Bajkeverők

Szájkosár(5.rész)

Ez a kattos egy szarka. Képes volt ellopni a dögcédulámat? De mégis hogyan? Talán túlságosan elmerültem a szépségében és ameddig a hatása alatt voltam elcsente? Jobb lesz, ha vigyázok vele by: ismeretlen fiú.

Délelőtt egész végig Dami túlpörgésével kellett megbirkóznom. Minden egyes szünetben kirángatott magával a tornateremhez, hogy megnézzük nem érkeztek-e meg a kosarasok. Egyszer még az öltözőket is végignézte, mert úgy gondolta, hogy Jungwoo direkt elbújt. Szerencsétlenségére, rányitott pár sulistársunkra. Bár a fiúkat nem igazán zavarta az, hogy lett egy saját paparazzijuk, aki a szemével rögzítette a látottakat fényképezőgép hiányában.
Már csak egy táncóránk volt, amikor én ismét sikeresen ütöttem ki magam. A kosármeccsnek hála az aznapi futásról le kellett mondanom.

Ten táskával a hátán lépkedett be a terembe. Fejét csóválva jelezte nemtetszését, hogy ismét sikeresen lefárasztottam magam.
- Jól vagyok, csak kicsit ücsörgök még - mosolyogtam rá.
- Akkor siess haza és aludj egy nagyot - támaszkodott a falnak.
- Nem mehetek, megígértem Daminak, hogy megnézem vele a meccset - túrtam a hajamba.
- Akkor maradok én is.

Miután feltápászkodtam a földről és beszereztünk egy üveg vizet, elindultunk megkeresni Damit, akire hamar rá is akadtunk. Csillogó szemekkel és tátott szájjal figyelte a csarnok bejáratánál állva, ahogyan Jungwoo és a többiek melegítettek a meccsre.
- Látod, amit én? - bokszolt gyengén a felkaromba. - Mondd, hogy nem álmodok és az ott egy izmos Jungwoo, aki éppen zsákol - ugrándozott örömében, mint egy nyuszi.
Jungwoo tényleg nem volt cingár. A karja izmosabbá vált és magasabb is lett, mint amilyen volt még akkor, amikor egy suliba jártunk.
- Jungwoo az - mosolyogtam Damira és számhoz emeltem a vizet, hogy belekortyoljak.

Mikor megéreztem számban a nedvességet, egy erőteljes ütközés érte az oldalamat. Oldalra kaptam a fejem, ahol megláttam egy fiút, aki a pálya felé igyekezett. Visszafordult és miután egy intéssel bocsánatot kért, megtorpant néhány pillanatra. Szemével elidőzött arcomon, aztán a karom felé emelte tekintetét. Követtem tettét és ekkor jöttem rá, hogy a láncot figyelte a csuklómon, ami az övé volt. Éppen készültem arra, hogy visszaadjam neki, amikor egy csapat lány zúgott el mellettünk. Megérkeztek a pompomlányok és magukkal ragadták az ismeretlen fiút, így nem tudtam visszaadni a tulajdonát.

- Gyertek, keressünk helyet a lelátón - nyúlt Ten a kezemért és elkezdett maga után húzni.
Dami gyorsan bevágódott a sorok közé és leült Siyeon és Gahyeon mellé. Magasra ugrálva integetett felénk, hogy menjünk oda, mert van hely. Ten hátrapillantott aztán egy vállrándítással jelezte, hogy menjünk. Miközben Ten azon volt, hogy utat törjön, én a szemeimmel a lánc gazdáját kerestem. Ugyan szememmel nem láttam, de tudtam, hogy hol kell keresnem. Egy csapat lány körülállt két kosarast, akiknek nem látszott az arca.
- Vigyázz lépcső! - zökkentett ki Ten a bambulásomból még éppen időben.
Mikor helyet foglaltunk a csajok mellett, megérkezett a másik csapat is. Végigvezettem rajtuk a szemem és már azonnal meg tudtam mondani a végkimenetelt. Fele annyi izom sem volt rajtuk, mint a másik csapaton. Valószínűleg csak a szerencse segítette el őket a döntőig, meg talán a magasságuk.

