Bajkeverők

Üldözött(14.rész)

Ahogy kitárult az ajtó és megpillantottam Lucast, hozzávágtam a cipőmet.
- Kifelé! - ordítottam. A fiú arcán landolt az eldobott tárgy és kiejtette a kezében szorongatott pólót.

- Nem hiszem el, hogy próbálok jófej lenni és ezt kapom - kapott oda arcához.

- Ne haragudj! - léptem mellé és közel hajoltam arcához, hogy közelről megvizsgálhassam a keletkezett foltot, amit a cipő hagyott.

Mikor távolabb hajoltam tőle feltűnt, hogy végig vigyorgott, de nem tudtam miért.

- Mi az? - vágtam csípőre karomat és ekkor éreztem meg, hogy nem fedett semmi. - Te jó isten! - fordultam meg és bespuriztam a mosdóba.

A pólót, amit Lucas elejtett, felkaptam a földről - pompás, még be is pucsítottam - aztán bevágtam magam mögött az ajtót.

A falakon túlról hallottam, hogy Lucas jól szórakozott rajtam. Hangosan felkuncogott és csapkodni kezdte a válaszfalat.

- Ha Ha Ha, nagyon vicces - temettem arcomat tenyereimbe és újra elkezdtem szárítani a hajamat.

Siettem, ahogyan csak tudtam. Pechemre az idő nem volt túl kegyes velem. Azt hittem, hogy csak elrontottam a hajszárítót, amikor az már nem fújta tovább a levegőt, de nem, ugyanis a lámpák fénye is kialudt.

- Pompás - bosszankodtam és a sötétben felkapkodtam magamra a ruháimat. Kitapogattam a kilincset, majd kiléptem az ajtón. A másik helyiségbe átlépve éreztem nyakamon Lucas leheletét. A falnak dőlve állt megítélésem szerint, de nem láttam az orromig sem a korom sötétben.

- Mit csinálsz? - léptem odébb, majd megfordultam, hogy vele szemben álljak.

- Semmit - válaszolta és ellökte magát a faltól, ezzel egy időben pedig hatalmasat dörrent az ég. Azonnal megugrottam és Lucas után mentem. Ugyan nem láttam az arcán, hogy reagálta le ijedtségem, de egészen biztos voltam abban, hogy elvigyorodott, magában pedig hatalmasat nevetett rajtam.

- Mit akarsz? - kérdezte és hallottam, ahogyan levágódott a kanapéra.

- Haza kellene mennem - gyűrögettem kezemben a még mindig nedves felsőmet, aztán leraktam azt a kanapé karfájára.

- Ki tart vissza? - tudakolta unottan.

- Már itt sem vagyok - kaptam fel a ruhadarabot és az ajtóhoz lépkedtem, azonban, amikor a kilincsre helyeztem a kezem, az égi morajlás újra ijedtséget csalt ki belőlem. Libabőrös lett a hátam, amit eddig azt hittem, hogy a hűvös ház levegője okozott, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Féltem. Egy ismeretlen házban voltam, amiben ismeretlenek laktak és nem tudtam szabadulni, mert kint ítéletidő uralkodott.

Amikor otthon vagyok, sosem félek egy kis vihartól, most meg össze tudnám pisilni magam.

- Ülj le! - szólt oda és a kanapé kissé megreccsent, ahogyan odébb csúszott.

Még egyszer megkíséreltem a távozást, azonban ajtónyitás után megcsapott a hideg szél és az eső áztatta föld szaga. A külső ajtó nyitva maradt, csak a rácsok védték a házat, így kitekinthettem és nem úgy tűnt, mintha el akarna állni az eső.

Anyáék ki fognak nyírni.

Visszafordultam, behúztam magam mögött az ajtót és magamhoz öleltem a levetett ruhámat, akár egy plüssállatot, amit gyerekkoromban ölelgettem, mikor még elhittem, hogy megvédhet azoktól a dolgoktól, amiket az ágyam alá képzeltem.

Azóta rájöttem, hogy sokkal nagyobb félni valóm van az élőktől.

Lehuppantam a kanapéra a lehető legtávolabb Lucastól és hátradöntöttem a fejem. Előkerestem a telefonomat és megnyomtam a bekapcsoló gombot, azonban nem történt semmi. Lemerült.