We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 25 ♤

A vadon olyan kérdésekre is választ rejt, amelyeket az ember még feltenni sem tanult meg. 

-Nancy Newhall

___________________

🍁 Harley szemszöge

Másnap reggel Dee már nem volt mellettem. Elősször megijedtem, hiszen mi van ha valami baja esett, de aztán az eszembe jutott, hogy Dante-Lee-ről van szó és hogy ő nagyon is jól tud vigyázni magára. Lassan kikeltem az ágyból, a szekrényből kivettem Dee egyik kapucnis pulcsiját és kislattyogtam a konyhába, de előtte még megmostam a fogaimat.

Amint közelebb értem a konyhához, az orromat betöltötte a palacsinta gyönyörű illata. Dee az asztalnál ült, a kezében egy pohár gőzölgő kávé, előtte pedig egy hatalmas torony palacsinta. El volt foglálva az ujsággal ezért nem vette észre, ahogy csendben mögé osontam. Karjaimat óvatosan a dereka köré fontam, a fejemet a hátába temettem. 

-Jó reggel Harls.- kuncogott barátom.

-Hogy aludtál?- kérdeztem miután én is köszöntöttem őt.

-Most majdnem lehetetlen volt meletted aludni. Egyfolytában rugdalóztál és szétterültél mint egy pici tengericsillag.- nevetett. Az arcom egyre vörösebb lett szégyenemben. Sosem szoktam fürelődni, fogalmam sincs, hogy mi üthetett belém.

-Sajnálom.- kértem bocsánatot, hiszen borzalmas éjszakája lehetett szegénynek.

-Ugyan. Csak egy ideig tartott, aztán rájöttem mi volt a baj.- mikor látta az arcomon, hogy fogalmam sincs, mégis miről beszél, folytatta. -Lerúgtad a kis takaródat a földre és nem találtad.- magyarázta egy apró mosolyal az ajkain. Na igen, a kis takaróm. Eliott adta nekem még mikor kicsik voltunk. Egy pasztel zöld takaró, a sarkába egy kis maci volt hímezve. Az a takaró a mindenem, ahányszor apa megvert, mindíg magamhoz szorítottam és olyan volt, mintha elvette volna minden fájdalmamot. Hülyeség, de nekem segített.

-Látom jó sok palacsintát csináltál, minek ennyi?- váltottam témát. 

-Anyuék beugranak reggelire, ha nem baj.- mosolygott. Imádtam Dee szüleit. Nagyszerű emberek és rengeteget segítettek nekem, de ti ezt már úgy is tudjátok.

-Dehogy baj, viszont szólhattál volna előbb is. Át kell öltöznöm meg minden, hisz úgy nézek ki mint egy múmia.- durciztam. Dee a karjait a derekam köré fonta és magához húzott. 

-Így vagy tökéletes, Harley. Gyönyörű vagy és különben is, rajtad jobban állnak a ruháim.- amint befejzte a mondatot, valaki csengetett.

Dee körém fonta karját és együtt elmentünk kinyitni az ajtót. Az ajtó mögött Dee szülei álltak.

-Jaj drágaim! De jó titeket látni. Úgy hiányoztok nekünk.- támadott le minket azonnal Kennedy. Derek csak nevetve nézte, ahogy a felesége még a lelket is kiszorítja belőlünk, aztán végre úgy döntött, hogy ideje lehámozni rólunk Kennedy karjait. 

-Jólvan szívem, elég. Hadd kapjanak levegőt.- nevetett Derek. Hatalmas mosolyal az arcomon beinvitáltam őket szerény kis hajlékomba. Amint beléptek a lakásba, Daimon letámadta őket.

-Hát szia haver!- térdelt le mellé azonnal Derek. A rövid idő alatt nagyon jól összebarátkoztak. Daimon imádja Dereket és Derek is imádja őt. Lassan végre valahára besasszéztunk a konyhába, ahol aztán mindenki leült az asztalhoz és mindenki nyugottan ette a palacsintáját, közben beszélgettünk mindenről ami az eszünkbe jutott. 

-Nos gyerekek, igazából azért jöttünk, hol elmondjuk, elutazunk 3 hétre.- jelentette be a hírt Derek.

-Mi? Hova?_ kérdezte azonnal Dee. 

-A Maldiv szigetekre, ám nem csak mi megyünk...- kezdte Derek. Kennedy a semmiből előhúzott egy kupertát és a kezünkbe nyomta.

-...Ti is jöttök velünk. Na meg persze Marley, Blake és Daimon is.- fejezte be Kennedy. Tátott szájjal néztük az előttünk ülő két szülőt, aztán valami kattant a fejemben és végre valahára hang is jött ki a számon. 

-Ezt... nem. Nem hagyhatom hogy fizessetek értem és Daimon-ért is, ez már túl sok.- ráztam a fejem.

-Harley, drágám, boldoggá teszed a fiunkat. Nincs olyan nap, hogy Dee ne beszélne rólad, hidd el, ez a legkevesebb amit megtehetünk érted.- magyarázta Kennedy. Egy jó 5 percig még csendben ültem, forogtak a fogaskerekek az agyamban. 

-Legalább hadd fizessem ki a jegyet.- próbálkoztam, de a házaspár nem egyezett bele. -A felét?- próbálkoztam tovább, de megint semmi. -Köszönöm.- pityeregtem. Lassan felálltam a szekből és odafutottam Kennedy-hez és Derek-hez. Magamhoz húztam mindkettőjüket egy csonttörő ölelésbe. -Annyira nagyon szépen köszönöm. Soha senki nem tett még értem ilyet.- szipogtam tovább.

-Oh Harley.- ölelt meg megint Kennedy, aztán csatlakozott Dee és Derek is, így kialakítva egy apró csoportölelést.

🍁🍁🍁