Az igazi tsundere

26. rész

Az a lány lábujjhegyre állt, Amerikát a karjánál fogva lehúzta, és megcsókolta.
Úgy éreztem, ez életem legszörnyűbb pillanata. Amennyire csak tudtam, erőt vettem magamon. De még így is pár könnycsepp legördült az arcomon. De mikor megláttam, a következő cselekedetét ennek a párocskának a maradék kis dühöm is elkeseredettségbe torkollt át.
Amerika mosolygott a lányra.
-Jersey... - szólalt meg mögülem Anglia.
-Mi az? - kérdeztem motyogva. - Jól vagyok. Nem kell értem aggódnod. - fordultam felé vigyorogva. Vagy vicsorogva. Nem tudtam eldönteni, hogy ki látszódhatott az arcomon.
-Akkor nem sírnál. - erőltetett az arcára egy félmosolyt.
-Sajnálom. - néztem fel rá most már őszinte bánatot sugározva a tekintetemmel.
-Nem neked kell. - mondta szomorúan, majd megfogta a kezem, és maga után húzott.
-Hova megyünk? - kérdeztem csodálkozva. De nem mondott semmit.
Egy sokkal kevésb nyüzsis helyen álltunk meg. Mikor maga felé fordított az angol, mélyen a szemébe néztem, ő pedig az enyémbe. Szorosan magragadta a vállaimat, majd maga felé fordított.
-Sajnálom hogy ezt kellett átélned.
-É...én... - kezdtem dadogva, majd teljesen elgyengültem a szoros ölelésében, és eleredtek a könnyeim. Szorosan öleltem vissza, közben a plüss figurát is szorongattam a kezemben.
-Shh. Ne agyalj. Csak add ki magadból. - simogatta a hátam. Nagyon jó érzés volt.
-De...
-Nem. - mondta komolyan, ellentmondást nem tűrő hangon.
Mikor kicsit megnyugodtam, és abbahagytam a sírást, elléptem tőle. Lenéztem magamra.
Pici cici, duci forma. Lehet ezért tetszett meg neki az a lány.
-Sziasztok. Hát ti merre voltatok? - szólalt meg mögöttem egy túlságosan ismerős hang, amitől megremegtem. Anglia észrevehette ezt, mert rákiabált az amerikaira.
-Még te beszélsz hogy merre voltunk? - kiabálta. - Te milyen nők szájában jártál?
-Eh? Te mégis miről beszélsz?
-Na jó. Nekem nagyon nincs kedvem ehhez. - fújtatott, majd megfogta a kezem, és maga után húzott, minden szó nélkül. Se nekem, sem Amerikának nem mondott semmit.
Mikor legközelebb megálltunk, már Londonban voltunk.
-Miért hoztál el hozzád? - néztem fel rá csodálkozva, majd beléptünk a házába. Nem szeretném, hogy bajod essen. Nehogy valami olyan tegyen, amit nem kellene.
Mikor ezt kimondta, eléggé megijedtem.
-Szerinted ő... "olyan"?
-Sosem lehet tudni. Ezek után főleg... - sóhajtott fel.
-Értem... Akkor most mit csináljak? - néztem fel az angolra tanácstalanul.
-Ma este itt alszol. Az biztos.
-Biztos?
-Persze. Miért? Baj lenne?
-Nem, dehogy! - szóltam talán egy kicsit túl hevesen. - Mármint... - tettem a szám elé a kezem. Jajj, de béna vagyok.
-Nyugi. - mosolyodott el.
-Köszönöm. - vigyorogtam fel rá boldogan.
-Mert itt aludhatsz?
-Nem. Mármint nem csak azért. Hanem mert hallgattál rám. Hogy többet mosolyogj. - mosolyogtam fel rá, de ő nemhogy nem reagált semmit, még rám se nézett. - Bocsi.
-Miért?
-Mert megint idegesítő vagyok. - húztam el a szám.
-Dehogyis. Nem vagy az. - nézett le rám a homlokát ráncolva. - Ne butáskodj már. - morogta.
A következő pillanatban kopogtattak az ajtón. Én a kanapén ülve vártam Angliát, így nem is figyeltem, mi folyik a bejárati ajtónál.
Egyre nehezebbnek éreztem a szemeim, ahogy babráltam a kezeimmel. Csukva maradt egy kicsit tovább, mint szerettem volna.
-Hé! Állj meg! - kiáltotta el magát Anglia.
-Nem alszom! - mondtam ijedten.
-Tudtam, hogy hazudsz. - fordult Amerika Anglia felé dühösen.
-Te mit keresel itt? - fordultam felé dühösen.
-Mert szeretlek! - mondta kétségbeesetten.
-És én ezzel mit csináljak? - tettem karba a kezem, miután felálltam, vele szembe. De még így is túl magas hozzám.
Erre a válaszomra számíthatott a legkevésbé, mert lefagyott. Nem tudott mit válaszolni.
-Tudod Amerika... - túrtam a hajamba idegesen. - Sosem gondoltam volna, hogy megcsalsz. De őszintén szólva megértem. És ezért nem is hibáztatlak. - mondtam ki nagy nehezen. Éreztem, hogy kezd remegni a hangom. Láttam, hogy a két fiú teljesen meglepődik, szemeik hatalmasra nyílnak.
-Ezt... Meg mégis hogy értsem? - értetlenkedett az amerikai.
-Úgy, hogy tudom én is, hogy nem vagyok szép. Nem vagyok egy főnyeremény. De én őszintén, teljes szívemből szerettelek. Ezért is fáj ez ennyire.
