Bajkeverők

1004(22.rész)

- Ugye látjuk még egymást? – kérdezte az egykor babaarcú lány, miközben kezemet szorongatta.
Egy pillanatra az orvos szemébe néztem, aki halványan biccentett.

- Hát persze – mosolyodtam el és gyengéden kezére szorítottam.

Miután elláttunk annyi embert, amennyit csak tudtunk, úgy döntöttem, hogy megnézem mi a helyzet a kislánnyal. Az orvos azt mondta, hogy ideiglenesen megvakult.
Egy fekete anyaggal a szemén feküdt a kipárnázott ágyon, melyen a fehér lepedő vérfoltos és kormos volt. Alig ismertem, mégis, borzalmasan féltettem és mikor kezével kitapogatta enyémet, szívem hevesebben kezdett dobogni.
Azt hiszem, amint felépül, elviszem egy kiadós vásárlásra.
Gondolataimat a babaarcú lánnyal is megosztottam.

- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk vásárolni, miután felépülsz?

- Ú, tényleg? – mozgolódott az ágyon és megpróbált felkelni, de az orvos gyengéden visszatartotta az ágyra.

Halványan bólintottam és csak pillanatokkal később jutott eszembe, hogy ő ezt nem láthatja.

- Igen, a legjobb boltokba foglak elvinni – cirógattam ujjbegyemmel csuklóját.

- Köszönöm, Unnie – felelte és láttam, ahogyan arcán a bőr megfeszül.

Mosolyogni akart, de a fájdalomtól nem tudott. Ha nem láttam volna a sebesüléseit, egyáltalán nem csengett volna ki hangjából a fájdalom. Férfiakat megszégyenítően tűrte a kezelést. Egy jelét sem adta annak, hogy élet halál között lebegett.

- Megtudhatnám a neved? – hajoltam közelebb hozzá.

- Min – halk köhintés – Minji – válaszolta. – És a te neved Unnie? – kérdezett vissza.

- Sua – nyúltam másik kezéért is, de azt nem találtam. Zavartan léptem el az asztaltól és borzongás fogott el. A-a ka-karja...

- Unnie? – keresett a lány – Unnie, itt vagy még? – szólongatott tovább.

- I-igen, itt vagyok – suttogtam, majd a dokira pillantgattam. – Nekem, most mennem kell. – A függönyt elhúztam már, mikor meghallottam, hogy valaki halkan elkezd szipogni.

- Engem mindig, mindenki csak elhagy – felelte halkan nyögdécselve.
A sírás határára kerültem. Sajnálatot éreztem és olyan volt, mintha minden lelki fájdalom az én szívemre feküdt volna.

- De én visszajövök – nyeltem el a torkomban keletkezett csomót.

- Ígérd meg Unnie! Ígérd meg! – szipogott tovább.

- Megígérem. Holnap találkozunk, Minji! – töröltem le a könnyet, mely végigszántotta arcomat, majd miután kiléptem a sötétített helyről, a lányt figyelve cibáltam vissza a függönyt, mely takarást nyújtott a szobában.

Alig várom, hogy újra találkozzak Minjivel.

***

Másnap alig vártam, hogy vége legyen az iskolának és mehessek Minjihez.

Miután apa leparkolt a bázis közelében, hatalmas léptekkel szeltem az utat. A pici kezét akartam fogni és mesélni neki, hogy mi történt ma velem.

A szobába érve, nagy hévvel pattantam a függönyhöz és rántottam el az utamból. Végigmosolyogtam, ameddig fel nem tűnt, hogy a lánynak hűlt helye volt.

- Minji... - suttogtam a nevét.

- Szia Sua! – köszönt rám valaki, de nem igazán érdekelt, hogy ki volt az.