Az igazi tsundere

9. rész

-Mégis hogy érted azt, hogy nemu jössz több World Meetingre? - kérdezte egyszerre dühösen és szomorúan. - Hiszen csak ilyenkor láthatjuk egymást.
-Az nem akadály. Máskor is meglátogathatjuk egymást, ha gondolod. De azt hittem, tudod, miért nem akarok menni.
-Nem tudom. - rázta meg a fejét.
-Mert ha én megyek, akkor Anglia nem fog. Hiszen egyértelműn tudtomea adta, hogy a közelembe se akar lenni. Sőt látni sem akar. - Egy könnycsepp végiggördült az arcomon. - Amúgy még nem is mondtam valamit, gyere. - indultam be a szobájába.
-Mi lenne az, Dudette? - kérdezte, mikor leültünk egymás mellé az ágyon.
-Hogy egyszer én hülye megkérdeztem Angliától, mit tegyek, ha szerelmes vagyok valakibe. Aztán akkor mondta, hogy álljak elé, és mondjam el. De utána megkérdezte, hogy ki az. De én nem mertem megmondani, hogy ő az, így... téged mondtalak. - haraptam az ajkamba idegesen.
-Semmi baj. - vonta meg a vállát. - Hiszen kiskorunkban én meg azt ígértem meg, hogy feleségül veszlek. - nevette el magát.
-Wow. Nem gondoltam volna, hogy még emlékszel rá. - néztem fel rá csodálkozva. - Amúgy meg elég vicces. Milyen buta voltam már akkor is. - túrtam a hajamba kínosan.
-Dehogy. - rázta meg a fejét. - Amúgy visszatérve az előző témára, te hogy mondanád el egy lánynak, ha ő tetszene nekem?
-Hmm... Még sosem gondolkodtam ilyeneken. Szerintem kedveskednék neki, vennék virágot, csokit. Na meg romantikus randik.
-Te aztán romantikus jellem vagy. - nevetett fel.
-Sok sok rózsaszirommal. És gyertyával. Illatos gyertyával. Mellé egy romantikus vacsora. Minden szivecske alakú. - tervezgettem, nem is figyelve Amerika szavaira.
-Köszi a tippeket, Dudette. - mosolygott le rám boldogan.
Még kicsit beszélgettünk, majd hazakísért.
-Ame-chan. - néztem fel rá komolyan, bár kisse zavarban.
-Igen, Dudette? - mosolygott le rám, mikor kint álltunk az ajtónál.
-Nem lenne kedved ma itt aludni? Már nagyon későre jár.
-Ha nagyon szeretnéd. - nevetett fel, majd beengedtem.
Amint átöltöztem, főztem magunknak vacsorát, majd fürdés, és alvás volt. Közben egy kis filmnézés volt. Sajnos Amerikának hála horrort néztünk.
-Ame-chan... - suttogtam, miután finoman kinyitottam a szobám ajtaját.
-Baj van? - kérdezte álmos hangon.
-Azt hiszem. - Egyből felállt és bejött hozzám.
-Na, mi a baj, hercegnő?
-Hercegnő? - néztem fel rá a sötétben furcsán. - Mindegy... Félek. Nem szeretem a horror filmeket. - nyöszörögtem.
-Oh, azt szeretnéd, aludjak veled?
-Gond lenne? - hajtottam le a fejem vörös fejjel.
-Dehogy. - nevetett fel, majd behuppant az ágyamba.
Csak az a baj, hogy ez egy személyes, így nem nagyon fértünk úgy el, hogy ne érintkezzünk. Úgy aludtam el, és keltem fel reggel, hogy Amerika ölelt hátulról.
-Jó reggelt, Dudette. - mosolyogott le rám.
-Köszönöm, hogy itt maradtál velem Ame-chan. - mosolyogtam fel rá vörös fejjel.
-Ugyan, semmiség. Még jobban is aludtam, mint a kanapén tudtam volna. - mondta, majd mikor kinyújtózott, akkor vettem észre, hogy nincs rajta felső.
