Az igazi tsundere

13. rész

Amerikai zászló, kép a Szabadság-szoborról, Amerika Kapitány pajzsa.
-Tipikus amcsi szoba. - mosolyodtam el.
-Jó, vagy rossz értelemben?
-Kinek mi. - vontam meg a vállam mosolyogva.
Ekkor kilépett a fürdőből Anglia. Amint megláttam, elpirultam. Vizes, csapzott szőke haján megcsillant a lámpa fénye, teste köré pedig csak egy törülköző volt csavarva. Istenem. Mint egy Adonisz. De amint eszembe jutott az esti ivós játék azonnal elment a kedvem a csodálásától.
-Én is elmehetek fürdeni? - néztem fel rá, majd leesett a tantusz. - Ja, de nekem nincs váltó ruhám. - húztam el a számat.
-Nem baj, tudok adni. - indult meg az egyik szekrénye felé.
Hirtelen azt hittem, női ruhával fog visszatérni, de tévedtem. Az egyik pólóját nyújtotta nekem.
-Nadrágot is tudsz adni lécci?
-Nem hiszem, hogy egy a méretünk. - nevetett fel, mire lenéztem magamra.
-Mindegy, akkor majd felveszem ezt, ami rajtam van. - legyintettem, majd elhúztam a szám, mert csak egy szoknya.
Ekkor Amerika egy új ruhadarabbal tért vissza hozzám. Amikor kinyitottam az összehajtott ruhát, egyből el is dobtam, és fülig pirultam.
-Ez az alsónadrágod! - mondtam szinte kiabálva.
-Ssh! A többiek már alszanak. - rakta az ujját az ajkamra. - Nem muszáj felvenned, de ha nem akarsz szoknyában, vagy egy szál bugyiban aludni, ez is jó lesz, nem?
-De... Igazad van. - sóhajtottam fel, majd felvettem az alsónadrágját, és a pólójval együtt elindultam fürdeni.
Miközben mosakodtam a kádban, meghallottam, hogy Anglia és Amerika veszekednek. Próbáltam nem oda figyelni, de nem ment, ezért inkább elkezdtem énekelni, hogy elnyomjam a veszekedésük hangját.
Több-kevesebb sikerrel ment is.
Mikor kimentem, mindketten az ágyban feküdtek. Anglia már aludt, Amerika pedig felült, mikor kimentem. Ahogy végignézett rajtam, elpirult.
-Nagyon bénán áll rajtam, mi? - nevettem fel.
-Dehogy. - rázta meg a fejét. - Többször kellene a ruhámat hordanod. - kacsintott rám.
-Aha, persze. - nevettem fel. - Ha már úgyis a hősöm voltál ma. - mosolyogtam magam elé, majd lefeküdtem a két fiú közé, mert már csak ott kaptam helyet.
Egész hamar elaludtam, majd egy szorításra ébredtem éjjel. Anglia szorosan magához ölelt. Teljesen elpirultam, majd mikor ismét eszembe jutott az esti incidens, egyből visszanyerte eredeti színét az arcom. Szerintem csak a párnát szokta otthon ölelgetni álmában, és megszokás...
Akárhogy próbáltam szabadulni a szorításából, nem bírtam, így nagy nehezen visszaaludtam.
Ezután már csak reggel ébredtem fel arra, hogy erős nyomást éreztem a oldalamban. Ahogy sejtettem. Anglia mikor felkelt kirántotta a kezét alólam. Még kicsit visszaaludtam, de nem sokkal később finom simogatásra keltem.
-Jó reggelt. - mosolygott le rám Amerika. Mikor megláttam a széles mosolyát, ahogy még a mély kék szemei is mosolyogtak rám, és a csillogó, szőke haját, mintha gyomron rúgtak volna. A pillangók mozgolódni kezdtek a hasamba, amire a reakcióm még engem is meglepett. Lassan egyre közelebb hajoltam az amerikaihoz. Ő nagyon meglepődött, de nem hűzódott el, hanem még közelebb is jött hozzám. Mindketten becsuktuk a szemünk. Már alig volt pár centi az ajkaink között, mikor hirtelen elhúzódott. Csodálkozva, és szomorúan néztem fel rá.
