We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 3 ♤

"A mikor az ember bölcs akarna lenni,
Épen akkor nem jut az eszébe semmi."
-Törs Kálmán
_

_______________________

🍁 Harley szemszöge

Az első órám történelem, az órarend szerint Mrs.Glen-nel a 37-es teremben.
Egy ideig még bologtam a hatalmas iskolában, de aztan végre megtaláltam a termet.

Vettem egy mély levegőt és kopogás után benyitottam. A tanár megállt abban amit csinált, ugyanúgy mindenki más is. Minden szempár engem figyelt, komolyan kedvem volt inkább hazamenni és hagyni, hogy apám megint megverjen.
Eddig sosem vettem észre, hogy mennyivel jobb volt nekem otthon. Igen, lehet hogy egyszer kétszer megkínlódom a magamét, de apám a nap nagy részében nincs otthon, mert, akár hiszitek, akár nem, dolgozik. Egy bárban... ezért jár haza eleve becsiccsentve. De most, vissza a jelenbe.

-Jó napot.- köszöntem halkan, de olyan halkan, hogy csoda ha meghallotta bárki is.
-Szia, biztos te vagy az új diák.- mosolygott Mrs.Glen. Bólintottam miközben a padlót néztem. Nagyon koszos, legalább az otthoni padló tiszta. Megérte takarítani.
-Mi a neved drága?- nem mertem felnézni, ezért még mindíg a padlót nézve válaszoltam.
-Harley.- ha az osztályban nem lett volna ilyen csend, biztos nem hallotta volna. Felkellene végre fognom, hogy nem mindenki olyan mint az apám és nem mindenki fog bántani. Ezzel a gondolattal felnéztem a tanárra. Amint meglátta szemeimet, meglepetten nézett rám.
-Hűha.- suttogta. Megrázta a fejét és elmosolyodott. -Harley, kérlek ülj oda Dante-Lee mellé.- kért a tanárnő. Bólintottam és elkezdtem az egyetlen üres hely felé menni.
A fiú, név szerint Dante-Lee, a neve hallatán felnézett a füzetéből és egyenesen az én szemeimbe. Amint találkozott a tekintetünk, kedvem volt megfordulni és hazáig futni. Megint.
Dante-Lee és a srác a kutyás boltból ugyan az a személy.
Szemeiben evidens volt a felismerés és mire odaértem az üres helyre, Dante-Lee már minden figyelmét nekem szentelte.
-Reménykedtem, hogy újra találkozunk Pedigree.- mondta Dante-Lee, miközben a popómat leraktam a székre.
-Pedigree?- kérdeztem halk hangon, de egy apró mosoly kíséretében.
-Igen. Nem tudom a neved, ezért a kutyakaja után neveztelek el.- mondta és utána megrántotta a vállat. Ez után hírtelen közel hajolt hozzám, ennek hála megijedtem, mert megint azt hittem valaki megfog ütni, és majdnem leestem a székről. Dante-Lee kezel a derekam köré fonódtak és magához húzott, még mielőtt leeshettem volna.
-Ne félj tőlem, nem foglak bántani.- suttogta a fülembe. Nem szóltam semmit, csak visszaültem helyemre és a füzetemnek szenteltem minden figyelmemet. Láttam, hogy ez őt kicsit zavarja és hogy úgy érzi erről ő tehet, pedig nem, ezért úgy döntöttem, megszólalok.
-Tudom. Csupán nem szeretem a hírtelen mozdulatokat. Ez minden.- magyaráztam. Vettem a bátorságot és küldtem Dante-Lee felé egy gyengéd mosolyt.
-Ezt észben tartom.- mondta vigyorogva. Legalább valakit boldoggá tudok tenni. Ez már nekem több, mint elég. Dante-Lee óvatosan felemelte a jobb kezét és felém nyújtotta.
-Dante-Lee Dalton vagyok.- mosolyogva megráztam a kezét és én is bemutatkoztam.
-Harley Davidson.-

Az óra többi része nyugalomban telt. Én a tanárnőre figyeltem, Dante-Lee pedig rám.
Nem fogok hazudni és beismerem, én is egyszer kétszer loptam rá egy pillantást.
Jobban nézett ki mint amire emlékeztem.
Fekete nadrágot viselt, sötétkék rövidújjút, amely éppen jó helyeken ölelte az izmait, és egy fekete riflékabátot. Jól nézett ki, tény és való.
A tekintete miatt annyira ideges lettem, hogy elkezdett izzadni a tenyerem, ezért végig simítottam a combjaimon. Ez egy szörnyű ötlet volt, megfeledkeztem a sebekről. A fájdalom hamar átvette az irányítást a testem felett, a szemeiben könnyek gyűltek össze, de nem hagyhattam, hogy kiszabaduljanak.
Lenéztem a nadrágomra és láttam, hogy pár helyen átvérzett. A kezemet azonnal a levegőbe emeltem, de úgy látszik a vért Dante-Lee is észrevette, mert már készült feltenni a kérdéseit.
-Tessék Harley?-
-Kimehetek a mosdóba?- bólintott és én már ott sem voltam. Felkaptam a táskámat és kiviharoztam az osztályból olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam.
Befutottam a mosdóba és egy WC fülkébe. Bebizonyosodott az, amitől féltem. A sebhely felnyílt és vérzik mint az állat.
-Harley, itt vagy?!- Dante-Lee rontott be a lány mosdóba. Ismétlem, a LÁNY mosdóba.
-Menj el.- próbáltam erősnek tűnni, de nem sikerült. A könnyek áztattak az arcomat és a hangomnál még egy eger cincogása is hangosabb volt. Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
-Harley... kérlek gyere ki és mondd el mi a baj.- kérlelt. Megráztam a fejem, de ő ezt nem láthatta. Összeszedtem a maradék erőmet és egy mély levegő után válaszoltam, ezúttal erőteljesebb hangon, mint azt vártam.
-Várj meg a folyosón.- mondtam. Sóhajtott, de elhagyta a mosdót. Rendbe tettem a sebeket és elhagytam a mosdót.
-Jól vagy?- kérdezte amint kiraktam a lábam az ajtón. Elmosolyodtam és bólintottam. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy törődnek velem. Apát sosem érdekelte, mivan velem, de ez nem lep meg.

Dante-Lee következő mondatát a csengő szakította félbe. A diákok elkezdtek kiszálingózni a termekből és a folyosót hamar betöltötték a különféle hangok.
-Mi a következő órád?- kihalásztam a táskámból az órarendemet és odaadtam neki.
-Oh... kémia. Nekem sajnos tesi, de nyugi Pedigree, bioszon találkozunk.- Egy utolsó kacsintással el is indult, gondolom a tornaterem felé.

🍁🍁🍁