Teljesen elvörösedtem, de szinte fizikai fájdalmat okozott levenni tökéletes felsőtestéről a szemem.
-Na, mi olyan érdekes? - nevetett fel, mire én még jobban elvöeösödtem. Főleg, mert ezután még be is feszített nekem.
Azonnal kirohantam a szobából, és leültem a kanapéra, ahol megláttam Amerika pólóját. Azonnal megfogtam, és a szobába rohanva hozzávágtam.
-Te perverz! - mondtam neki dühösen, égő fejjel. Egyből ki is siettem, és reggelit kezdtek el csinálni.
Aznap még kicsit sétálgattunk a városban, majd sajnos haza kellett mennie.
Az elkövetkezendő heteim unalommal teltek. Visszatért minden a régi kerékvágásba. Már dörömbölt kegyetlenül az ősz a sok esőjével, így a kisgyerekekkel sem tudtam elmenni sehova. Egész nap otthon ültem, és találtam magamnak egy új otthon ülős hobbit. Elkezdtem kicsit komolyabban rajzolni. Első felismerhető rajzomon Anglia díszelgett. A másodikon pedig Amerika. Biztosan csak, mert Angliát nem tudom sehogy sem elfelejteni, Amerika meg mégiscsak a testvérem. Mikor kiraktam ezt a két képet a hűtőmre, hangosan kopogtak. Annyira megijedtem, hogy megugrottam. De annyira, hogy pont belevertem a fejem a szekrény sarkába. A fejem búbját dörzsölgetve indultam ajtót nyitni. Legnagyobb meglepetésemre Anglia állt ott.
-I... Igen? - néztem fel rá csodálkozva.
-Miért nem jársz Meetingre? - tette karba a kezét.
-Mert nem akarsz többet látni, amit én megértek, ezért megkönnyítem a helyzeted. Te úgyis fontosabb tagja vagy a csapatnak, mint én. Hisz engem szinte senki sem ismer.
-Mindenkinek hiányzol.
-Ühüm. - biccentettem. - Még szeretnél valamit? - néztem fel rá hűvösen, szomorúan.
-Igen. - biccentett.
-Akkor gyere. - nyitottam ki neki az ajtót.
Amint belépett a konyhába leülni, meglátta a pár képet, amit kiraktam. Köztük volt az, amiket itthon csináltam, meg amiket meetingen. Az utolsó meetingemen.
-Megint? - vonta fel a szemöldökét felém nézve.
-Mit megint?
-Megint ilyen lettél? - bökött arra a képre, amit meetingen csináltam.
-Ezt érzem. - vontam meg a vállam.
Felsóhajtott, majd odalépett hozzám. Meg akart ölelni, de hátraléptem.
-Bocsánat. - mondta színtelen hangon. Én csak biccentettem egyet.
-Mit szeretnél még?
-Bocsánatot kérni.
-Mégis miért? - vontam fel az egyik szemöldököm karba tett kézzel.
-Mert olyan csúnyán elutasítottalak. Miután megtettem, amit, azóta minden pillanatban ezen gyötörtem magam. Utána még nem is jöttél az utóbbi időben Wolrd Meetingre, és arra jutottam, hogy tényleg megbántottalak. És ettől nagyon bűntudatom volt.
Végig figyeltem, míg beszélt. A felvont szemöldököm lassan visszaállt a helyére, és próbáltam elfolytani a dübörgő harangom.
-Oké. - biccentettem. - Szóval mit akarsz?
Eléggé meglepődött a reakciómon, és a hangnemen, ahogy beszéltem vele.
-Khm... - igazította meg a nyakkendőjét. - Azt szeretném, hogy járj újra Wold Meetingre.
-És az neked miért lenne jó?
-Hát... Mert láthatnálak. - mondta félve, oldalra hajtott fejjel. Szóval zavarban van... Én is majdnem elfelejtettem, hogy bánt velem. De nem dőlök bele még egyszer a szerelem csapdájába. Ugyanolyan komor tekintettel néztem rá, mint eddig.
-Rendben. Akkor megyek majd a következőre. Mikor is lesz? - vettem elő a telefonom, amin megnyitottam a naptárat, Anglia pedig beállt mellém csekkolni, mikor lesz.
-Holnapután. - bökött az ujjával a napra. - Látom még mindig be van törve a képernyőd. - húzta el a száját.
-Jaja. - vontam meg a vállam. - Majd veszek újat, ha lesz rá pénzem.
-Hogyhogy nem fizetteted ki Amerikával? Hiszen miatta történt.
-Tudom. De nem akarom kihasználni, hogy nagy ország. Mellesleg meg úgyis akartam már venni új telefont. - Kicsit összeugrott a gyomrom, amiért hazudtam Angliának, de néha becsusszan az életbe ez meg az.
-Oh, értem. Akkor én mennék is.
-Rendben. Jó utat. Szia! - intettem neki halványan elmosolyodva, majd becsuktam utána az ajtót.
Amint becsuktam, nekitámaszkodtam, és lecsúsztam. A lábaimat felhúztam, a térdemre támasztottam a homlokom, miközben átöleltem a lábaim, és utat engedtem az érzelmeimnek, azaz a könnyeimnek. Sírtam egy darabig, majd bekapcsoltam egy kis zenét, és az ágyon feküdve bámultam a plafont, miközben énekeltem a dalszöveget. Egyedül voltam. Nem izgatott, hogy valaki meghallhatja a hamis hangom.
A másnap nagyon lassan telt el. Mivel rossz idő volt, el se tudtam menni sehova, így kerestem egy munkahelyet, amivel megvehetném magamnak azt az új telefont. Amint beléptem az álláshirdetések oldalára, az első lehetőség Spanyolországban volt. Egy étteremben. Egyből le is csaptam rá. Azonnal felhívtam Spanyolországot, és lebeszéltem vele mindent. Izgatottságonban énekeltem és táncolgattam a nappali közepén a kedvenc zenéimre egészen estig. Korán lefeküdtem, és szerencsére hamar el is aludtam. Reggel korán keltem, és pont Spanyolországban lesz a meeting, így egyel korábban mentem, mint kellett volna, hogy még kettesben tudjak beszélgetni vele.
Amint leszálltam a géppel, megláttam Spanyolországot, odasiettem hozzá.
-Hey! - intettem neki, mikor még nem értem oda, mire ő csak mosolygott.
-Hogy s mint vagy, chica? - ölelt meg, amit odaértem. Kicsit kínosan éreztem magam a közelsége miatt, de kibírtam.
-Szokásos. - vontam meg a vállam, majd elindultunk a megbeszélés épületébe.
Mikor beértünk a terembe, Spanyolország a helyére ült, én pedig mellé, ahol Olaszország szokott helyet foglalni. Megbeszéltünk, mit, hogyan, mikor kell csinálnom, majd arra eszméltem fel a nagy jegyzetelésem közepette, hogy Spanyolország összeborzolja a hajam, azaz végeztünk.
-Akkor holnap. - intettem neki mosolyogva, mikor felálltam.
Mikor sétáltam vissza a helyem felé, megláttam, ahogy Anglia és Amerika együtt lépnek be a terembe, és mindkettejük tekintete megragad rajtam. Nem mertem rájuk nézni, ezért nem láttam, mit reagáltak, csak azt vettem észre legközelebb, hogy Amerika bevetődik elém, én meg szó szerint nekimentem. Ezt kihasználva úgy megölelt, hogy azt hittem összeroppant. Mikor végre nagy nehezen elengedett, felnéztem rá mosolyogva, és összekócoltam a haját. Ezen ő természetesen meglepődött, mire én kinyújtottam rá a nyelvem. Ekkor gonosz mosoly ült ki az arcán, de a következő reakciójától nem tudtam hogy elfehéredjek, vagy elpiruljak.