We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 27 ♤

  A véletlen a Jóisten művészneve.  

-John Cure

____________________________________

🍁 Harley szemszöge

Másnap reggel kilenckor keltünk, gyorsan reggeliztünk a parton, aztán mindenki ment oda ahova akart. Dee-vel eldöntöttük, hogy elmegyünk sétálni egy kicsit, mégnézzük mi hol van és így tovább.

Reggeli után felmentünk a szobába és elkészülődtünk. Mivel kint rettenetesen meleg volt, ezért a fehér csipkés ruhám alá felvettem a fehér bikinimet is. Telefonom a kezembe vettem és mentem is ki a folyosón váró Dee-hez és Daimon-hoz. 

Lementünk a partra, közben mindenféléről beszéltünk, sokat nevettünk. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat. A parton elindultunk egy véletlen irányba, de azért figyeltük, hogy mi is van körülöttünk, nehogy elvesszünk. 

Mikor az erdő szélléhez értünk, észre vettük, hogy vezet befele egy kis ösvény.

-Szerinted bemenjünk?- kérdeztem barátomtól, ő csak megfogta a kezem és elkezdett befelé húzni.

Nem sokkal később megérkeztünk egy gyönyörű vízeséshez. A víz még tisztább volt mint maga az óceán, pedig azt hittem az már nem lehetséges, ezek szerint még is az. A vízben lótuszvirágok úszkáltak. 

Magát a tavat és vízesést csak akkor vetted észre ha elhúztál egy levelekből álló függönyt. Hihetetlen, mi mindenre képes a természet.

Körülötte mindenhol exotikus virágok nőttek, a pálmafákon kókusz és egy-egy helyen még banánfák is voltak. A fákon ráadásul még ártalmatlan majmok is ugráltak és futkostak. A kis tó közepén egy hatalmas fa nőt, tele lila virágokkal, amiket még életemben nem láttam. A nap sugarai visszaverődtek a víz felszínéről még szebbé téve ezt a helyet. 

Levettem a ruhámat, lassú léptekkel egyre közelebb jutottam a vízhez. Amikor belemártottam a kezemet, az egész testemet betöltötte a nyugalom. Olyan volt mintha a víz csak egyre jobban hívna magához, amíg végre belenem mentem. A víz elősször csak a hasamig ért, aztán végül már a lábam le sem ért, így nem volt más választásom mint úszni. 

Amikor a fához értem, erős karok fonódtak vékony derekam köré. Dee a fejét a nyakamba temette, mindíg amikor kifújta a levegőt, az csiklandozott. 

-Annyira tökéletes vagy. Szeretlek.- suttogta a fülembe. Megfordultam a karjaiban, a kezeimet a nyaka köré fontam és megcsókoltam őt. 

-Én is szeretlek.- suttogtam két csók között. Dee elkezdett a vízesés felé úszni, közben az ajkai még mindíg az enyéimen pihentek. Daimon közben körülöttünk úszkált, egyszer kétszer kapkodta a lótuszvirágokat. 

A víz lecsapott vállainkra, miközben Dee és én ott álltunk a vízesés alatt, még mindíg egymást csókolva. 

De mint minden szép pillanatnak, ennek is egyszer véget kellett vetni, mert megcsörrent a parton lévő telefonom. Elszakadtam Dee-től és gyorsan kiúsztam a partra.

-Haló?- szóltam bele a telefonba, megsem nézve a kijelzőt.

-Kislányom. Nem hittem volna, hogy felveszed.- szólt bele egy férfi hang. Egy hang, ami minden rémálmomban követ.

-Apa. Mit akarsz?- kérdeztem összeszorított fogakkal. A nyugalom mintha kifutott volna a testemből, helyette maradt a tiszta düh.

-Na-na. Hát így kell beszélni a saját apáddal?- kérdezte kuncogva. 

-Mondd mit akarsz.- sziszegtem

-Téged. Azonnal gyere haza.- próbált irányíttani. Csak hogy ez már nem működik.

-Miért tenném?- kérdeztem.

-Mert nem futhatsz előlem örökké. Megfoglak találni és megteszem azt amit már rég megkellett volna. Megfoglak ölni. Véget vetek annak a szánalmas életednek.- üvöltötte a telefonba. 

-Nem adom fel harc nélkül, fater. Többé nem irányíthatsz, nem félek tőled.- mondtam. Hazudtam. Igazság szerint, tudom mire képes. Megtud ölni egy kézmozdulattal, de nem hagyom magam. Nem mutathatom meg neki, hogy mennyire is félek.

-Majd meglátjuk, lányom.- nevetett és letette. Ez az ember kész őrült. segítségre van szüksége, de nekem is.

-Ki volt az?- kérdezte Dee még mindíg a vízben úszkálva.

-Csak Eliott hívott, semmi különös.- mondtam és visszamentem a vízbe, egyenesen Dee karjaiba és úgy kapaszkodtam belé, mintha ez lenne az utolsó nap amikor látom. 

🍁🍁🍁