We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 7 ♤

Az élet kérdéseire adott válaszok benned vannak. Csak annyit kell tenned, hogy nézz, hallgass és bízz.
-Cherie Carter-Scott
________________________

🍁 Harley szemszöge

Az egyik lyukasórámon elmentem egy boltba, ami nem messze a sulinál volt és abból a 3 dollárból, amit ebédre hoztam, vettem egy alapozót. Nem kockáztathattam, hogy valaki más meglássa a zúzodást, elég volt Dee-nek hazudnom... nem mintha másokat érdekelné, mi van velem.

Pár perc volt a kicsengetésig, pár perc választott el az ebédemtől... ami bár csak egy alma volt, akkor is több mint a semmi.

Dante-Lee elfoglalta a mellettem levő helyet, megint. A füzetembe rajzolgattam amikor Dee közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott, nehogy a tanár meghallja.
-Meghívhatlak ma ebédre?- a közelségétől kirázott a hideg.
-Van ebédem.- suttogtam, miközben a pír felszökött az arcomba.
-És mi lenne az?- kérdezte egy félmosolyal.
-Egy alma.- válaszoltam. Dee szemei nagyra nőttek és megrázta a fejét.
-Enned kell, Harley. Rendes kajára van szükséged, nem valami almára. Nem csoda, hogy ilyen vékony vagy.- oh édes istenem. Hidd el Dee, énnek én, de nem lehet. Néha megtudnák enni 3 menüt a McDonald's-ból, de nem szabad. Ha apám rájönne, addig ütné a hasamat, amíg ki nem hánynám azt a keveset is, amit ettem. -Megkérdezem tehát még egyszer. Harley, drágám, meghívhatlak egy rendes ebédre?- kérlelő szemekkel nézett rám... ki tudna ennek ellenállni?
-Igen.- motygotam. Az arcom vörös mint a paradicsom és Dee még egy lapáttal rátesz, amikor örömében nyom egy ártatlan puszit az arcomra.
-Köszi.- a kisfiús mosoly, mely az arcán megjelent, a szívemet megmelengette.
-Én köszönöm.- suttogtam.

Amint kicsengettek, összeszedtem a dolgaimat és amint az utolsó tollamat is belecsúsztattam a táskámba, Dante-Lee ott termett mellettem, megfogta a kezem, összekulcsolta az újainkat és kihúzott a, még mindíg félig tele, teremből. Néhány ember meglepetten nézett Dee-re, néhány lány pedig úgy nézett rám, mint aki legszívesebben fogna egy kést és egyenesen a szemeim köze dobná.
Nem értettem mi a problémájuk, de nem is érdekelt.
Dee mellett biztonságban éreztem magam. Úgy éreztem, mintha végre egy normális lány lennék egy boldog családdal és semmi fájdalommal. Dee egyszerűen... boldoggá tett. Két napja ismerem, csupán két napja... és már túlságosan is hozzászoktam, hogy itt van velem. Nagy hiba, de nem tudok mit tenni. Sosem éreztem még ilyet és nem tudom, hogy kellene ezt kezelnem.
-Egy penny a gondolataidért?- kérdezte, közben az újával apró köröket rajzolt a kezemre. Ezzel az ártatlan mozdulattal képes volt lenyugtatni az erős szívdobogásomat.
-Rajtad gondolkoztam.- válaszoltam szemrebbenés nélkül.
-Rajtam?- meglepődött arcán másodpercekkel később egy hatalmas mosoly jelent meg.
Bólintottam.
-Kicsit pontosabban?- próbálkozott.
-Túl gyorsan nyerted el a bizalmamat. Amikor veled vagyok, boldog vagyok és én nem voltam boldog már nagyon rég óta.- válaszoltam. Dee küldött nekem egy szomorú mosolyt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
-Örülök, hogy boldog vagy és hogy ez nekem köszönhető.- ezzel itt be is fejeződött a konverzáció. Csendben folytattuk az utunkat... fogalmam sincs hova. Hagytam, hogy Dee oda vezessen ahova akar.

5 percel később megérkeztünk egy kis vendéglő elé. Dee kinyitotta az ajtót és hegyezte megszólalt a csengő. Megijedtem és hátra léptem. Dante-Lee visszanézett rám egy apró mosolyal, a kezét a derekam köré tette és bementünk a vendéglőbe.

A vendéglő nagyon barátságos volt. Színes és poszterekkel tele.
-Dante-Lee!- kiáltotta egy női hang. Dee arcán, a hang hallatán, egy nagy mosoly tört ki.
A pult mögül egy magas és vékony nő jött ki. Gyönyörű volt, szinte lélegzetelállító. Fekete, vállig érő hullámos haja volt, gyönyörű égszínkék szemeiben felcsillant valmi leírhatatlan, miközben Dee felé jött.
Az arcán nem volt egy ránc sem, viszont biztos, hogy több mint 40 evés.
-Szia anya.- köszöntötte őt Dee. Nyomott két puszi az arcára és megölelte.
-És te ki vagy, gyönyörűm?- az égszínkék szemei most engem figyeltek. A vörös ajkai egy hatalmas mosolyra húzódtak miközben végigmért.
-Harley vagyok, örülök, hogy megismerhetem Mrs.Dalton.- válaszoltam, az ajkaimon egy apró mosoly.
-Részemről a szerencse. Kérlek hívj csak Kennedy-nek.- mondta és a vékony karjait körém fonta. Annyira meglepődtem, hogy elősször nem is reagáltam, de aztán valami átkapcsolt bennem és a kezeimet vékony teste köré fontam.
Rájöttem, hogy mennyire is hiányzik anya... az anyai szeretet és ezek az ölelések. Mindíg számíthattam rá, máig fogalmam sincs, hogy mit tettem vagy hogy miért érdemeltem ezt. Nap mint nap próbálok rájönni, hogy miért hagyott el.
-Mi járatban itt?- kérdezte fiától Kennedy.
-Meghívtam Harley-t egy ebédre.- Dee merántotta a vállait és az egyik kezét megint a derekam köré fonta.
-Oh a kisfiam végre hozott ide egy lányt.- mondta boldogan Kennedy. Felvontam az egyik szemöldökömet és a figyelmemet Dee-nek szenteltem. Az arcán megjelent a rózsaszín pír, mindenhova nézett csak rám nem.
Nem tudtam megakadályozni az őszinte mosoly kitörését az arcomra és ezt Dee is észre vette. Ott álltunk a kis vendéglő középen, mosolyogva egymásra. Végre valahára minden tökéletes volt. Legalábbis egy ideig.

🍁🍁🍁