges az öltözékem? - húzta össze a szemöldökét.
-Dehogy. - ráztam meg a fejem már csak épphogy mosolyogva. - Nagyon aranyos! Csak a reakciód volt vicces.
-Hogy leszólta a viselkedésem? - húzta el a száját durcásan Amerika.
-Pontosan. - bólintottam nevetve, mire Anglia is elmosolyodott. Ezen meglepődtem, de széles, boldog mosolyra húztam a számat. Mikor ezt Anglia észrevette, és találkozott a tekintetünk, mindketten azonnal Amerikára néztünk zavarjunkban, amin ő nagyon is meglepődött. Csodálkozó arckifejezése szomorú mosolyba váltott át.
-Szóval... még mindig szerelmes vagy Angliába? - fordult felém az amerikai.