We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 4 ♤

A világot az álmodozók fogják megmenteni és újjáépíteni.
-Sarah J. Maas
_

________________________

🍁 Harley szemszöge

Mindíg is érdekelt a kémia. Elvarázsolt a gondolata annak, hogy mit mivel keverhetek össze és mit nem.
Otthon minden este ezt tanultam, egészen addig amíg ki nem olvastam az egész könyvet és tudtam azt kívülről. Tudtam mi melyik oldalon helyezkedik el, mintha én írtam volna.

Lassan megérkeztem a 23-as terembe. Nem voltak még sokan jelen, körülbelül még mindenki a barátaival csevegett a legújabb pletykáról. Leültem a leghátsó sorban levő üres helyre, kivettem a füzetemet és egy ceruzámat, elkezdtem rajzolni.

A rajz szintén valami olyan dolog volt, ami segített megszabadulni a fájdalomtól és az emlékektől. Minden emlékem, legyen az jó vagy rossz, egy rajzban van elrejtve. Ezek a rajzok sorrendben vannak elhelyezve egy dobozban, az otthon levő ruhásszekrényem legalján. Nem hiányzik, hogy valaki meglássa és összerakja a kirakós darabjait. A rajzok az életemet azon részeit képviselik, melyek soha nem kerülhetnek nyilvánosságra.

-Szia.- a vékony és boldogsággal tele hang olyan hírtelen jött, hogy még a ceruzámat is elejtettem. A lány, aki előttem ült, felem fordult és egy kuncogás után felvette a földön heverő ceruzámat és a kezembe adta. -Ne haragudj. Eléggé hiperaktív vagyok, szokásom ráijeszteni az emberekre.- magyarázta.
-Semmi baj.- mondtam mosolyogva. Az előttem levő lánynak csokoládé barna hibátlan bőre van, nagy barna szemei és piros telt ajkai. A haja dús és göndör, sötét barna, szinte fekete. A szemüvege leopárd mintás. Egy smaragdzöld rövidújjút és egy fekete hosszúnadrágot viselt, melyek kiemelték a gyönyörű alakját.
-Marley Dalton vagyok.- nyújtotta a kezét. Óvatosan belehelyeztem az én hideg kezemet és megráztam.
-Harley Davidson.- a lány a nevem hallatán elmosolyodott.
-A bátyámnak a kedvenc motormárkája.- a boldogság evidens volt az arcán. Ránéztél és láttad, hogy a lány csupán jót akar mindenkinek. Egy légynek sem tudna ártani.
-Hány testvéred van?- kérdeztem csupán kíváncsiságból. Sosem kellett még barátkoznom ezért nem igazán tudom mit lehet és mit nem lehet kérdezni. Amint a kérdés elhagyta a szám, Marley szemei csillogni kezdtek és a rúzsozott ajkaira széles mosoly húzódott.
-Van egy ikertestvérem Blake és miután adoptáltak minket, a testvér duóhoz csatlakozott Dante-Lee is.- magyarázta Marley. Megszerettem volna kérdezni, mi történt a szüleivel, de nem voltam hozza elég bátor. Nem tudtam, hogy esetleg fel e tépnek régi sebeket, vagy valamilyen szinten meg-e bántanám ezzel, de úgy látszik az arcom elárult, mert Marley elnevette magát.
-Nyugottan megkérdezheted azt, ami a szívedet nyomja.- bólintottam és összeszedtem azt a kevés bátorságot, ami szorult belém.
-Mi történt a szüleitekkel?- Marley felállt a saját helyéről, megfogta a dolgait és már amikor azt hittem, hogy elfog menni, leült a mellettem levő üres székre.
-Nem zavar, ha itt fogok ülni?- kérdezte és aztán valamit olyat tettem, amitől azt hittem, soha az életembe nem fogok többet. Felnevettem. A hang szinte ismeretlen volt a számomra, de Marley-t megmosolyogtatta, ami engem boldoggá tett.
Ő még nem ismer, számára ez csak egy egyszerű nevetés, de ha tudná, hogy én már körülbelül 5 éve nem nevettem rendesen, ő is meglenne lepődve.
-Örülni fogok, ha itt leszel. Őszintén, azt hittem egyedül leszek és mindenki azt fogja hinni, hogy valami lúzer vagyok.- mondtam félénken és a piros Conversem orrát tanulmányoztam. Kellene már egy új, de hát... kinek van arra pénze? Másra kell az, nem ruhára vagy cipőre.
-Csajszi, te vagy itt a legnormálisabb. Rajram kívül, természetesen.- küldtem felé egy apró mosolyt, Marley pedig belekezdett a mondandójába.
-A szüleink egy repülőgép balesetben haltak meg. Valami meghibásodott és a repülőgép lezuhant. Csak 7 evések voltunk és már szülők nélkül.
Aztán egy évvel később jött Mr. és Mrs.Dalton és adoptáltak minket. Nagyon hálásak vagyunk nekik és bármit megtennénk értük.- Marley élete sem volt a legjobb, mégis mosolyog és élettel tele. Ideje felnéznem rá és tanulnom tőle. Nem lehetek többé ez a beszari lány akivé apám tett, nem ijedhetek meg minden mozdulattól mert így hama lefogok bukni.
-Sajnálom.- motyogtam. Sajnáltam, hogy felhoztam ezt és lehet hogy elcsesztem a napját, amit igazán nem akartam. De főleg azt sajnáltam, hogy egy ilyen nagyszerű lány ilyen hamar elveszítette a családját.

Többet már nem beszéltünk mivel a tanár elkezdte a tanítást. Viszont, az óra félében, Marley egy papírdarabot csúsztatott felém. A papíron a telefonszáma szerepelt. Elakartam neki mondani, hogy nem fogom tudni felhívni, nem fogok tudni vele estenként csevegni arról, hogy melyik srác a legcukibb, vagy hogy melyik pólót vegyem fel, mert hát, nincs telefonom.
Apám jól átgondolta ezt. Nem akarta, hogy ne adj isten valahogy sikerüljön megszabadulnom tőle mások segítségével.

🍁🍁🍁

Fogalmam sincs kicsoda mint Marley Dalton

Keith T. Powers mint Blake Dalton