Bajkeverők

Éjjeli baglyok(4.rész)

Hogy én milyen példamutató vagyok. Végigaggódom az estét, mert nem tudom mi történik a lányom és Ten között, én meg verejtékező homlokkal hagyom, hogy lásson. Az egész Jimin hibája! Ha nem mászott volna fölém, akkor nem izzadtam volna meg! - by Jisoo.

A parkot magam mögött hagyva, egy szűk utcába keveredtem, ami úgy tűnt, mintha megpróbált volna összenyomni. Az egyik oldalt egy magas fal húzódott mellettem, míg a másik oldalon emeletes házak tornyosultak, közöttük pedig sikátorok, ahol csak halvány fények pislákoltak. Lábaim már kezdtek kissé fáradni, de nem volt kedvem tovább maradni a sötét, huzatos helyen, így gyorsabban kezdtem futni. Sikeresen kikeveredtem a szél fútta utcából és azonnal melengetni kezdte testemet a nap, amely kezdett az ég alá bukni. Szétnéztem, hogy nem-e közeledik felém egy autó, aztán átkeltem egy kereszteződésen. A telefonomon rápillantottam a térképre és rájöttem, hogy már csak néhány méterre van tőlem a helyszín. Ugyan szám már kiszáradt és vizet követelt, kíváncsiságom továbbra is erőt adott és tovább rohantam. A hely egyre kihaltabbnak tűnt, sehol nem láttam egy autót sem, egészen addig, ameddig hangokat nem hallottam.

Leheveredtem a földre, egy bokor takarásába, hiszen apám az orrom előtt volt méterekre. Az autója motorháztetőjén ült egy férfival és nevetgélve beszélgettek. Próbáltam kivenni, hogy mégis mi lehet olyan nevetséges, de túl messzire voltak tőlem. Megpróbáltam közelebb férkőzni, azonban újabb emberek közeledtek feléjük. Az egyik férfi kapucnit viselt, azonban a testtartása nagyon ismerős volt. Mögötte egy tőle alacsonyabb, szőke személy jött ki, aki papírokat tartott a kezében. Azonban nem foghatta sokáig, mert két nő kitépte ujjai közül. A szőke rámordult az egyikre és a kapunak tolva őt a szájára tapadt. Apám reakciója erre csak egy újabb kacaj volt. A szőke férfi a zsebe felé nyúlt, ami ki volt tömve valamivel. Nem is tűnt fel az alakja, azonban, amikor a férfi megigazította azt, rájöttem, hogy egy fegyver volt. Majdnem felsikkantottam, de még időben a szám elé kaptam a kezemet, hogy elfedjem a hang útját. Valószínűleg nem teljesen sikerült, mert a kapucnit viselő férfi felém kapta a fejét. Ekkor jöttem rá, hogy miért is volt annyira ismerős. Ő Ten édesapja volt, Jungkook.

Jobbnak tartottam, ha hazaindulok, mert sötétedni kezdett, valamint az összegyűlt csapat tagjai is kezdtek szállingózni. Nem akartam, hogy apa hamarabb hazaérjen, ezért szaporán kezdtem szedni lábaimat. A kereszteződéshez érve körültekintettem. Próbáltam egy másik hazavezető utat találni, azonban sajnos a térkép is két utat mutatott. A szűk, sötét helyet és egy hatalmas kitérővel járó utat. Muszáj voltam ismét átkelni a félelmetes helyen. Megálltam egy pillanatra még az út melletti lámpa alatt, majd megtettem az első lépést a sötét utcában. Kicsiny élőlények rohantak a lábaim közt a kukák felé, amikre igyekeztem nem rálépni. Nem féltem a rágcsálóktól, azonban undorítóan koszosak és büdösek voltak.

Futás közben az emeletes házakból figyelő szempárokkal néha összetalálkozott tekintetem. Többször is megfordultam, mert nem szerettem volna senkinek sem hátat fordítani. Nem ismertem ezt a környéket, de nem úgy tűnt, mintha békés emberek éltek volna ott. A földön szanaszét üvegtörmelékek hevertek, amelyek akkor még nem voltak ott, amikor először elhaladtam ezen az útvonalon. Körülbelül az út közepén járhattam, amikor egy fejét vesztett babát pillantottam meg a kerítés mellett. Libabőr futott végig a hátamon tőle. Alig vártam, hogy hazaérjek végre. A fejem a huzattól egyre jobban kezdett fájni, valamint néhányszor meg is szédültem. Egyre csak lassultam, mígnem teljesen megálltam. Hátamat a falnak vetettem és hatalmasakat sóhajtozva préseltem levegőt a tüdőmbe. Többször is megremegtem, amikor a házak irányából pukkanásokat hallottam. Próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy csak az ablakokat csapkodta a huzat, azonban legbelül jól tudtam, hogy azok lövések dördülései voltak. Ugyan az összeesés határán jártam, annyira kimerültem már, de mégis rávettem magam arra, hogy ellökjem magam a faltól. Ekkor a szél, mintha csak megpróbálta volna elragadni tőlem a csuklómra tekert láncot, erősen cibálni kezdte és megcsörgette, amitől egy emlék ugrott be.