We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 20 ♤

Van az úgy, hogy egy pillantásban, egy mosolyban benne van az ember egész lelke, múltja, jelene és jövője, minden fájdalma és reménye.
-Robert Lawson
____________________

🍁 Harley szemszöge

Eltelt egy hét és a suliban másról sem hallani, csak a téli balról. Bevallom, nagyon idegesítő. Sosem voltam bálban és gondolom érdekes lehet, de már egy hete ezt hallgatni kicsit fárasztó.

Ami Dee-t illeti, minden rendben van. Kicsit nagyon elkényeztet, de állítólag nem tudja megállni, hogy ne lepjen meg minden áldott nap valamivel.

Tálaltam magamnak egy munkát, egy kicsi kávézóban, sulival szemben van. Nagyon sokan járnak oda, főleg a tinik és a fizetés is nagyon jó.
Elkezdtem lakást keresni magamnak, ahol majd nyugottan tudok élni és Dee is elférne ott. Nem, nem akarunk összeköltözni, de mindketten tudjuk, nem bírnánk ki sokáig egymás nélkül.

Éppen Marley-val tartottunk az ebédlő felé, lyukas óránk volt. Dee és Blake valahova eltűntek, de nem aggódtam.
Marley éppen az egyik gyerekkori történetét mesélte, hangosan nevetve ültünk le egy üres asztalhoz, körülbelül az ebédlő középen.

Békésen eszegettünk, amikor az ajtók kinyíltak, mindenki abbahagyta amit csinált és az ajtó felé fordultak. A teremben csend honolt, egészen addig, amíg meg nem jelent drága barátom.
-Óóóóó, drága Haaaarley-m!- kialtotta boldogan. Az egyik kezében egy hatalmas rózsacsokor volt, a másikban pedig egy maci.
-Dee...- sóhajtottam mosolyogva. -Hát mit művelsz te már megint?- kérdeztem.
-Harley Renee Davidson, megtisztelnél azzal, hogy leszel a partnerem a téli bálon?- a lányok körülöttem gügyögtek azon, hogy mennyire is édes volt Dee.
-Van más választásom?- kérdeztem nevetve.
-Pff! Ez itt fájt.- mutatott a szívére fájdalmasan. Nevetve megráztam a fejem és odamentem hozzá. Vékony kezeimet a nyaka köré fontam és nyomtam puha ajkaira egy apró, ártatlan puszit.
-Nagyon szívesen leszek a partnered.- mosolyogtam. Dee szemei felcsillantak, ajkait széles mosolyra húzta, a gyönyörű gödröcskéi pedig újra megmutatkoztak.
Dee újra megcsókolta ajkaimat, körülöttünk a kosárlabda csapat tapsolt a leghangosabban, Marley ujjongott, Blake-el az oldalán.
-Hány szál rózsa ez, Dee?- kérdeztem gyanakodva.
Motyogott valamit az orra alatt, de nem értettem. -Mégegyszer.- utasítottam.
-Száz.- mondta most már érthetően.
-Száz?! Úr isten. Ez egy vagyonba kerülhetett.- ráztam a fejem. Dee kutyus szemekkel nézett rám, ezért nem tudtam rá haragudni. Kinyújtotta felém a rózsákat és a macit, elősször gondolkoztam azon, vissza küldöm a boltba, hogy visszakérje a pénzét, de aztán amikor ránéztem a pofijára, egyszerűen muszáj volt tőle elvennem. Nem tudtam ellenállni. Túl cuki volt. Elmosolyodtam és elvettem tőle a macit és a rózsákat. A maci máris olyan illatú volt mint ő.
Dante-Lee-nek nem az a tipikus illata volt. Nem volt szüksége parfümre ahhoz, hogy jó illata legyen. Kókusz illata volt, pedig nem kókuszos a tusfürdője. Konkrét a házukban semmi sem kókuszos. Dee-nek egyszerűen csak ilyen az illata.
-Köszönöm, szivi.- köszöntem meg.
-Szivi?- kérdezte meglepetten.
-Jah, miért ne? Ha nem tetszik, nem kell hogy becézzelek.- rántottam meg a vállamat. Nagyon jól tudtam, hogy igenis tetszik neki, ha becézem.
-Nem, nem. Isten ments. Becézz csak, tetszik.- vigyorgott mint a vadalma. A derekam köré fonta a karjait és visszakísért az asztalhoz. Leült a mellettem levő üres székre, a bal karját átdobta a vállaiman.
Elkezdte eszegetni a spagettimet, amit nem is bántam, mivel én csak kidobtam volna. Nem az volt a baj, hogy nem volt finom, csak egyszerűen nem kértem most ételt.
Ez alatt a hét alatt sikerült híznom egy kicsit, örülök neki, mert túl vékony voltam és nem voltam magammal elégedett. Most pedig van mellem és van hátsóm is, aminek Dee örül a legjobban, hogy őszinte legyek. Sokszor észre vettem, hogy a szemei néha nem éppen az arcomat figyelik. Amikor rájön, hogy bizony észre vettem ezt, elpirul és elfordul. Ilyenkor csak nevetek azon, hogy mennyire is édes.
Amióta találkoztam Dee-vel, a szemei sosem hagyták el engem. Sokszor elment mellettünk ezerszer gyönyörűbb lány mint én vagyok, de Dee rájuk sem figyelt. Minden figyelmét nekem szenteli, én pedig minden figylememet neki.

A szülei ma estére fognak hazajönni, szóval megegyeztünk, hogy mire hazaérnek, meglepjük őket egy meleg vacsorával. Dante apjával, Derek-kel, még nem találkoztam. Eléggé félek, hiszen mi lesz, ha nem fog kedvelni? Amikor ezt megkérdezem a mellettem ülő fiútól, ő csak mindíg azt válaszolja, lüke vagyok és hogy biztos benne, apukája szeretni fog engem. Sokat mesélt róla, látni, hogy inkább még is olyan apja fia. Mesélte, hogy mikor kicsi volt, mindíg az apukája melett lábatlankodott.

Dante-Lee többször próbált rászedni, hogy beszéljek neki a családomról, de egyszerűen nem állok készén. Sok évig tartottam minden problémámat magamban és most hírtelen megnyílni számomra elég nehéz. Tudja, hogy csak időre van szükségem és előbb vagy utóbb minden apró dolgot elmondok neki.
-Min töröd a fejed?- kérdezte suttogva Dee. Nyomott egy puszit a fülem mögé és ettől kirázott a hideg.
-Semmi érdekes.- ráztam a fejem. Sóhajtott egyet és lejjebb csúszott a székében. Tudom, úgy érzi semmibe sem avatom be, hogy kihagyom dolgokból, de ez nem így van. -Sajnálom, bubu. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy számíthatok valakire. Nekem fura, hogy te itt vagy nekem. Csak kell egy kis idő. Ígérem, mindent elfogok mondani neked.- Dante-Lee szomorú mosolyal az arcán bólintott. Közelebb mentem hozzá, a fejemet a vállára hajtottam és figyeltem, ahogy az ikerpár veszekszik.

🍁🍁🍁

Bocsi, hogy most nincs olyan gyakran rész, de nem érkezem. Igyekszem ezt helyre hozni. Ma megpróbáltam hozni nektek egy ilyen hosszabb fejezetet, remélem tetszett :) legyetek jól Bogárkáim
😂💚