We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 11 ♤

A felelősség egyeseket összeroppant, másokat megacéloz.
-Robert Lawson
______________________

🍁 Harley szemszöge

Amint Dee kihúzta a kést a combomból, úgy éreztem, mintha egy kő esett volna le a vállamról. Nem tudom mit tettem volna, ha azt nekem kell kiszednem. Igen, lebuktam, de viszont hálásabb nem is lehetnék érte.
-Sajnálom Harley, tudom, hogy fáj, de még a felén sem vagyunk túl.- ez biztató, de tudtam, hogy könnyű nem lesz. Ez a legtöbb amit apám ártott nekem és félek, ettől már csak rosszabb lesz.
-Köszönöm Dee.- krákogtam ki. A hangom még mindíg nem jött vissza teljesen, a torkom nagyon fáj, de még mindíg azt lehet elviselni a legjobban.
-Átvihetlek hozzánk?- kérdezte. Elkezdtem rázni a fejem, ezzel jelezve, hogy rohadtul nem. Nem láthatnak így többen. -Egyedül vagyok otthon, a szüleim elutaztak.- magyarázta. Szerettem volna még veszekedni, de tudtam, hogy ez nem a helyes idő erre ezért csak bólintottam.
Dee megint csak felkapott, vigyázva a combomra és hátamra. Gyorsan kivitt apám házából, egyenesen hozzájuk.
Berontott a házba és felültetett a konyhában az asztalra. Az egyik fiókból előkapott egy elsősegély dobozt.
-Ez egy kicsit csípni fog.- jelentette ki, lassan kitisztította a sebet. Nem is vettem eszre a fájdalmat, túlságosan is elvoltam foglalva Dee arcának a tanulmányozásával. A jobb szemöldöke hegyett volt egy apró heg, amit csak akkor vettél észre amikor igazán közel voltál hozzá.
A telt rózsaszín ajkai szétváltak, miközben koncentrált.
A kezei otthonosan mozogtak a sok féle kötözőpólya között.
Fekete hajából néhány tincs a homlokán pihent.
A kék kapucnis pulcsijának újai a könyökéig felvoltak tűrve, az erei a kezein enyhén kidudorodtak, ettől még gyönyörűbbé téve őt.
Fogalmam sincs, hogy honnan, de előkapott egy tűt és cérnát és ügyesen összevarrta a sebet. Megvoltam lepődve, hiszen egy ilyen fiatal srác mégis honnan tudhat ilyet?
-Kész is van. 2 hét múlva jobb lesz mint újkorában.- jelentette ki. Én még mindíg nagy szemekkel tanulmányoztam az előttem álló fiút.
-Honnan tudsz te ilyet?- tettem fel végre a kérdés amely már hosszú ideje nyomta a lelkemet.
-Apám sebész.-adta a rövid választ.-Most pedig kérlek fordulj meg, hogy tudjam a hátadat is ellátni.- kért rekedt hangon. Hátat fordítottam neki és felhúztam a pólómat. Dee beszívott egy mély levegőt a látvány miatt, ami elé tárult.
-Megfogom ölni azt, aki hozzád ért.- motyogta az orra alatt. Elmosolyodtam azon, hogy mennyire is egy védelmező típus.
Felszisszentem amint az égető érzés elárasztotta a testemet. Próbáltam nem figyelni rá, de ez nehéz volt, főleg így, hogy most nem tudtam Dee-re koncentrálni.
-Mindjárt kész.- elképzeltem az első napot, amikor találkoztunk. Dee gyönyörű szemeit, ahogy a kék a szürkével keveredik, néhány apró arany pihével benne.
-Kész is.- jelentette ki. Lehúztam a pólómat és felé fordultam, így pont a lábaim között állt. Gondolkodás nélkül köré fontam a kezeimet és egy hatalmas ölelésbe húztam. Dee pedig ugyan úgy tett. A fejét beletemette a nyakamba, én az enyémet a mellkasába.

A nap többi része gyorsan eltelt. Dee-nél voltam, de tudtam, előbb vagy utóbb haza kell mennem.
Lassan kinyitottam a ház ajtaját, apa sehol. Felment a szobámba amilyen gyorsan csak tudtam és bezártam az ajtót.
Még csak este 7 óra volt, de amint letettem a fejem a párnára, elaludtam.

-Elliot, kérlek ne hagyj el, vigyél magaddal.- kérleltem bátyámat.
-Visszajövök érted, Harley, kérlek légy erős.- megpuszilta a homlokomat és kimászott az ablakon.
-Ne! Gyere vissza!- kiabáltam, de Eliott nem figyelt rám.
-Nem hagyhatsz itt!- üvöltöttem.
-Harley! Tudod, hogy szeretlek. Vissza fogok érted jönni, húgi. Ígérem.- intett egy utolsó és eltűnt a sötétben.

-ELLIOT!- kiáltottam amint felébredtem.
-Csak egy álom, csak egy álom volt.-motyogtam miközben próbáltam lelassítani szapora szívverésemet.
Éjfél volt, próbáltam visszaaludni, de nem ment. Felálltam és az ablakomhoz mentem. Kinyitottam és szembetaláltam magam Dee ablakával.
Papír gurigákkal kezdtem el dobálni azt, remélve, hogy majd feltudom kelteni
Dee-t. Sok-sok próbálkozás után végre mozgást láttam az ablak másik felén. Dee kinyitotta és kidugta rajta álmos fejét.
-Baj van Harley?- kérdezte azonnal.
-Nem tudok aludni.- motyogtam. Dee elmosolyodott.
-Jövök.- kimászott az ablakán, aztán felmászott hozzám.
-Na aludjunk.- ezzel lehuppant az ágyamra, szétterült mint egy tengericsillag. Elnevettem magam és bemásztam az ágyba mellé. Dee az egyik kezét a derekam köré fonta és a mellkasába húzott. Jobb érzés nincs a világon.

🍁🍁🍁