-Én... Bocsánat. - hajtottam le a fejem a könnyeimmel küszködve.
-Nem, én bocsánat. Nem tudom, mi ütött belém. Hiszen te Angliát szereted.
-De... Hisz én kezdeményeztem. - néztem fel rá könnyes szemekkel.
-Tudom, csak azért kellek, hogy legyen valaki, aki elfeledteti veled. Ugye?
-Mi? Dehogy. - ráztam a fejem erősen. - Én... Szeretlek. - hajtottam le a fejem, mert nem mertem a szemébe nézni. Finoman elkezdte simogatni a fejem, mire én szomorúan és dühösen néztem fel rá. - Te csak úgy lekapsz, meg szerelmet vallasz, de mikor én is viszonoznám, már nem kellek. - mondtam dühösen, könnyes szemekkel. - Szóval csak addig kellettem, míg kihívás voltam?
-Nem, ezt... Nem értheted.
-Miért? Mert később nőttem fel, mint te? Idősebb vagyok nálad! - csaptak a combomra, majd a kezét az enyémre rakta.
-Csak nem akarok Anglia helyettesítésére lenni. Kérlek ezt értsd meg.
Biccentettem, pedig nagyon fájt, amit mondott meg ami történt.
Miért utasít el engem mindenki? Ennyire szörnyen nézek ki? Vagy ilyen rossz ember vagyok? Mikor kiment, végre utat engedtem a könnyeimnek. Úgy sírtam, mint még soha. Miért vagyok ennyire érdektelen? Hogy senki sem akar engem? Talán csak egyszerűen nem kedvelnek... De akkor Amerika? Teljesen össze vagyok zavarodva.
Á

lmosan kitámolyogtam a konyhába, ahol Anglia főzőcskézett. Mellé léptem, és teát csináltam magamnak.
-Látom még mindig szeretsz teázni. - szólalt meg mellettem Anglia.
-Neked is jó reggelt. - mondtam ásítva, miközben tejet öntöttem a csészében. Nagyon cuki csésze. Az Avengers volt rajta. Tipikus Amerika. - Amúgy ez természetes. Te neveltél fel.
-Amerika semmit sem hagyott meg az akkori életéből. - vonta meg a vállát.
-Tudom. - biccentettem. Ezután leültem az asztalhoz, a széken pedig a lábamon ültem.
-Jó reggelt. - jött ki ásítva Oroszország.
-Jó reggelt. - mosolyogtam fel rá. - Hogy vagy ma reggel?
Enyhén meglepetten nézett le rám, de mosolyogva válaszolt.
-Egész jól. Jól kipihentem kipihentem magam.
Ekkor kijött a két olasz, akik nyúzottan néztek ki.
-Jó reggelt. - mondták szinte egyszerre, kedvetlen hangon. Szegények nagyon félnek a legtöbb országtól. Halványan elmosolyodtam, majd lehuppant mellém Olaszország. Még kicsit beszélgettem hármukkal, majd megjött Amerika, és Anglia is szedett nekünk reggelit.
Mindenki fintorogva nézte a kaját, ami a tányérjukban díszelgett, majd rám, mert én jóízűen ettem a reggelit.
-Mi az? - kérdeztem teli szájjal.
-Hogy tudod te azt megenni? - suttogta Amerika. Én csak megvontam a vállam.
-Nekem ízlik. - vontam meg a vállam, miközben lapátoltam a számba a kaját. Furcsán néztek rám, majd Angliára, aki mögöttem állt.
-Ennyire büszke vagy rá, amiért szereti a kajád? - kérdezte csodálkozva Amerika.
-Nem! - mondta dacosan, amitől kicsit megijedtem. Már azt hittem, hogy le akar ütni.