Sportszerűen lepacsiztak egymással, aztán kezdetét vette az izzadás. A sípszó után Jungwoo csapata hatalmas gyorsasággal indult el a másik csapat térfelére és hamar ki is játszották az ellenfelet. Azonnal egy hárompontos dobással indítottak. Szememmel végigpillantottam a mellettem összegyűlt baráti társaságon. Gahyeon és Siyeon beszélgetéséből kivettem, hogy valamilyen buliról beszélhettek, aztán hatalmas koppanással esett le, hogy mégis melyikről.

A döntő után az iskola mindig szervez egy bált, amin részt vehetnek a suli tanulói valamint a kosárcsapatok tagjai. Teljesen kiment a fejemből az egész.
- Dami! - böktem meg barátnőmet, aki eléggé mogorván nézett rám, amiért megzavartam Jungwoo bámulásában. - Bocsi, csak azt akartam kérdezni, hogy mikor lesz a bál...
- Holnapután - felelte mosolyogva - alig várom már, hogy Jungwooval táncolhassak - tapasztotta két kezét arcára, hogy elrejtse piros foltokat, amelyek ott virítottak rajta.

Fogalmam sincs hogyan felejtkezhettem el az egészről, eddig mindig észben tartottam és Damival már egy héttel előtte elmentünk vásárolni, hogy még időben megtaláljam a legszebb ruhát.
- Csak nem elfelejtkezett valaki a bálról? - bökte meg ujjával oldalamat Ten.
- Mostanában mindent elfelejtek - túrtam hajamba, aztán az eredménytábla felé pillantottam.
Az izomagyak csúnyán lealázzák a felhőkarcolókat.
- Na, és mégis ki lesz a párod a bálon? - emelgette szemöldökét Ten.
Mintha nem tudnád.
- Még nem igazán tudom, valószínűleg, aki először felkér - tettettem gondolkozást.
- Akkor megragadnám az alkalmat, hogy felkérjem Sua kisasszony - nyúlt a kezemért és egy puszit nyomott rá. Azonnal elkapott a nevetés attól, hogy mennyire komoly arccal vitte végig ezt az egészet.
- Milyen csábító ajánlat - néztem szemeibe, amelyek kíváncsian várták a számára egyértelmű választ.
Éppen készültem, hogy kimondjam a választ, amikor megszólalt egy kürt. Letelt az első tíz perc. Ismét az eredményt akartam lecsekkolni, azonban valami más magára vonta a figyelmet.

Az izomagyak csapatából mindenki az edzőjük köré gyűlt, kivéve az egyik tagot. A fiú felém pillantgatott, majd mikor észrevette, hogy én is őt nézem, elkapta tekintetét és a társai után ment. Volt esélyem felmérni hátulról alakját, ami egyértelműen kimutatta, hogy imád sportolni. Izmos vádlija volt és talán még Jungwoo karjától is vastagabb. Haja rendezetlenül állt, amit megpróbált kezével megigazítani. Tudom, hogy nem lenne szabad ilyet gondolnom, mert barátom van, azonban mocskosul jól nézett ki. Még úgy is meg lehet ezt állapítani, hogy hátsójából többet látok, mint arcából.

- Khm - hallottam meg, ahogyan Ten megköszörüli torkát - Sua kisasszony eléggé megvárattat azzal a válasszal!
- Ó, elnézést! Örülök, hogy egy ilyen kísérőm lesz a bálon - válaszoltam, mire adott egy puszit az arcomra és összefűzte ujjainkat. Mosolyogva néztem végig tettét, aztán vállára hajtottam fejem és úgy néztem tovább a meccset.
- Hogy mi? Mégis miért állították ki Jungwoot? - csattant fel idegesen Dami és ugrálni kezdett mellettem.
- Nem állították ki, csak cserét kapott te buta liba! - szóltak Daminak az első sorból. Ismerős volt a lány hangja.
- Hogy mit mertél mondani te ribanc? - vált vörössé Dami arca az idegtől. Daminak nem szokása ribancozni, úgyhogy ez csak egy lány lehetett.
- Eléggé gyerekes már, az, ahogyan epekedsz egy olyan fiú után, akit úgysem kaphatsz meg - mormolta tovább orra alatt.
Mivel Dami nem szólt vissza, így vetettem rá egy pillantást. Azt hittem, hogy csak gondolkodik, hogy milyen beszólással vágjon vissza, azonban arca nem arról árulkodott.

