Gym

299 19 0
                                    

Isteneeeem
Annyira de annyira boldog vagyok most*-* el sem hiszem!

Először a rossz hír..szakitottunk barátommal. Nem tudom miért de nem rázott meg annyira a dolog. Máskor sírtam volna miatta de most nem. Most új életet kezdtem.
Egyik legjobb barátommal akivel össze voltam veszve most nagyon jót beszéltünk.

"Csak lépj tovább és ne törődj azzal, amit mások gondolnak. Tedd azt, amit tenned kell, önmagadért." J.D.

Ezt fogom tenni. Most arra koncentrálok amit én akarok és úgy csinálok mindent ahogy akarom.
Nem fogok függni mások véleményétől!
Új életet kezdek. Úgy érzem kell nekem a változás. És újból nekivágok az életnek csak most jól.
Most hihetetlenül jól érzem magam. Hetek, sőt hónapok óta nem volt ilyen. Tele lesz az órarendem. Nem lesz időm foglalkozni az étellel.
Tanulás, suli, tánc, horvát tanár, edzés. Ebből fog állni az idei évem (vagy ha az évem nem de pár hetem tuti így fog telni)

A másik örömöm forrása a mai mérleg. Elég fura mostanában az étrendem, mert suliban nem eszek, otthon megeszek egy tál johgurtos salátát meg néha egy kakaós csigát és ennyi. Azt hittem ismét 45 körül van a súlyom mert multkor még az fölött volt pár tizedessel. Nagyon féltem de rászántam magam hogy ma már megmérem magam.
42,6
Mivan???
Meglepődtem. Meg kellett volna mérnem magam mégegyszer mert lehetséges hogy rosszul mérte? Áh holnap is megmérem, de ennek nagyon örülök mooost*-*
Úgy érzem hogy újra célt találtam és visszataláltam az utamra amit elhagytam egy kis ideig.

Ma új erővel belevágok formálni az életemet. Megyek kondiba. Barátnőm most itt zaklat hogy ha nem eszek akkor nem enged be edzeni kardiót mert elájulok...ettem két kanál paradicsomlevest. Talán egy almát eszek hogy megnyugodjon de nagyon nem is kívánok semmi mást enni..
Majd csak letesz róla hogy egyek..csak nem fogok elájulni.

14:20
Ettem egy kicsi almát. Maximum 50 kalória van benne.
Így vélhetőleg nem fogok elájulni.
Most indulunk az edzőterembe, nagyon izgatott vagyok, remélem nem csalódok magamban, mert remélem a barátnőm gondosan megtervezet edzéstervét meg fogom tudni csinálni elég erővel. Elszántnak elszánt vagyok csak félek a rengeteg futástól. Fulladni szoktam ilyenkor és félek hogy szédülök és elájulok.

18:00
Most jöttem ki az edzőteremből.
Hát nem hiszem el ez baromi jóó volt!!
600 kalóriát égettem el. Hatszázat. Egész jól bevállt a barátnőm edzésterve nem fulladtam se semmi. Igaz jól megizzadtam de hát az nélkül nincs edzés. Szerintem beszerzek otthonra egy futóladot mert ez nagyon jó volt.
Bár érzem a fájdalmat a lábamban picit úgyhogy lehet izmosodott is...annak nem igen örülök, de inkább izom mint háj. Otthon valami kis dolgot tervezek csak enni. Nem vagyok éhes, talán kibirom holnapig evés nélkül ha minden jól megy.
Hétvégén úgyis elég nehéz megtartanom az egy napra szánt kalóriát.
Talán holnap is eljövök ide futni ki tudja, nagyon tetszett:D

Na lassan jön a buszom is..uh most a térdem nagyon fáj ahogy megmozdítottam. Épp ideje volt hogy felszálljak a buszra mert bentről kiszálingózótt a frissen sült péksütemények isteni illata.

19:00
Otthon ettem cukorborsó főzeléket mert borzasztóan szédültem és korgott a gyomrom. Még így is körülbelül minusz 300 kalóriában vagyok a mai napon. Nagyon jó érzés, remélem a holnapi súlymérés nem keserít el!

20:00
Ismét összevesztünk. Utálom hogy nem beszélünk. Utálom hogy miatta van rossz kedvem és miatta érzem magam szarnak. Nagyon ellenzi ezt amit csinálok. Nem eszek és edzek. Gyűlöli..úgy beszél ilyenkor hozzám mintha garantáltan meghalnék. Attól még hogy mások ebbe belehaltak nem biztos hogy én is bele fogok (nincs akkora szerencsem) .
Talán egyszer megbékél ezzel..és én talán egyszer elérem fixen a 40 kilógrammot. Ez a célom. Mert cél nélkül nem lehet élni!
Hiányzik..

 Mert cél nélkül nem lehet élni! Hiányzik

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
ÜrességWhere stories live. Discover now