Az igazi tsundere

20. rész

Amint feltette mindenfajra kertelés nélkül a mellbe vágó kérdést Amerika, megfagyott a helyiségben a levegő.
-Ano... Eto... - nyöszörgött a japán.
-Ezt meg miért kellett? - mordultam rá az amerikaira.
-Most mi ezzel a baj? Csak egy ártatlan, baráti kérdés volt.
-Egy ártatlan, baráti kérdéssel nem alázol meg senkit. - mondtam nyugodt hangon, de gyilkos tekintettel.
-Ha Japán nem szeretne válaszolni, megmondja. Ugye, Japán? - mosolygott rá gonoszan.
-Emm... Hai. - biccentett Amerikma áldozata.
-És szeretnél ilyenekről beszélni? - kérdeztem tőle, de közben gyilkos pillantásokkal bombáztam Amerikát.
-Ano... Iie... - mondta, szinte suttogva.
-Ha ennyire tudni akarsz mindent Japánról, kettesben kérdezd meg. - mosolyogtam dühösen Amerikára.
-Jó, na... - nyögte végül be az amerikai, majd folytattuk az evést. Innentől szótlanul.
Este mindenki elvégezte a maga kis szertartását a fürdőmben, majd nyugovóra tértünk. Volna. Mert nem volt elég ágy.
-Akkor én Japánnal alszom egy ágyban. - emelte fel Olaszország Japán kezét.
-Még jó, hogy nagy, francia ágy van a vendégszobában.
-És tényleg Franciaországtól kaptad?
-Igen, még mikor kisebb voltam. De nekem túl nagy, ezért beraktam a vendégszobába. - magyaráztam hadarva. - Szóval még Amerika is befér mellétek.
Ekkor a fiú összenéztek, és mindhárman egyértelműen nemet mondtak.
-Hát jó. - sóhajtottam fel. - Akkor kijövök aludni a kanapéra. - indultam meg egy párnáért és egy takaróért, mikor Amerika megfogta a csuklóm, és szinte visszarántott.
-Miért nem alszunk együtt? - mosolygott most már őszintén. - Mikor részeg voltál akkor is veled aludtam. - kacsintott rám.
-Jeez. - A kezembe temettem az arcom. - Milyen megalázó, hogy ilyen részeges vagyok.
-Nem vagy részeges. Csak ha iszol, akkor hamar véged. - nevette el magát.
-Na jó. Megengedem, hogy velem aludj. - forgattam a szemem, miközben belül sikítottam, hogy együtt fogunk aludni. Bár kicsit rosszul éreztem magam, amiért én teljes szívemből még mindig Angliát szeretem. Szerintem őt soha nem is fogom tudni elfelejteni.
-Micsoda mártír. - nevetett fel, majd mindenki elvonult aludni.
Mikor mi bementünk, nem is tudtam felé fordulni, olyan szűkösen voltunk.
-Biztos ne menjek ki aludni? El fogsz zsibbadni reggelre.
-Nem engedem meg. - Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Perverz.
-Most az egyszer nem. - nevetett fel. - Amúgy miért azt mondtad, hogy én zsibbadok el? Veled mi van?
-Én egy csomószor alszom így.
-Hogyhogy? Másokat is beengedsz az ágyadba? - kérdezte kuncogva, de hallottam, hogy komolyan kérdezi.
-Nem. Vagyis lényegében de. Van egy kutyus, aki kóbor, de nagyon barátságos, és minden este jön hozzám. Egy boston terrier. Nagyon szeretem. - meséltem kicsattanó boldogsággal.
-Ez nagyon aranyos. - mondta, majd megsimította az arcom, ami teljesen kiragadott a gondolataimból, és fülig pirultam.
-You dummy! - csaptam meg a homlokát, miután nagy nehezen megfordultam. Vagyis csak akartam, mert gyorsabb volt nálam.
Megragadta a kezem, és a saját arcára tette. Ekkor már nem pirulgattam. Teljesen elvesztem a szemeiben.
-Miért vagy ilyen jó velem? - kérdeztem tőle halkan, szinte suttogva.
-Mit jelent az, hogy jó?
-Kedves, törődő, vicces. Dióhélyban.
-Amiért te is ilyen vagy.
Nem akartam vitatkozni vele, ezért csak elhúztam a szám, és csendben maradtam.
-És azért is, mert így szoktunk viselkedni azokkal, akiket szeretünk. - szorította meg a kezem az arcán az amerikai.
Most nem jöttem annyira zavarba, mint máskor. Közelebb hajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit a homlokára.
Ezen a hirtelenségéből adódóan meglepődött, de utána egyből elmosolyodott, és viszonozta. Csak ő nem a homlokomon, hanem a számra adta.
-Ahh, America! You're too cute! - nevetgéltem zavartan.
-You're to, my love. - mosolygott rám, mire nekem lefagyott a tekintetem.
-Emm.. Kérlek így ne szólíts.
-Miért ne? - kérdezte, majd láttam, hogy egyből utána rá is jött, miért. - Oh... Anglia?
-Anglia... - sóhajtottam fel.
-Akkor tényleg nem fogom. Bocsi. - húzta el a száját az amerika, majd behúnyta a szemeit.
-Akkor most mi van..? - kérdeztem félve.
-Mármint? Mire gondolsz?
-Köztünk. - kérdeztem szinte hangtalanul.
-Nem tudom. De én tudom, mit érzek irántad. - húzott közelebb magához.
-Ajj, idióta! - csaptam a mellkasára, amennyire csak tudtam.
