Az igazi tsundere

25. rész

Mindenki teljesen lefagyott Anglia vallása után. Nekem már elmondta egyszer, de így, hogy mások előtt is felvállalja egyrészt nem vall rá, másrészt pedig nagyon bátor dolog.
Ezután próbáltunk úgy tenni, mintha mi sem lenne normálisabb, és tovább játszottunk. Nem akartam, hogy ez miatt, a kínossága miatt még jobban eltávolodjon egymástól a társaság.
Anglia pörgetett, és Spanyolországra jutott a választása az üvegnek.
-Merek. - kacsintott a spanyol.
-Hmm... - gondolkozott el az angol. - Puszilj meg valamit, vagy tudom is én. - legyintett.
-Ola, chica. - villantotta felém a spanyol 1000 wattos mosolyát, majd cuppantott egyet az arcomra.
-Oh, jeez. - temettem az arcom a tenyerembe.
-Akkor most én jövök. - kuncogott Spanyolország, majd ez így ment éjfélig, amikor majdnem mindenki nyugovóra tért Amerika nagy házának valamelyik ágyában.
1 óra körül kimentem a konyhába, hátha találok valami nasit. Nem tudtam aludni Amerika mellett, annyira horkolt.
-Hát te? - hallottam meg egy ismerős hangot, miközben én a szemeimet dörzsölgettem.
A hirtelen hangtól megugrottam, majd mikor megláttam az alakot, kis hunyorgás után megállapítottam, hogy Anglia az.
-Sorry, hogy megijesztettelek. - mondta monoton hangon.
-Semmi baj. - mondtam, majd ásítva egy nagyot, leültem mellé az asztalhoz. - Csak Amerika nagyon hangosan horkol.
-Csodálkozom, hogy még nem szoktál hozzá. - morogta, de inkább elengedtem a fülem mellett.
-És te hogyhogy itt ülsz?
-Én sem tudok aludni. Oroszország folyamatosan rám gurult, és majdnem megfulladtam. - mondta alig hallhatóan, hogy még véletlenül se hallja meg a szóban forgó személy. Vagy ország.
-Oh. Sajnálom.
-Én is. - sóhajtott, majd beleszürcsölt az italába.
-Mit iszol?
-Egy kis teát. -vonta meg a vállát. Vodkával. - Ezt a részt valamiért ismét suttogva mondta.
-Oh... Egészségedre. - mondtam ásítva. Inkább átcsoszogtam a nappaliba és az oldalamat a kanapé háttámlájának döntve elhunytam a szemeim, hátha itt végre utolér az álom.
Ekkor megéreztem, hogy egy kicsit lesüpped a kanapé. Résznyire kinyitottam a szemem, és megláttam, hogy Anglia követte a példám, de ő rendesen leült a kanapéra, és hátradöntötte a fejét.
-Látom azért te is álmos vagy. - mondtam halkan kuncogva.
-Persze. Hiszen előbb majdnem meghaltam. - mondta kissé dühös hangon, majd pár pillanattal később a felhúzott térdemnek dőlt.
-Anglia! Hé, Anglia! - próbáltam finoman felrázni őt a hirtelen mély álmából, mert szépen fogalmazva hangyányit fájt, hogy tartanom kellett az egész testsúlyát a lábámmal.
Nagy nehezen sikerült levakarnom magamról, majd azonnal fel is pattantam. Ő elterült halkan sziszogva a kanapén, én pedig lehetőségek híján leültem a földre, és a fejemet a kanapén pihentetve álomba szenderültem.
Mikor felébredtem, a kanapén feküdtem. Éreztem, hogy nagyon szűkösen vagyok. Mikor kinyitottam a szemem, megláttam kb. 2 cm-re az arcomtól Angliáét, aki mereven bámult. Ettől ösztönösen hátrálni próbáltam, de mivel nem nagyon ment a kicsi kanapén, így sikeresen leestem.
-Ouch. - dörzsöltem meg a beütött fejem.
-Minden oké? - nézett le Anglia rám. Hirtelen le se tudtam semmilyen érzelmet olvasni az arcáról.
-Asszem. - mondtam, majd ásítottam egy nagyot.
-Ohayou. - jött ki Japán a szobájából, de amint meglátott minket, vissza is fordult.
-Mi a baj? - néztem utána. - Ilyen szarul nézek ki? - tapogattam meg a hajam, de semmi rendelleneset nem véltem felfedezni.
-Csak egyszerűen zavarba jött. - mondta Anglia unottan, a szemét forgatva.
-Jól van, na. - tettem karba a kezem durcásan, majd felültem mellé a kanapéra, ahol ő újságot kezdett el olvasni. - Bocs, Arthur. - csúszott ki véletlenül a számon. Csak a gyerekeknek szoktam Arthurozni Angliát. Jajj, nagyon rám ragadt.
-Parodon? - nézett rám felvont szemöldökkel.
-Emm... Nothin'. - mondtam kínos vigyorral a fejemen.
-Jó reggelt. - jött ki Amerika nyújtózkodva.
-Neked is. - mosolyogtam fel boldogan az amerikaira.
-Hát ti? Ilyen korán keltetek?
-Igen. - vágtuk rá egyszerre Angliával. Remélem nem lesz túl gyanús neki. Így is mindig féltékeny valami vagy valaki miatt.
-De látom, Anglia, te azért másnapos vagy. - mondta kuncogva Amerika, majd benézett a szekrényébe, és eléggé elcsodálkozott. - Oh, szóval egy egész üveggel megittál. - biccentett, majd az angol felé fordult. - Látom, egyre jobban bírod a piát.
