Bajkeverők

Buli buli buli buli... (10.rész)

Április 6.

Mióta abban a pókhálós épületben ráakadtam olyan dolgokra, amiket eltitkoltak előlem, azóta nem találkoztam a sakálokkal. Szerencsére nem adtam meg semmilyen elérhetőségemet nekik, így nem tudtak számon kérni, hogy miért nem járok már a barlangjukba boksz órákat venni.

Talán azt hiszik, hogy megbetegedtem vagy hasonló.

- Yoongi szemszöge -

Miután Jimin távozott, Jinyoung és Youngjae azt mondta, hogy járt valaki a bázis mögötti épületben, ami az emlékeket őrizte a régi csapatunkról. Azonnal tudtam, hogy ki tehette be a lábát oda, hiszen én tereltem Suat abba az irányba. Nem volt meglepő, hogy utána már napokig nem láttuk. Ezzel csak még biztosabb voltam abban, hogy az ő vérét találtuk meg a földön a falak között.

Aigoo... mit tettem... jobb lett volna, ha az apjától tudja meg ezeket a dolgokat.

Buta, buta Yoongi!

- Sua szemszöge -

A Han folyó partjánál ácsorogtunk Tennel a többiekre várva. Végül mindenki velünk tartott, akit Ten meghívott, még olyanok is, akiket nem invitáltunk.

A szüleink is eljöttek. Ugyan azt mondta Kook bácsi és Lisa, hogy csak szerettek volna egyet bulizni apával és anyával, én tudtam, hogy felvigyázóskodni akartak. Ahányszor nem figyeltek, próbáltunk eltűnni a szemük elől, azonban nem volt elég nagy a tömeg ahhoz, hogy a négy óvó szempár ne vegyen észre minket.

Talán majd este több sikerrel járunk.

Mikor végre megérkeztek a lányok, valamint Taeyong, végre belevethettük magunkat a program sorozatba. Legelőször végignéztük a vásárt, ahol rengeteg csecsebecse és érdekes tárgy volt felsorakoztatva. Csak nekem nyerték el a tetszésemet, a többiek mind a kajás standok után ácsingóztak.

- Együnk! - előzött meg minket Kook, de hamar a többiek mögé keveredett, amikor társaságunk többi tagja is megérezte a frissen sült finomságok illatát.

Mivel én nem voltam éhes, ezért inkább a kajára várakozó sor mellett álltam meg, ahonnan beláthattam az egész helyet, amit a rendezvény elfoglalt. A térre rengeteg ember gyűlt, akik pokrócot terítettek a földre és azon ücsörögve vártak a koncertekre.

Ahogyan telt az idő, úgy vettem észre, hogy egyre nagyobb a zsongás. A tömeg csak úgy hullámzott, akár a háborgó tenger. Kissé feszengtem egyedül és kezdett előjönni bennem a közösség iszonyom. Volt már, hogy egy koncerten lehánytam az előttem tomboló fanokat. Kínos.

Végre fellélegezhettem, amikor a többiek visszatértek, de nem volt sok időm kifújni magam.

- A szüleink még fizetnek, most megléphetünk - ragadta meg Ten a karomat és futásnak eredt, magával húzva engem a tömegbe. A sokaságba, ahol a szagok összekeveredtek, nekem pedig a gyomrom forogni kezdett.

- Hé! Hol vannak a többiek? - szóltam. Reménykedtem abban, hogy megáll majd, hogy úgy válaszoljon, de futva tette meg.
- A színpadhoz küldtem őket, hogy foglaljanak valahol az első sorokban helyet.

Elől... pompás. Talán ismét lehányhatok valakit. Vagy még jobb! Egyenesen a színpadra küldhetem gyomrom tartalmát.

Összeszedtem magam, hogy eljuthassunk a színpadig anélkül, hogy kidobnám a taccsot. Néha be kellett csuknom a szemem és csak Tenre hagyatkoztam futás közben. Nem lett volna túl jó, ha összeesek és átcsörtet rajtam egy csorda. Nagyokat nyeltem, amikor egyre csak közeledtünk a színpadhoz, ahol egyre sűrűbbek lettek a sorok.