We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 8 ♤

Az élet egy áldás, ha így akarjuk látni, s átok, ha nem tudjuk meglátni minden pillanat ajándékát.
-Robert Lawson
___________________________

🍁 Harley szemszöge

Dee-vel nem volt olyan perc, amikor nem nevettem vagy pirultam. Hihetetlen ez a fiú.
Rendeltünk hasábburgonyát és hamburgert, természetesen Dee első dolga az volt, hogy fogott két hasábburgonyát és rozmár fogakat csinált magának.

Neki volt ez a két oldala... a törődő és vicces oldala, amit nekem mutat és az, amit másoknak mutat.
Az akit én látok, egy ártatlan, boldog fiú, akinek a világot is odaadnám, csakhogy lássam az őszinte mosolyát megint.
Az akit mások látnak, egy tipikus tinédzser, akinek minden mindegy és a szíve kőből van.
Nem tudom miért teszi ezt, de pont én vagyok az akinek semmi joga az ítélkezésre. Hiszen, végül is, én is ezt csinálom. Mások nem lássák azt, amit Dee. Mások nem lássák a mosolyomat, ők nem lássák, milyen vagyok valójában.

-Úgy érzem, nem tudok rólad eleget.- jelentette ki hírtelen. Már befejeztük az ebédet és most már csak ültünk és élveztük a hátralévő 30 percet az ebédszünetből.
-Mit szeretnél tudni?- a hangom már nem olyan volt, mint egy kisegéré. Dee mellett már nem féltem kimondani azt amit gondolok. Ez az ebéd ráébresztett arra, hogy nincs okom rejtegetni előtte, ki is vagyok valójában. Ő nem az apám, ő nem fog bántani.
-Kedvenc szín?- kérdezte egy félmosoly kíséretében.
-Hmm... piros.- anyu kedvenc színe volt. Vajon még mindíg az, vagy i is megváltozott?
Dee bólintott. -Születésnap?- kérdeztem.
-December 1.-
-Van barátod?- sosem volt még fiúm, hiszen, hogy is lehetne? Apám melett... tshh... lehetetlen.
-Nincs.- őszintén, kicsit cikinek éreztem ezt az egészet. Dee-nek már biztos volt egy csomó barátnője. -Neked barátnőd?- kérdeztem, egy apró mosoly játszott az ajkaimon.
-A szívem csak a tiéd.- válaszolta gondolkodás nélkül. A válaszától kuncognom kelett. Hihetetlen mennyire cuki. -Van kedved ma suli után elmenni valahova?- a torkom a kérdésén összeszorult, a kezeim remegni kezdtek és elkezdtem izzadni, pedig meleg már kint nem volt. Hiszen itt az ősz.
-Őhm...- gondolkozz Harley. Ha azt mondom nem, azt fogja hinni nem érdekel. Ha azt mondom igen, apám tesz róla, hogy ne éljem meg a holnapot.
-N-Ne haragudj. É-én csak azt hi-hittem, hogy esetleg lett volna kedved, mert... ah hagyjuk. Gyere menjünk.- hadarta. Felállt a székéről, köszöntött az anyukájának és kiment az ajtón.
-Viszlát Kennedy.- kiáltottam oda az anyukájának, aki cserébe küldött felém egy széles mosolyt és már kint is voltam az ajtón.
Addig futottam, amíg utol nem értem
Dee-t. Amint elég közel voltam, megfogtam a csuklóját és magam felé fordítottam. A kezeimet a dereka köré fontam és az arcomat a mellkasába fúrtam.
-Hidd el Dee, én lennék a legboldogabb, ha az egész napomat veled tölthetném, de sajnos apám nem enged sehova suli után, segítenem kell neki.- motyogtam. Dante-Lee kezei a derekam köré fonódtak, a fejet a nyakamba temette.
-Akkor legalább a lyukasóráidat szenteld nekem.- kérlelt.
-Mindenképp.-

🍁🍁🍁