Anglia csak zavartan megvonta a vállát, az arcát pedig elrejtette. Én Amerika szobája felé vettem az irányt, mikor a házigazda utánam szólt.
-Hova mész? - kérdezte kíváncsian a reggeli hamburgere mögül.
"Mégis honnan szed ennyi kaját?" morogtam magamban.
-Csak átöltözök. - vontam vállat, majd úgy is tettem, ahogy mondtam.
Mikor kimentem a konyhába, már mindenki az asztalnál ülve reggelizett. Én ekkor kezdtem érezni, hogy nem pihentem ki magam a kényelmetlen kanapé miatt.
-Jól vagy, Bella? - nézett rám nagy szemekkel Olaszország.
-Persze. Mi baj lenne?
-Csak mintha kicsit elbóbiskoltál volna.
-Oh... Köszi. - csapkodtam meg finoman az arcom, hátha felébredek, de nem sokat segített.
-Naa~! - kócolta össze a hajam Amerika.
-Hé! Ne már! - böktem oldába, mire nyomott egy puszit a fejem búbjára, amitől én megint kicsikét zavarba jöttem.
Mindig is elítéltem az olyan párokat, akik mások előtt is kimutatják egy kézfogáson kívül, hogy ők márpedig együtt vannak. Valószínűleg ezért vagyok erre ennyire allergiás.
-Na! Nyugi van! - pöcköltem homlokon durcásan. - Inkább edd az egészségtelen kajádat.
-Jól van, jól van, anyu... - motyogta, de inkább elengedtem a fülem mellett.
Mindenki reggeli után hazament, rajtunk kívül.
-Akkor szerintem én is megyek. - kaptam fel a táskám, de Amerika megfogta a kezem.
-Ne menj még! - nézett rám kiskutya szemekkel.
-Édes istenem. - motyogta, a fejét fogva Anglia.
-Jól van, maradok. Egy feltétellel. - nyomtam egy puszit az arcára. - Ha elmegyünk egy kicsit sétálni. Hármasban. - mosolyogtam Anglia felé.
-Ah... Oké. - biccentett Amerika.
-Én inkább hazamegyek. - pattant fel az angol, de elé álltam. Mondjuk sokkal erősebb nálam... Na mindegy.
-Kérleek~! - néztem fel rá most én könyörgő pillantásokkal.
-Ahh... Na jó...
-Éljen! - mosolyogtam vidáman. Sikeresen elértem a célom. - Hova megyünk? - néztem fel az amerikaira, mikor kézen fogva elindultunk.
-Menjünk el egy cukrászdába szerintem. - mondta csillogó szemekkel.
-Dehát az előbb ettünk. - néztem fel rá értetlenül.
-De ő mindig éhes. - forgatta szemeit az angol.
-Jól van, na. Akkor menjünk el a vidámparkba. Nem messze van innen.
-Jujj~! Imádom a vattacukrot. - csillant fel a szemem.
-Tudom. - mondta egyszerre a két fiú. Amerika boldogan mosolyogva, Anglia viszont szomorúan, suttogva.
-Ennyire kiszámítható vagyok? - öltötten ki rá a nyelvem.
-Dehogy. Ilyen jól ismerlek. - mosolygott le rám, majd magához ölelt, és nyomott egy puszit az fejem búbjára. Istenem, de cuki.
Mikor odaértünk a vidámparkba, vidáman nézelődtem körbe.
-Elmegyek, hozok neked vattacukrot. - mutatott a bódé felé Amerika.
-Jól van, köszi. - biccentettem széles vigyorral a fejemen.
-Neked hozzak valamit? - fordult Amerika komoran az angol felé.
-Nem, köszi. - mondta unottan.
Amerika mielőtt elment, megsimította a hátam. Olyan arányosan viselkedik velem. Nagyon jól esik.
Angliával kipróbáltuk a célba lövést, bár neki sokkal jobban ment, mint nekem. Sikerült is nyernie egy kis plüss kutyát.
-Szerintem nézzük meg Amerikát. Elég rég ment már el. - haraptam az ajkamba félve. Remélem nem történt vele semmi komoly.
-Jól van. - vonta meg a vállát, majd a kezembe nyomta a plüss nyereményét.
-Mi az? Bekötöd a cipőd? - néztem fel rá értetlenül.
-Nem. Csak neked adom. Nem magamnak nyertem. - mosolygott le rám. Rég nem láttam mosolyogni. Teljesen elöntötte a szívem a boldogság az arckifejezésétől.
-Ezt gyakrabban csinálhatnád.
-Mire gondolsz?
-Mosolyogtál. Nagyon szeretem, mikor mosolyogsz. - mosolyogtam magam elé zavarban.
Erre már nem válaszolt semmit. Ám egy pillanattal később megtorpant.
-Mi a baj, Anglia? - néztem fel rá kérdőn.
-Ne nézz magad mögé. - mondta komor hangon.
Nekem túl nagy volt a kíváncsiságom, így hallgattam rá.
-Miért? Mi a... - kérdeztem, de mikor megpillantottam a jelenetet, ami miatt megtorpant, belém fagyott minden szó.
Amerika egy másik lánnyal beszélgetett. A lány teljes erejével átölelte az amerikai karját, a mellei közé szorítva. Ha még nem nézett volna ki ennyire jól ez a lány, lehet, nem is akadtam volna ki. Ám ami a következő pillanatban történt, teljesen meghűlt az ereimben a vér.