-Mi az, zavarba jöttél? - nevetett fel.
-Inkább kimegyek a kanapéra. - mondtam, miután kiszálltam az ágyból.
Megpróbált utánam nyúlni, de gyorsabb voltam.
-Jó éjszakát! - intettem neki, majd be csuktam magam mögött az ajtót, és lekupodtam a kanapéra.
Nem is volt olyan vészes, egy éjszakára. De sokkal korábban keltem, mint szoktam, így kiültem a konyhába az ablakhoz teázni. Nagyon jó érzés volt a forró teát kortyolgatni.
-Jó reggelt. - jött ki először Olaszország a konyhába. Olyan hirtelen szólalt meg a nagy csöndben, hogy kicsit negugrottam.
-Neked is, Ita-chan. - mosolyogtam rá. Nagyon aranyos volt így, fáradtan, összekócolt hajjal. - Mit kérsz reggelire? - álltam fel egyenesen a hűtőhöz lépve.
-Amit kapok. - nézett rám mosolyogva, az asztalhoz ülve.
-Jól van. - mondtam elgondolkodva, majd ötlet híján sütöttem omlettet.
Miközben én vertem fel a tojást, Amerika és Japán beszélgetve kijöttek.
-Jó reggelt. - mosolyogtam rájuk.
-Neked is. - mosolygott vissza rám Amerika.
-Ohayou gosaimas. - biccentett halványan mosolyogva Japán. - Én el is mennék, ha nem gond.
-Persze, rendben. - biccentettem.
-De hova mész Japán? - nézett fel Olaszország a telefonjából.
-Meg kell etetnem Pochit.
-Van kutyád? Vagy cicád? - csillant fel a szemem.
-Persze. - bólintott mosolyogva.
-Jajj, és is szeretnék. - mondtam izgatottan, miközben sütöttem a reggelit.
-Akkor miért nem tartasz? - szólalt meg Amerika, aki időközben leült Ita-chan mellé.
-Mert félek, hogy elrontanám. Vagy túletetném. Vagy nem foglalkoznák vele eleget.
-Jajj, Jersey. Este mesélted, hogy van egy kóbor kutya, akivel együtt szoktál aludni. Akkor majd pont egy saját kutyát rontanál el? - nevetgélt Amerika.
-Eh... - húztam el a szám. Nem akarok vitázni.
-Akkor én elmegyek. Sziasztok! - intett nekünk, miután felvette a cipőjét.
-Szia! - intettünk neki, majd be is csuka maga mögött az ajtót.
Én szervíroztam az ebédet, mikor Olaszország széles mosollyal Amerikára nézett.
-Na és, milyen volt Jersey-vel aludni?
Nekem erre a kérdésre az volt a válaszom, hogy tarkón vágtam az olaszt.
-Jó. - vonta meg a vállat az amerikai unottan, miközben eszegette a reggeli tojást, amit elé tettem.
-Na~! Ezt most miért kellett?
Az olasszal mit sem törődve néztem Amerikát.
-Nem ízlik? - kérdeztem félve.
-Dehogynem. Hisz' te csináltad. Miért ne ízlene? - vonta fel a szemöldökét.
-Te nem így szoktál enni. - húztam el a szám, majd megráztam a fejem, hogy kiűzzem ezeket a idióta gondolatokat. - Eh... Bocsi. Lehet, kezd üldözési mániám lenni. - sóhajtottam fel, majd bementem a szobámba átöltözni.
Felvettem egy fekete farmert, és egy lenge, laza cicás pólót, egy fekete cipzáros, kapucnis pulcsival.
Mikor a szememet húztam ki a fürdőben, valahogy kiesett a szememből a kontaktlencse, ami a földre esett. Sehol sem találtam. Amilyen szerencsém van, rá is léptem.
Inkább kivettem a másik szememből is a lencsét, és felvettem a zöld keretű szemüvegem.
-Van kedvetek várost nézni? - mentem ki a fiúkhoz izgatottan.
-Hát veled mi történt? - nézett rám csodálkozva Amerika.
-Mire gondolsz? - ráncoltam a homlokom.
-A szemüvegre gondol. - bökött az arcom felé Olaszország.
-Oh, tényleg. Ez azután történt, hogy elmentél. - húztam el a szám. - Csak annyi, hogy valamitől rohamosan kezdett romlani egy időben a szemem, ezért szemüveget kellett csináltatnom. De mivel nem szeretem ezt a vacakot hordani, kontaktlencsét vettem. Ja, és még szarul is áll. - túrtam a hajamba, mikor megnéztem magam a telefonom képernyőjén.
-Jajj, nagyon is jól áll, Jersey. - mondta az olasz. - Még ahányszor mondjam el. - rázta a fejét.
-Ja, te már láttad így? - csodálkozott el Amerika.
-Persze. - biccentettem. - Hiszen már rengetegszer aludt itt Ita-chan. - mosolyogtam az olaszra. - Már szinte a bátyámnak tekintelek. - mondtam kuncogva. Olaszország ettől annyira elérzékenyült, hogy könnyes szemekkel, boldogan átölelt.
-Jajj, Jersey! Olyan aranyos vagy. - Kiszorította belőlem még a lelkem is. - És én is a húgomnak tekintelek.
Még egy darabig így nyávogtunk, mikor megszólalt Amerika.
-Amúgy... Nincs kedvetek elmenni valahova? - kérdezte kínjában.
-Jajj, bocsi. Tényleg. - biccentettem, majd elindultunk várost nézni.