Bajkeverők

Prológus + Trailer

    - Jimin szemszöge -

Az évek rohamosan suhantak át fejem felett. Ugyan, én nem változtam, körülöttem minden más igen. Na, jó, talán én is. Mind fizikailag, mind lelkileg fáradtabb és megtörtebb vagyok. Bár mire is számíthattam egy 17 éves hercegnő apjaként? Ahogy növekedik, úgy nehezebb nekem is, persze Jisoo sem húzza ki magát abból, hogy gondját viselje Suanak. Tény, hogy a sármom lemerülőben volt, azonban továbbra is magam mellett tudhattam a leggyönyörűbb feleséget.

A reggel szokásosan telt, hallottam, ahogyan az emeleten fejem felett lábak futnak végig. Sua készülődött a suliba, ami annyit jelentett, hogy én is indulhattam munkába. Jisoo halk ásítással jelezte, hogy ő is felébredt a lányunk toporzékolására. Kissé közelebb húzódtam feleségemhez, hogy mikor megfordul, karjaim közé szoruljon. Így is lett. Mikor érezte közelségem, egy boldog mosoly terült el arcán és megkaptam a reggeli csókot, melyet puha ajkaival hintett enyémekre. Annyi év után továbbra sem vesztette varázsát, még mindig energiával tölt el, mikor édeskés száját érezhetem.
- Jó reggelt csillagom! – szorítottam magamhoz.
- Neked is Ji...
Eddig tartott nyugalmas reggelünk, hiszen Sua elkészült és megszakította az idilli hangulatot azzal, hogy berontott szobánk ajtaján.
- Apa! El fogok késni a suliból! – kiáltott idegesen.
Álmos fejjel tekintettem vissza rá, amivel eléggé felhúzhattam. Rájött, hogy még beletelik majd egy kevés időbe, hogy kikecmergek az ágyból.
Mivel messze laktunk az iskolától és nem szerettem volna, ha egyedül tette volna meg ezt a távot tömegközlekedési eszközzel, inkább minden reggel én vittem iskolába.

Többször is próbáltam rávenni magam arra, hogy teret engedjek neki, hiszen már nem volt kislány. Azonban akárhányszor visszagondoltam arra az időszakra, mikor még ő nem volt velünk, összeszorul a gyomrom és nem vagyok képes egyedül elengedni őt. Ám, azt sem hagytam, hogy ő tudjon mindenről. Kook, a legjobb barátom megfogadta, hogy soha nem fogja elmesélni a múltamat Suanak, ahogyan Lisa, a felesége sem árulhat el semmit Suanak. A régi csapat többi tagja szintén lelakatolta száját, bár velük nagyon nehéz egyetlen találkát is egyeztetni. A legtöbben családot alapítottak, elköltöztek, vagy a munkájuk szippantotta be őket. Azonban vannak olyanok is, akik nem hagytak fel azzal, hogy tovább hajkurásszák a rosszfiúkat. Ilyen volt Hoseok és Yoongi is. Muszáj voltam megtiltani nekik azt, hogy megismerjék Suat. Túl veszélyes lett volna az, ha összebarátkozik velük. Valószínűleg pár nap alatt kiderítette volna Sua azt, hogy ők mit is dolgoznak, na meg az sem lett volna előnyös, ha más bandák együtt látták volna őket.

- Apa! Ha nem indulunk el néhány perc múlva, akkor Tennel megyek! – érkezett egy zsarolással ismét a szobánkba Sua, akinek füléhez szorosan hozzátapadt a telefon. Egyértelmű volt számomra, hogy Kook fiával társalog a kütyün keresztül. Ten néhány évvel ezelőtt bevallotta Suanak, hogy többet szeretne tőle, mint barátság. Mivel csecsemős kora óta ismertem Tent, így megbíztam benne és félelem nélkül hagytam, hogy kiteljesedjen kapcsolatuk.

Hatalmas lendülettel pattantam ki az ágyból, hogy belekezdhessek egy újabb napba. A reggeli rutinok után még egyszer berohantam Jisoohoz, hogy egy puszival elköszönjek tőle, aztán a garázshoz indultam, hogy végre a nap sugarai végigcikázhassanak a négykerekűm sötét festésén. Ugyan nem hevítettek fel annyira, mint egy nyári napsütés, azonban a felhőtlen ég megmosolyogtatott, mert tudtam, hogy hamarosan vége a fagyos télnek. Utáltam a telet és a lányom is. Mikor megláttam, hogy ismét nem öltözött fel megfelelően egy hűvös napra, egy komor tekintettel ajándékoztam meg.
- Úgyis egész nap a suliban vagyok, nem fogok megfázni – próbált megnyugtatni, aztán helyet foglalt az anyósülésen.

Az iskola elé leparkolva Sua alig várta, végre kipattanhasson az autóból, hogy aztán barátai közé vethesse magát. Láttam, ahogyan legjobb barátnője, Dami azonnal ráveti magát és izgatottan kezd el valamit mondani neki. Kétszer olyan cserfes és szeleburdi volt, mint Sua, nem értettem, hogyan lehetett ilyen jó a kapcsolatuk. Lányom vetett egy pillantást felém, aztán egy intéssel jelezte, hogy ideje indulnom.

Éppen körültekintettem az úton, hogy megtudhassam elindulhatok-e végre. Ám, amikor a visszapillantóba néztem, nem a közlekedés szúrta ki a szemem, hanem a lányom felé siető fiú.

- Írói szemszög -

Az iskola előtt már alig volt néhány diák, hiszen közeledett az első óra. Csak az éppen akkor érkezett tanulókat lehetett látni, ahogyan a falak felé igyekeznek, hogy aztán az órákon át tartó agyfárasztás alá vethessék magukat. Rajtuk kívül Sua és Dami nevetgélve beszélgettek. Nem úgy tűnt, mintha annyira várták volna, hogy a börtönben – amit iskolának neveznek - eltöltsenek órákat. Pár pillanat múlva autó ajtajának csapódására kapták fel fejüket. Sua testtartása és arca azonnal megváltozott. A lány elfordult barátnőjétől és valaki más felé vette az irányt. Akkor is boldogság ült ki arcára, mikor végre megölelhette legjobb barátnőjét, ám mikor ezt a személyt ölelte, nem csak arca árulkodott a boldogságról. Szíve is megdobbant, mikor karjait átkulcsolta nyakán, hogy aztán száját vértől lüktető párnákra nyomhassa. Sua, ha tehette volna, nem engedte volna el a fiút, ám a börtön hangja megcsendült, nekik pedig igyekezniük kellett, ha nem szerettek volna bajba kerülni. Hiszen az igazgatójuk igencsak morcos volt.

Hogy mennyire örültek volna annak, ha nem keveredtek volna annál nagyobb bajba, hogy elkésnek óráról. Ám sokszor túl kíváncsiak voltak. Ugyan, ez eleinte nem okozott számukra gondot, arra nem gondoltak, hogy a jókedvnek sírás lesz a vége.    

A történet előzetese: