Bajkeverők

Pika pika(25.rész)

Tehát a tengerparton voltam egy fiúval akivel még magam sem tudom hányadán álltam. Megszámlálhatatlan időnk volt és csak úgy rohangáltunk a parton szikláktól sziklákig.

- Sosem fáradsz el? – kapott el Lucas, a derekamba kapaszkodva.

- Tudod, ha nem motorral mennél mindenhová, hanem néha csak úgy futnál pár kört, vagy legalább sétálnál, akkor nem lennél ekkora puhány – ütöttem mellkasába, ami egyáltalán nem a puhányságról árulkodott. Izmai feszesek voltak, helytelen ökölbe szorításom pedig meghozta az eredményt.

Ha ezt Jin látta volna...

A homokba ültem.

- Pika pika – szorítottam meg másik kezemmel fájó ujjaimat.

- Hogy mi? – nevetett fel Lucas.

- Hrr – imitáltam morogást, mire Lucas meglepődve nézett rám. – Eltörted az ujjamat!

- Nem azt mondtad, hogy puhány vagyok? Akkor mégis hogy történhetett ez? – tettetett értetlenkedést.

- Lefogadom direkt befeszítetted – kukucskáltam arcomba lógó hajam alatt felé, amit valószínűleg észrevett, mert leguggolt hozzám.

- Mutasd – nyúlt kezemért és lassan lefejtette bal kezemet a jobbról.

Nem is fájt annyira, csak jól esett ugratni. Aggódó látványától pedig azonnal beindult a fantáziám és valami huncutságon kezdtem el gondolkodni.

Kezemet kikaptam övéi közül és taszítottam egy erőteljest rajta. Hátával a homokba érkezett. Mellé kuporodtam és elkezdtem hasára lapátolni a homokot kezeimmel.

- Ne! Élve temetsz el? – próbált meg felkelni, de visszatartottam.

- Simán! – húzódott szám félmosolyra.

- Na, megállj! – kapott utánam és maga mellé rántott a homokba. – Ha már én koszos leszek, akkor te is – hányta rám a homokot magáról.

- Ez meg miféle szabály? Nem ismerem – helyeztem magam kényelembe mellette és a felhőket kezdtem el bámulni.

- Mindig csak a szabályok – sóhajtott fel – Most nincsenek, oké? – fordult felém, majd felemelte kezét, kisujját pedig kissé eltartotta a többitől.

- Megegyeztünk – fűztem össze legkisebb ujjamat övével. – Akkor bünti nélkül meg is ehetlek? – nevettem fel.

- Már megint éhes vagy? – tette homlokára kezét, napellenzőként.

- Uhum – bólogattam. Hasam egy kordulással válaszolt.

- Így nem húzzuk sokáig – ült fel a földről és leporolta hátsóját Lucas.

Zsebembe nyúltam, hogy előszedjem a maradék pénzt és átszámoljam. Végül inkább nem kaptam elő, mert azt hiszem csak elborzadtam volna attól, hogy mennyire kevés maradt.

A motor felé vettük az irányt, hogy oltsam éhségemet, valamilyen finom falatokkal, amit még a benzinkutas boltban szereztünk be.

A nap kezdte elérni a tengert. A víz felvette a sárgás színt. A levegő kezdett lehűlni, de nem bírtam megállni, hogy ne vessem bele magam a csillogó habokba.

- Menjünk, ázzunk kicsit! – pattantam fel és megragadtam Lucas kezét. Próbáltam a víz felé ráncigálni, de nem mentem sokra.

- Hogy aztán este megfagyjunk? Kösz, nem – húzta ki kezét szorításomból.

- Jó, akkor egyedül lubickolok, te meg maradj büdös és koszos – nyújtottam ki a nyelvem és a vízbe rontottam.

Nem volt túl meleg, de nem igazán érdekelt. Nem minden nap teheti meg az ember, hogy a tengerben fürödjön.