Az igazi tsundere

16. rész

Amint kimondtam az Anglia országnevet, teljesen ledöbbent a férfi.
-Bocsánat, csak visszajött egy emlékem, és ott Angliának hívtalak, Alfredet pedig Amerikának. Nem is értem. - túrtam a hajamba idegesen nevetgélve. - Lehet, megbolondultam.
-Jajj, Amy. - sóhajtott fel Arthur, majd leült mellém. - Eddig nem akartam ezt elmondani, mert nem tudtam, hogy milyen reakciót váltana ki belőled, de... Te nem Amy vagy. Te nem vagy egy átlagos lány. Te egy ország vagy. Jersey. Ahogy én Anglia, kint "Alfred" pedig Amerika. - túrt idegesen a hajába.
-Oh... Értem. - biccentettem, majd halványan elmosolyodtam.
-Ez egy jó hír neked? - nézett le rám csodálkozva.
-Igen, mert ez azt jelenti, mégsem őrültem meg. - nevettem fel kínomban.
-Bejöhetek? - dugta be a fejét Amerika, halk kopogás után.
-Maradj csak kint. - nézett rá gyilkosan Anglia. Mit sem törődve bátyja válaszával, lehuppant mellém az amerikai.
-Akkor most kire jutottatok?
-Én Jersey vagyok, te Amerika, és "Arthur" Anglia.
-És jössz a következő Wold Meetingre. - mosolygott a szemüvege mögül.
-Az nem tudom mi, de oké. Benne vagyok. - vontam meg a vállam.
-Na, ez az én Jersey-m! - ölelte át a vállam.
-És lesz pia? - csillant fel a szemem.
-Micsoda?! - kiáltott fel Anglia.
-Mi az? Hiszen te is imádsz inni.
-Látom kezdenek visszatérni az emlékeid. - tette karba a kezét Anglia, Amerika pedig halkan, bár elég hallhatóan nevetett a bal oldalamon. - Te csak inkább fogd be, hamburger zabáló! - kiabált Amerikára Anglia.
-Jersey-nek hamarabb eszébe jutott, hogy alkohol problémáid vannak, mint az, hogy én Amerika.
-Bunkó! - csaptam a vállára. - Ha ti nem játszottatok volna az érzelmeimmel, most nem kellene szenvednem, hogy visszatérjenek az emlékeim! - kiabáltam, majd kisiettem.
Egészen hazáig meg se álltam. Szerencsére sikerült haza találnom. A házamban minden úgy volt, ahogy arra emlékszem. De szerencsére a vér nem volt már a padlón, különben rosszul is lettem volna. Megragadtam a telefonom, és tárcsáztam az egyetlen igazi barátom számát.
-Jersey! Hogy vagy? Minden oké?
-Szia, Ita-chan. - szóltam bele szomorúan. - Át tudnál hozzám jönni egy kicsit, kérlek?
-Persze, rohanok! - mondta, majd bontotta a vonalat.
Az emlékek kezdtek megrohamozni, ahogy a házban sétáltam. De mikor beértem a szobámba, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Megláttam a macit, amit Anglia adott, mikor kicsi voltam. Könnyek kezdtek gyűlni a szememben.
-Miért kellett ezt tenned velem? Miért bántasz? Mi rosszat tettem veled? - kiabáltam a plüss medvének, aki sajnos nem tud nekem válaszokat adni.
Nem sokkal később, mikor már kicsit megnyugodtam, kopogtak.
-Szia, Jersey! - ugrott a nyakamba az olasz, majd megláttam mögötte egy másik fiút. Nagyon hasonlóan nézett ki mint ő, csak sötétebb volt a haja, bőre pedig napbarnított.
-Szia Ita-chan. - öleltem szorosan át, mire a másik fiú csúnyán nézett rám. - Szia! - köszöntem mosolyogva a másikra, mire ő csak idegesen fújtatott.
Betessékeltem őket a nappalimba, majd vittem nekik be egy kis rágcsát, és teát.
-Bocsi, Romanot is hoznom kellett, mert nem hagyhatom egyedül. - nézett le rám lebiggyesztett szájjal, mire én a másik srácra pillantottam.
-Akkor te vagy Romano, ugye? - néztem fel rá.
A srác teljesen ledöbbent. De még Olaszország is.
-Mi történt veled, Jersey?! - kiáltott fel az olasz.
-Nem mondták Angliáék? - néztem rá csodálkozva. - Amnéziám van. De szerencsére térnek vissza az emlékek.
-Jesszusom! - kapott a szája elé, majd mikor rá néztem a másik fiúra, meglepődtem. Eddig végtelenül ellenségesen viselkedett velem, de mintha aggódást láttam volna a szemében.
