We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 13 ♤

Vannak titkok, amelyeket jobb, ha megőriz az ember, igazságok, amelyektől csak az könnyebbül meg, aki kimondja.
-Theresa Révay
______________________

🍁 Harley szemszöge

Másnap hosszú, nagyon hosszú, idő óta ki voltam aludva. Mosolyal az arcomon futottam be a fürdőszobámba, fogat mostam és a hajamat befontam két fonatba.
A sérüléseim még mindíg fájdalmasak voltak, de már lassan begyógyulnak. Dee mindennap kitisztította a sebeket és ezért nagyon hálás vagyok neki.
Lent a konyhában apa az asztalnál ült, kávé a kezében és az újságot olvasta.
-Szia apa.- köszöntem apró hangon. Nem igazán szoktam meg ezt, hiszen csak egy éjszakám volt rá. Hiszek neki, nem arról van szó, de ha egyszer megtette, megteszi mégegyszer. Nem tudhatom, hogy ez valódi e, vagy csak egy játék.
-Szia drágám. Tegnap már aludtál amikor hozták a pizzát, nem akartalak felkelteni, ezért elraktam neked a hűtőbe. Nyugottan vigyél suliba is ebédnek.- küldtem felé egy hálás mosolyt és kivettem a hűtőből a maradék pizzát aztán elpakoltam a táskámba.
-Mentem a suliba. Pá apa!- köszöntöttem és kiszögdeltem a házból.
-Hát helló hercegnő, kellemesebbé tehetem az utát a pokolba, amit egyesek iskolának csúfolnak?- amint megfordultam, Dante-Lee szemben állt velem, vagyis inkább támaszkodott. A sötét kék Jeep ma gyönyörűbb volt mint valaha, csillogott a reggeli napfényben.
Gondolkodás nélkül bólintottam. Mielőtt még beszálltam volna az autóba, megöleltem Dee-t és nyomtam egy puszit az arcára. -Jó reggelt Dee.-
-Megtudnám szokni az ilyen reggeleket.- egy csábos félmosolyal az arcán beszállt a Jeep-be.
Amint becsukódtak az ajtók, elkezdtem idegességemben rágni a számat. Hülye szokásom, de nem tudok leszokni.
-Mondd csak Harley, ideges leszel a közelemben?- kérdezte a nagy semmiből.
-M-miiiii? Pff... N-nem. Ezt honnan sze-szeded?- a francba. Én meg a dadogásom.
Dee egy mindentudó mosolyal felém fordult, miközben megálltunk egy piros lámpánál.
-Nyugi szivi. Ahányszor a közelemben vagy, a szívem ezerszer gyorsabban dobog. Fogalmad sincs, hogy mennyire nagy hatalmad van felettem.- suttogta a fülembe. A szemeim nagyra nőttek, a szám kiszáradt, a torkom összeszorult. Nem tudtam mit mondjak, sőt nem is tudtam, mit kezdjek ezzel az információval. Tudtam, hogy valamennyire hatással vagyok Dee-re, de nem tudtam, hogy ennyire.
-A lámpa... zöldre váltott.- motyogtam. Dee egy kuncogás után visszahajolt a saját felére és én végre valahára rendesen tudtam lélegezni.
Mély levegő Harley, ki-be.
Percekkel később már megérkeztünk a suli parkolójába. Készültem kiszállni, de Dee újai a csuklóm köré fonódtak.
-Várj. Hoztam neked valamit.- hátranyúlt és elővett egy dobozt. -Tessék.- a kezembe nyomott egy... telefont.
-Nem. Ezt nem fogadhatom el, Dee.- a kezébe nyomtam, de ő nem akarta elvenni.
-Harley. A tiéd, neked vettem.- a dobozban egy Samsung galaxy S8 lapult.
-Dee ez nagyon drága, nem érdemlem meg. Már így is túl sokat tettel értem.- suttogtam könnyekkel a szememben. Sosem tett senki semmi ilyet értem. Ez túl sok egyszerre.
-Harley, kérlek, csak fogadd el. Bármit megtennék érted. Bármit. Ez a telefon... nekem meg sem kottyant. Már be van állítva. Benne van Marley, Blake és az én telefonszámom is.- magyarázta. Sóhajtva elvettem a telefont és kivettem a dobozból. Gyönyörű volt, de olyan törékenynek nézett ki. Nem szeretném elrontani.
-Hogy hálálhatom ezt meg?- Dee szemeiben megcsillant valami leírhatatlan. Telt ajkaira ezer wattos mosoly húzódott.
-Elég ha megígéred nekem, hogy amíg velem vagy, a mosoly nem fog lehervadni az arcodról.- a pír megint csak elfoglalta hű helyét az arcomon, de a mosoly sem hiányzott. -Pontosan így. Na gyere, menjünk kínlódni.- sóhajtva kinyitotta az ajtót, én pedig követtem.
Dee másodperceken belül az oldalamnál volt, összefonta az újainkat, de én túlságosan elvoltam foglalva a telefonnal, hogy észre vegyem.
-Látom tetszik.- suttogta a fülembe. Hevesen elkezdtem bólogatni, nyomtam egy puszit az arcára és megint megköszöntem. -Ha mindenért puszit kapok, mindennap hozok neked valami ajit.- motyogta inkább magának mint nekem, de a kis denevér füleimmel meghallottam.
-Amúgy is kapsz. Csak kérned kell.- mosolyogtam.
-Puszit kérek.- tetszelt le azonnal. Megforgattam a szemeimet és nyomtam még egy puszit az arcára. -Hah... és tényleg.- motyogta.
Hírtelen megjelent mellettünk Blake és Marley.
-Vegyetek ki egy szobát.- mondta Blake és Dee-vel csináltak amolyan azt a tipikus pasis ölelést, amit soha az életben nem fogok megérteni. Marley is körém fonta vékony kezeit és egy csonttörő ölelésbe húzott.
-Hallottam, hogy Dante-Lee vett neked egy telefont. Ez a srác odáig van érted, higyj nekem.- suttogta a fülembe aztán elhúzódott. Elvörösödöttem és inkább a cipőmet tanulmányoztam.
-Én is érte.- vallottam be.

🍁🍁🍁