Felkeltem Ten válláról és közelebb húzódtam barátnőmhöz.
- Hé! Mi történt? - simítottam végig alkarján.
- Szerinted sincs esélyem Jungwoonál? - szipogott egyet és láttam, ahogyan egy könnycsepp végigszalad arca élén.
Néhány pillanatig vártam még a válasszal. Nem akartam sem hazudni, sem olyat mondani, amivel még jobban elkeseríteném. Jól meg kellett fontolnom a választ.
- Egyszer rá fog jönni Jungwoo, hogy milyen klassz csaj vagy - biccentettem felé egy mosoly kíséretében.
- De már olyan régóta nem történik semmi - szipogott tovább és elkezdte szemét dörzsölni, hogy a kikívánkozó könnyek ne mossák végig arcát.
- Nem szabad feladni, te butus! - öleltem át, hogy lelket öntsek bele, ami azt hiszem sikerült.
- Nyomorult Handong - mormolta orra alatt.
- Az - nevettem fel. - Ne hagyd, hogy sírni lásson! - töröltem le az arcán maradt cseppeket.
- Nem fogom! - mosolyodott el. Azt hiszem visszatért a régi Dami.
Ismét kiabálni kezdett barátnőm, de már nem Handonggal veszekedett. Az izomagyak csapatának szurkolt. Nem akartam magára hagyni a szurkolásban, ezért feltápászkodtam a helyemről és elkezdtem Damival együtt ordibálni.
Ten és a Dami mellett ülő két lány is erősítette a szurkolótábort, így egyre nagyobb lett a hangunk, amire az izomagyak is felfigyeltek.

Mikor megtapsoltam egy három pontos zsákolást, a pulóverem ujja alá bújtatott lánc kicsúszott és csörögni kezdett. Ezzel egy időben a pályáról felém pillantott a dögcédula tulajdonosa. A tekintethez társuló arc azonnal az emlékezetembe vésődött. Egy mosollyal végignézett a szurkolótáborunkon, megköszönve a tapsot.

A meccs végére nemcsak a játékosok fáradtak el, hanem a közönség is. Eléggé belelendült a végére mindenki a szurkolásba és sokkal élvezhetőbbé vált a meccs. Ahogy fokozódott a hangulat, úgy repült el azonnal a játékidő és már azon kaptuk magunkat, hogy a mikrofonba mondják a nyertesek nevét.

- Sua! Menjünk oda gratulálni Jungwoohoz légyszi - nézett rám kiskutya szemekkel Dami, aminek természetesen nem tudtam ellenállni.
A választ meg sem várva ragadta meg kezemet és kezdett el húzni a pálya széléhez, hogy ott megvárjuk Jungwoot.