-Amúgy miért haragszol rám? Téged is bántottalak?
-Hogy érted, hogy őt is? - szólalt meg Olaszország, pedig a 'Romano' már szóra nyitotta a száját.
-Hát... Visszajött azok az emlékek, amikből megtudtam, hogy miért akartam öngyilkos lenni. Hogy mindenki elutasított, akinek szerelmet vallottam. És gondolom azért viselkedtek így velem, mert valami rosszat tettem velük.
-Ezt nem hiszem el, Jersey! - huppant le mellém az olasz, és megölelt.
-Köszönöm, Ita-chan. - mosolyodtam el halványan. - De nem tudom elfogadni ezt az egészet. Gondolom most gyengének gondoltok. - hajtottam le a fejem szomorúan.
-Nem. - szólalt meg aznap először a másik olasz, amire mindketten felkaptuk a fejünket. - És nem haragszom rád. Csak egyszerűen nem tetszik, hogy ennyire jóban vagy Felicianoval.
-Félsz, hogy bántani akarom?
-Olyasmi. Senkiben sem lehet teljes mértékben megbízni. - nézett rám összehúzott szemekkel, mire megfordult egy jó ötlet az eszemben.
-Szóval... Most adtál egy jó tanácsot. Köszönöm. - biccentettem egyet felé.
Ekkor furcsán nézett rám, majd forgatta a szemeit, és inkább rám hagyta.
Még beszélgettünk kicsit. Megbeszéltük, hogy együtt megyünk a következő World Meetingre, mert félek, hogy eltévednék.
Nagyon izgultam az előtte lévő éjszakán, így keveset aludtam. Reggel a szokásos szoknyát vettem fel, és mikor megjöttek az olaszok, elindultunk Amerikába.
-Wow! Ez a város gyönyörű! - ámuldoztam nézelődve az utcán, így majdnem elestem, de szerencsére Romano megmentett. - Jajj! Köszönöm. - vigyorogtam rá kínosan.
-Még a végén megint elveszted az emlékeid, amilyen béna vagy. - forgatta a szemét. Ettől lehervadt az arcomról a mosoly.
-Bocsánat. - hajtottam le a fejem.
Mikor odaértünk, szorongattam Olaszország karját.
-Elszorítod a kezem! - nyavajgott az olasz.
-Bocsánat, de nagyon félek.
-Ne félj. Már elkezdődött, szóval... - kezdte mondani, de a szavába vágtam.
-Elkéstünk? - fehéredett el az arcom, de nem is foglalkozott velem a fiú.
-Na, kit hoztam? - nyitott be boldogan a megbeszélés közepette az olasz.
-Már megint késtél? - kiabált fel egy nagydarab, kigyúrt szőke.
-Igen, de most nem ez a lényeg. - fordult oldalra Olaszország, de már nem voltam ott. Annyira féltem, hogy elfutottam, és elbújtam, de még hallottam a beszélgetésüket. - Hé! Gyere vissza!
-Szóval Romano a nagy meglepetés? - vonta fel a szemöldökét a szőke.
-Nem én, krumpli faló! - morgott az olasz. - Csak elfutott.
Ekkor megtalált Olaszország. Megfogta a kezem, és megpróbált berángatni. Sikerült is neki.
-Senkit sem érdekel, kit hoztál me... - morogta Anglia, majd meglátott engem.
-Meghoztam Jersey-t! - kiabálta az olasz.
Ekkor megfagyott a levegő.
-Sziasztok. - intettem mindenkinek. Még jó, hogy hosszú ujjút vettem fel, mert elég gáz lett volna bekötött kezekkel jönni.
-Jersey! - visított fel Amerika, és felém futott.
Egyből elbújtam Olaszország mögé.
-Szóval még mindig utálsz. - sóhajtott fel, majd szomorúan visszasétált.
Olaszország megmutatta, hova kell leülnöm. Pont Anglia mellé.
Miután mindannyian leültünk, folytatódott is a meeting.
Pár perccel később Anglia felém tolt egy papírt.
"Jól vagy?"
Mikor elolvastam, kicsit felment bennem a pumpa.
"Miért ne lennék jól?"
Írtam vissza neki a lapra, majd még beszélgettünk így egy jó darabig.
"Mert látszik rajtad, hogy valami baj van."
"Nem baj."
"Miért mentél el olyan hirtelen tőlem?"
"Mert eszembe jutott, mit tettetek velem."
"Sajnálom."
"Ki talált meg? Csak annyit tudok, hogy valaki kopogtatott az ajtómon, mikor megtettem."
"Biztos tudni akarod ki volt?"
"Nagyon is."
Míg vártam, hogy visszaírjon Anglia, mintha minden másodperc egy emberöltő lenne.