-De én nem csaltalak meg! - kiáltotta, miközben könnyek lepték a szemét.
-Akkor mégis ki volt az a másik lány? - vontam fel az egyik szemöldököm.
-Milyen másik lány?
-Mikor elmentél vattacukorért.
-Akkor te visszajöttél, és elkezdtél nekem mesélni valami barátnődről.
-Ez nem igaz. - ráztam a fejem értetlenül. - Ne próbáld meg azt beadni nekem, hogy kettő van belőlem. Mert amíg te szerelmeskedtél valakivel, addig én Angliával voltam.
Amerika értetlenül néztett le rám.
-Akkor te egy olyan lánnyal cseverésztél, aki egy kicsit hasonlít Jersey-re. - vonta le a konklúziót Anglia, míg mi Amerikával egymást túlharsogva értetlenkedtünk.
Vettem egy mély lélegzetet, majd élesen kifújtam.
-Kérlek most menj el. - mondtam a szememet törölgetve.
Az amerika minden szó nélkül csak fogta magát, és elindult. Ám az ajtónál megtorpant.
-Csak annyit mondj meg kérlek, hogy akarsz-e még velem lenni. - nézett rám boci szemekkel.
Nem tudtam válaszolni. Hogy most az igazat mondjam-e neki, vagy hazudjak, az ő érdekében. Tanácstalanul néztem fel Angliára, hátha kiment, de ő idegesen Amerikát figyelte.
-Értem. Azért remélem képes leszel elviselni a továbbiakban.
Némán biccentettem neki, majd kilépett a házból, az angol pedig becsukta utána az ajtót.
-Kérlek... - néztem fel Angliára. - Mondd, hogy nem cselekedtem rosszul.
-Nem, te azt cselekedted, amit a szíved diktál.
-És ha a szívem is olyan hülye, mint az eszem? Mi van, ha most azt a személyt vesztettem el, aki egyedül képes engem elviselni? Aki úgy viselkedett velem, ahogy én azt szerettem volna? Mi van, ha most egyedül maradok? Örökké...
Anglia némán megölelt, ami teljes mértékben meglepett.
-Kérlek ne mondj ilyet. Bárki nagyon örülne egy ilyen nőnek, mint te. - suttogta a fülembe, miközben a hátamat simogatta.
-Köszönöm, hogy ezt hiszed. De egy pofon talán hatásosabb lenne. - mondtam kínomban nevetve. - Szánalmas vagyok. - suttogtam magam elé.
-Hé! Mit mondtam neked az előbb? - fordított maga felé a vállaimnál fogva. Majd mikor meglátta az arckifejezésem, ő is elszomorodott. Még jobban, mint eddig.
-Bocsánat. - mondtam szipogva.
-Gyere. Inkább csinálok vacsorát. Addig fürödj meg.
-Rendben. - biccentettem, majd miután megfürödtem, kicsit tanácstalan voltam. Nem akartam ugyanazt a ruhát felvenni, amiben egész nap voltam. - Emm... - álltam nyöszörögve Anglia elé. - Remélem nem baj, hogy egy kicsit kölcsönvettem a ruhád.
-Emm... I mean... Yeah, no problem. - dadogta vörös fejjel.
Halvány mosollyal a fejemen leültem az asztalhoz, és a híreket olvasgatva vártam a vacsorát. Tudom, hogy Anglia utálja, ha próbálok neki segíteni a főzésben.
-Jé... Amerika most Ukrajnával van szövetségben. - mondtam a számat elhúzva. - Jó hamar túllépett rajtam. Láttam, hogy jól nézett ki az a csaj, akivel volt, de hogy ennyire? - mondtam, majd sóhajtottam egyet.
-Kérlek, ne ostorozd magad. - mondta halkan Anglia.
-Bocsi. Akkor magamban tartom. - nevettem fel kínomban. Ekkor Anglia levette a tűzről a kaját, majd leült mellém.
-Kérlek, Jersey. - ült le mellém, és a kezemre tette a kezét. Mélyen a szemébe néztem, és láttam, hogy szomorú. Miattam. - Nem szeretném, hogy ilyen szomorú legyél. Miatta.
-Más miatt lehetek? - próbáltam poénkodni, de láttam az arcán, hogy nem értékeli, így inkább befogtam.
-Nem. Senki és semmi miatt nem lehetsz szomorú.
-Megtiltod?
-Megakadályozom. - mondta, mire én kissé zavarba jöttem, és gyengéden megszorítottam a kezét.
-Köszönöm, hogy te itt vagy nekem, Anglia. - mosolyogtam rá boldogan. - Ha te nem lennél velem, főleg most, nem is tudom, mi lenne velem.
Ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Bár ha őszinte akarok lenni magamhoz, attól még, hogy nem számítottam rá, nagyon is vártam, hogy megtörténjen.
Anglia kicsit felállt a székről, és szorosan az ajkait az enyéimre tapasztotta.
-Ahh, sorry. I know, you love America, not me... - kezdett bele, de félbe szakítottam. Csakugyan, mint ő engem. Szorosan az ajkaira tapasztottam az enyéimet. Még sosem éreztem ilyet. A pillangók a hasamban még sosem voltak ilyen aktívak, közben lángolt az arcom.
-I love you. - suttogtam, mikor elszakadtunk egymástól.
-I love you, too. - suttogta mosolyogva, majd megsimította az arcom, és még egy puszit adott a számra.