Még jó ideig ettem, mert a többiek nem akarták megenni Anglia főztjét, ezért ketten ettük meg az egészet, amit főzött.
-Köszönöm a reggelit. - mondtam, mikor már annyira tele lettem, hogy kérdéses volt, hogy haza fogok-e menni, vagy gurulni fogok.
-Én köszönöm, hogy megetted. - mondta fel se nézve rám. Ezen szélesen elmosolyodtam, majd bementem a szobánkba. Nekiálltam átöltözni, majd mikor már csak a póló volt hátra, Amerika pont benyitott, mikor vettem fel.
-Jeez, America! - ordítottam, és azonnal magam elé kaptam a pólót. Ő pedig azonnal becsukta az ajtót.
Mikor felöltöztem, kimentem, és tarkón csaptam.
-Ezt te direkt csinálod? - kérdeztem dühösen.
-Már megint mit csináltál? - húzta össze a szemöldökét Amerika.
-Benyitott hozzám, mikor öltöztem. - tettem karba a kezem.
-Hogy mit csináltál már megint? - nézett fel Amerimára dühösen.
Ő csak védekezően felrakta a kezét, és hátrálni kezdett. Annyira hátrált, hogy megbotlott Spanyolország lábában, amitől hátraesett, le a földre. Ez annyira vicces volt, hogy nem bírtam ki hangos nevetés nélkül. De nem csak én, hanem mindenki hangos nevetésben tört ki. Még Amerika is, sőt még Anglia is.
Ezután lassan szétszéledünk, hazamentünk. Olyan jó volt ez a tegnapi nap. Kár, hogy több rossz is volt benne, mint kellene.
Otthon boldogan álltam neki főzni, miután átöltöztem. Nem sokkal később, miután megebédeltem, kopogtattak az ajtómon.
-Szia. - néztem fel rá döbbent tekintettel. - Hát te?
-Csak beszélni szerettem volna veled. És annyi ember előtt nem akartam.
-Oh, értem. - bólintottam. - Gyere csak beljebb. Kérsz valamit? Teát, sütit...? - kérdeztem, de a szavamba vágott.
-Nem kérek semmit.
Furcsállva néztem rá, mert ez szokatlan, ha Amerika nem fogad wl ételt. Kivéve persze Angliától. Tőle semmit nem fogad el.
Bementünk a nappaliba, ő leült a kanapéra, én pedig a fotelbe.
-Na... És miről szerettél volna beszélni? - kérdeztem, mivel ő semmit sem mondott, csak ült egy helyben, maga elé meredve. Ekkor megpaskolta a maga mellett lévő helyez.
-Előbb ülj ide. - mosolyodott el halványan. Biccentettem, majd mellé ültem. - A ma reggeli dologról lenne szó. - mondta ki nagy nehezen, én pedig éreztem, hogy összeszűkül a gyomrom.
-Igen?
-Az lenne, hogy izé... - túrt a hajába idegesen. - Annyi ideig vártam, hogy válassz kettoőnk között, hogy már találtam magamnak barátnőt. - mondta a száját húzva. Teljesen lefagytam.
-Mi... Mi baj van velem? - kérdeztem halkan, remegő hanggal.
-Tessék? - ráncota a homlokát. - Mégis mi baj lenne veled?
-Anglia kiabálva elutasít. Te teljes nyugodtsággal elutasítasz. Ez csak annyit jelent, hogy valami baj van velem. Hogy nem vagyok elég jó. - mondtam lehajtott fejjel, remegő hangon, miközben éreztem, hogy a könnycseppjeim végiggördülnek az arcomon. - Sajnálom. - néztem fel rá, majd szó nélkül kimentem, a könnyeimet törölhetve.
-Jersey! Várj! - nyúlt utánam, de már hiába. Besiettem a szobámba, és magamra zártam az ajtót.
-Hagyj békén. - mondtam teljesen nyugodt hangon. - Kérlek.
-Na de...
-Csak menj el.
Semmi választ nem kaptam. Szóval megtette, amit kértem tőle. Az életben először.