We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 6 ♤

Az igazság olykor hazugság képében rejtőzik.
-John Ronald Reuel Tolkien
______________________

🍁 Harley szemszöge

Vajon milyen lehet szabadnak lenni? Milyen érzés legalább egy napig a világ peremén létezni? Milyen szerelmesnek lenni?
Egyre több és több kérdés bukkant fel a fejemben, miközben talán a halálomba sétáltam.
Az iskolának végé lett és most megyek haza. Imádkozom, hogy apa ne legyen otthon, vagy legalább... ne legyen olyan rossz állapotban. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz józan, de talán alszik.
Mire befejeztem a gondolatmenetemet, már az apró házunk ajtaja előtt álltam.

A házunk borzalmas állapotban van, kívülről, viszont belülről próbálom tartani benne a lelket, próbálom megőrizni az emlékeket, amik egykor boldoggá tettek.
Az ajtóról a festék már válik le, a fa falakat már lassan a moha növi be és a tető sincs a legjobb állapotban. Ez jutott nekem, ez a sorsom.

-Na milyen volt a napod te nyomorék?- kérdezte apám, amint beléptem a házba. A hangja hallatán meghökkentem és hátraléptem, automatikusan a kezeimet a fejemhez emeltem.
-Nagyon jól tudod, hogy ez nem segít.- röhögött. Megfogta a hajamat és behúzott a konyhába. Amint beértünk, apám a fejemet az asztalba verte.
-KÉRDEZTEM VALAMIT!- üvöltötte erőteljes hangon. Újra hátrarántotta a fejemet és másodpercekkel később, a fejem megint találkozott a fa asztallal. Rettentő fájdalom hasított szét a fejemben és olyan volt, mintha az agyam szétrobbanna.
-VÁLASZOLJ!- üvöltötte megint. Hátrarántott, de ez úttal a falhoz vágott. A levegő kifutott a tüdőmből, próbáltam valahogy összeszedni magam, de nem ment. Hamarosan fekete pöttyök jelentek meg a szemem előtt, később már a padlón feküdtem, eszméletlenül.

Reggel nagy fejfájással ébredtem. A kezem a fejemhez raktam, próbáltam enyhíteni a fájdalmon, de csak rosszabb lett. Fájt a hátam és az arcom is.
Lassan felálltam a konyha padlójáról, útközben megnéztem a falon ülő órát. Reggel 7:30. A szemeim nagyobbak lettek, mint a konyhában levő tányérok és a lábaim maguktól cselekedtek. Befutottam a fürdőbe, fogat mostam, hajat fésültem. A tükörbe mikor belenéztem, szörnyű látvány fogadott. Az arcom bal felén hatalmas lila zúzódás volt. Nem volt időm foglalkozni ezzel, felkaptam az első nadrágot ami a kezembe akadt, egy kapucnis pulcsit, ami jól takarja az arcomat, az iskolatáskámat és a kis éjjeli szekrényemről a fájdalomcsillapítókat.

Rekord idő alatt beértem a suliba és még volt 10 percem a csengetésig. Szépen, nyugottan, feltűnést kerülve, odasasszéztam a szekrényemhez. Megigazítottam a kapucnit a fejemen és még plussz védelemnek a hajamat is felhasználtam, mintha egy függöny lenne.
-Szia Harley-m.- jött a mély hang a hátam mögül. Az egész testem megfagyott, a kezem megállt félútban, a szemeim nagyra nyíltak. -Minden oké?- kérdezte. A kezét a vállamra rakta és ez visszahozott a jelenbe.
Megköszörültem a torkomat és válaszoltam.
-Igen Dee, minden a legnagyobb rendben.- hazudtam megint. Az igazság, semmi sincs rendben.
-Jó volt az első napod?- próbálta fenntartani a beszélgetést.
-Jobb nem is lehetett volna.- válaszoltam monoton hangon.
-Biztos vagy benne?- közelebb lépett hozzám, ezért gyorsan becsuktam a szekrényemet és elindultam az első órám felé, a kapucni még mindíg a fejemen.
-Igen, biztos.- dobtam oda a választ a vállam hegyett. Dee hamar ott termett mellettem, ezért a szemeim megint csak a cipőm orrát néztek, nehogy véletlenül látni lehessen a zúzódást.
-Hol van órád?- kérdezte. Annyira felszerettem volna nézni, egyenesen a szemeibe, de nem lehet. Látni szerettem volna az arcát
-41- válaszoltam még mindíg a földet tanulmányozva.
-Csináltam valamit?- Dee hírtelen megállt, összevontam a szemöldökömet és felé fordultam.
-Miből gondolod ezt?- a hangom halk volt és minden szó egyre jobban fájt. Mintha a torkom minél jobban összeszorulna minden mondatnál.
-Nem nézel rám, a válaszaid egyszerűek és rövidek, mintha inkább lennél egy börtönben csak ne hogy itt kelljen velem beszélgetned és sietsz, minél messzebb tőlem.- sorolta. A mondata után vett egy hatalmas levegőt, lehajtotta a fejét és szomorúan nézte a koszos padlót.
-Nem Dee, félre érted.- néztem végre rá. Dante-Lee felemelte a fejét és amint meglátott, tett egy lépest hátra.
-Mi... mi történt veled Harley?- aggódó hangja nem maradt figyelmen kívül.
-Mondtam, hogy ügyetlen vagyok.- motyogtam.
-Bánt valaki, Harley?- a szemeim háromszorosra nőttek és a pánik hamar körbeölelt.
-Mi?! Honnan szeded ezt? Nem bánt senki.- hadartam. Amint rájöhettetek, pánik helyzetekben nem teljesítem a legjobban.
-Jó, nyugi, csak kérdeztem.- bólintottam és együtt mentünk az első órámra. -Tudd, hogy rám számíthatsz. Ha baj van, segítek.-

🍁🍁🍁