Mikor a fiú felénk közelített, Dami kezét tördelve próbálta oldani a feszültséget. Egy hatalmas levegővétel után rávette magát, hogy odalépjen Jungwoohoz, azonban beleütközött valakibe.
- Jungwoo! - sikított fel a miniszoknyás pompomlány. - Olyan hülye az edző! Nem értem miért cserélt le - visongatott tovább a lány.
Dami értetlenül lépett vissza mellém.
- Mégis ki ez, hogy elém tolakodik? - értetlenkedett Dami, mire csak csóválni kezdtem a fejem.
A miniszoknyás pompomlány háttal közelített felénk és nem jól mérte fel a távolságot, ezért sikeresen rátaposott Dami lábára.
- Nyisd már ki a szemed! - ordított rá a lányra Dami, mire az lesokkolódva pillantott rá.
- Én nem akartam - öltött szomorú ábrázatot a lány arca. - Ne haragudj! - kért bocsánatot.
- Hogy lehet valaki ennyire idióta, hogy nem veszi észre, hogy áll mögötte valaki? - fújta tovább Dami. Azt hiszem kissé elvetette a sulykot.
- Mi történt? - fordult felénk Jungwoo, a Dami kiabálása által lesokkolódott lány pedig előadta Jungwoonak, hogy Dami egy pszichopata.
- Hogy mi vagyok? Te pszichopatának neveztél engem? - tett egy lépést a lány irányába Dami, mire az búvóhelyet keresett a fiú mögött.
Ekkor bukkant elő egy csupasz felsőtest Jungwoo takarásából. Fejemmel követtem a test vonalát, egészen az arcáig. Mikor beazonosítottam a képét, azonnal hátrahőköltem meglepődöttségemben.
- Lucas, állítsd már le ezt a vinnyogó macskát, nekem nincs energiám hozzá - tehát Lucas a lánc tulajdonosának a neve.
- Nekem sincs több erőm - válaszolta, aztán vállára dobta az eddig kezében szorongatott pólót és otthagyott minket. Egy ideig követtem a fiút szememmel. Még mielőtt belépett volna az öltözőbe, visszanézett és egyenesen a szemembe bámult.
- Sua, legalább te segíts már akkor - szólt hozzám Jungwoo, aki időközben megragadta Dami vállát, hogy távol tartsa a másik lánytól.
- Hogy mi? - eszméltem fel a bámulásból. - Ja, persze! - feleltem és azzal megragadtam Dami karját.
Jungwoo követte haverját az öltözőbe, a búvóhely nélkül maradt lány pedig futásnak eredt és pillanatok alatt eltűnt szemünk elől.
- Mégis ki volt ez a kis fruska? - hüledezett Dami.
- Fogalmam sincs - ráztam a fejem. - Menjünk haza! - szóltam, mikor végre Ten és a vele hátramaradt két lány utolért minket.

Ten kezem után kapott, mikor a többiek után indultam, mire én értetlenül fordultam felé.
- Mi az? - mosolyogtam rá, de arcáról sütött, hogy valami nincs rendben.
Néhány másodpercig csak tátogott, mert nem tudta hogyan kezdhetne hozzá, majd mikor arcát kezeim közé fogtam végre sikerült megszólalnia.
- A szüleim mostanában sokat veszekednek - kezdett hozzá, mire nekem eszembe jutott anyáék esti összezörrenése. Valószínűleg ha nem lettem volna ott, akkor tovább folytatódott volna. - Apa majdnem minden nap szó nélkül eltűnik és, amikor hazajön, csak annyit mond, hogy hozzátok ugrott át. Tényleg így van? - nézett szemembe válaszra várva.
El kellene mondanom, hogy láttam egy ismeretlen csapattal hülyülni? Többször átfuttattam fejemen, hogy melyik válaszomnak mi lenne a következménye. Ha hazudok és azt mondom, hogy igazat mondott az apja és később kiderül, hogy máshol volt, akkor azzal magamra haragítanám. Azonban nem akartam, hogy megromoljon a kapcsolata az apjával, ezért jobbnak tartottam, ha háttérbe szorítom az őszinte énemet, nem mondhattam el, hogy mit láttam, ameddig nem voltam biztos mindenben.
- Igen - válaszoltam és ekkor egy emlék ugrott be. Amikor tegnap este nem voltam a helyzet magaslatán és a kanapén fetrengtem, akkor Kook bácsi azt mutatta, hogy hallgassak. Talán ezt kellene elhallgatnom? - Apával szoktak valamiről trécselni - mondtam ki azt, ami először eszembe jutott.
Pár másodpercig méregette arcomat, amitől egyre melegebbnek éreztem a levegőt. Nem vagyok túl jó a hazudozásban.
Fejével biccentett egyet, aztán kezemért nyúlt.
- Remélem, minél hamarabb befejeződik ez a veszekedős időszak - engedte ki a tüdejét feszítő levegőt. - Menjünk - lóbálta meg közöttünk az összekulcsolt kezeinket.

Ahogy elindultunk, azzal egy időben a kosarasok is elkezdtek lassan szivárogni az öltözőkből. Jungwoo és Lucas hangosan nevetve pacsiztak le előttünk.
- Akkor, ma hatkor a telep mellett - kiáltott hátra egy szőke hajú fiú, mire Lucas és haverja a levegőbe emelte hüvelykujját.
Ten fel sem figyelt a fiúkra egészen addig, ameddig fel nem ismerte Jungwoot.
- Egy perc - engedte el kezemet barátom és a fiúk felé kezdett sétálni.
- Jungwoo - kiáltott utána.
- Hé! - fordult meg. - Rég láttalak - nyújtotta pacsira kezét, Ten pedig belecsapott. - Mi a helyzet?
- Suaval éppen készültünk hazamenni - pillantgatott felém, mire én ujjaimmal feléjük intettem. Ekkor Lucas is követte Ten tettét és rám emelte tekintetét. Szemeivel képzeletben képes lett volna embert ölni. Egy pillanatra borzongás lepett el. Próbáltam rejteni idegességem és előkaptam telefonomat. Úgy tettem, mintha üzenetem érkezett volna és ujjaimmal elkezdtem bepötyögni egy választ.
- Csak gratulálni akartam a győzelemhez. Jól játszottatok! - folytatta Ten.
- Kösz - villantotta ki fogait Jungwoo. - Ne haragudj, de mennünk kellene. Az öltözőben nincs meleg víz és nem sikerült lezuhanyoznunk - nézett végig magán a fiú.
Felemeltem fejem, hogy vegyek egy pillantást én is az izzadt fiúkra.
Tényleg csillogtak még a verejtéktől.
- Tényleg eléggé bűzlötök - adott igazat nekik Ten. - Majd még összefutunk - köszönt el tőlük és elkezdett felém közeledni.
Lucas követte szemével barátom lépteit egészen addig, ameddig karjával át nem fogott derekamon és el nem indultunk.
Ten mögül óvatosan felé pillantottam és vártam a reakciójára, amivel eléggé felhívta a figyelmem magára. Ujjait hajába vezette és egy mozdulattal kifésülte homlokára tapadt tincseit, aztán elindult a hátsó kijárat irányába.

- Megvan már, hogy mit veszel fel a bálra? - kérdezte Ten, miközben a suli előtt vártuk, hogy apa megérkezzen.
- Fogalmam sincs - nevettem fel kínosan. - Azt hiszem az utolsó percekben fog eldőlni, mert nem volt időm újat venni, így a régiek közül kell egyet kiválasztanom.
Lebiggyesztette ajkait, én pedig azonnal elmosolyodtam, mert aranyosnak találtam.
- Csak össze akartam veled öltözni - tettetett szipogást.
- Ne haragudj! Nagyon szétszórt vagyok - nyomtam szájára egy puszit bocsánatkérésképpen.
- Nem tudok rád haragudni - vont közel magához, hogy egy szenvedélyesebb csókkal folytassa ajkaink párbaját.
- Az baj - szakadtam el tőle egy pillanatra.
- Akkor sem tudok - zárt karjai közé.

Hallottam, ahogyan egy kocsi megközelíti az útpadkát és azonnal tudtam, hogy el kell válnom szerelmemtől. Lassan lefejtettem magamról a szorító karokat és szomorúan konstatáltam, hogy Ten is hasonlóképpen érzett, mint én. Nem akart elengedni, de haza kellett mennie.
- Majd beszélünk - adott homlokomra puszit. Egy fejbiccentéssel jeleztem, hogy értettem, aztán elindultam az autó felé.

Hiba, ha úgy érzem, hogy megtaláltam az igazit? Tudom, hogy borzalmasan ritka az, hogy valakinek a legelső szerelme az utolsó is, azonban én többször lejátszottam már a fejemben, hogy ő lesz az, akivel összekötöm életemet és a sírig tartó hűséget esküszöm. Sosem éreztem semmilyen félelmet ezzel kapcsolatban. Szeretem őt és úgy érzem, hogy ő is engem. Még sosem volt komolyabb veszekedésünk, de nem is parázok attól, hogy valaha véget vetne egy összekapás a kapcsolatunknak. Talán csak azért gondolom ezt, mert még sosem sírtam miatta? Túl naív lennék?