We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 16 ♤

Ne parázz, ha rossz fele mész,
Mindig jön egy újabb út.
-HRflows
________________

🍁 Harley szemszöge

Amint a mentősök elmentek, Dee bekísért a hazába és leültetett a kanapéra. Azt mondta összeszed pár dolgot, amitől majd jobban leszek.
Annyira égett a testem, hogy már nem bírtam ébren maradni. Becsuktam a szemeimet és lassan álomba szenderültem.
Én már azt hittem végre minden jó lesz, nagyot tévedtem.
A szemem előtt újra megjelent ez a nap, ez a rémálom.

🥀 3 órával ez előtt 🥀

7 órakor apám berontott a szobámba, már felvoltam öltözve, készen áltam arra, hogy elinduljak suliba.
Felé fordultam, a kezében egy vödör volt.
Mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy mire is kell az neki, leöntött vele.
A vödörben forró víz volt, felüvöltöttem, a testem égett és elkezdtem lekapkodni magamról a ruhámat, de apám megállított.
-Ah-ah kislányom.- a legrosszabb az egészben, hogy józan volt.
-Miért csinálod ezt?- kérdeztem, a sírás határán voltam. Remegtem és azt kívántam, bárcsak itt lenne Dee.
-Tényleg egy ilyen naív picsa vagy?!- kérdezte röhögve. -1 hónapig úgy tettem mintha érdekelne mi van veled, de közben a tenyerem viszketett azért, hogy végre megüthesselek. Tudtam, hogy hogyha elhitetem veled, hogy érdekelsz, akkor még jobban összetörsz. Nem szeretlek, sosem szerettelek. A születésedkor azt kívántam bárcsak megdöglenél!- üvöltötte az arcomba. Kerestem Daimon-t, de apám bezárta a fürdőbe. Ugatott és kaparta az ajtót, de nem tudott kijutni.
-Hogy tudtad ezt tenni a saját lányoddal?- kérdeztem, apró hangomat elnyomta Daimon ugatása.
-Sosem voltál a lányom. Apátok meghalt még mielőtt megszülettél. Eliott csak 1 éves volt.- röhögött megint. Az információ még több könnyet szöktetett a szemembe.
-Hazudsz.- köptem oda.
-Igen, hazudok. Sajnos tényleg az én kocám vagy.- szomorodott el.
Megfogta a hajamat és lerángotott a konyhába. Kikötözött egy székhez és elkezdte vagdosni a combjaimat.
Aztán megfogta a forralt vizet és rám öntötte.

🥀 Visszaemlékezés vége 🥀

Mikor felkeltem, a fejem Dee ölében pihent. A hajammal játszott, az úja köré csavarta aztán elengedte, majd újra kezdte.
-Elláttam a sebeidet amíg aludtál.- motyogta az orra alatt, a szája lefelé görbült.
-Köszönök mindent. Nem maradok sokáig úgy is viss... DAIMON!- kiáltottam fel hamar. Felugrottam a kanapéról és futottam a cipőmért.
-Hé! Nyugi. Daimon itt van.- mondta mosolyal az arcán. Neve hallatán Daimon kifutott a konyhából, a szájában egy kis plüss méhecskével.
-Mid van neked?- kérdeztem gügyögő hangon, miközben letérdeltem. Daimon rám ugrott, a méhecske még mindíg a szájában és nagyban harapdálta.
-Én vettem neki, még olyan 1 héttel ez előtt, de elfelejtettem odaadni neki.- vakarta tarkóját Dee. Elmosolyodtam a kedves gondolaton.
-Menj és köszönd meg neki.- utasítottam Daimon-t. Fogta magát, leült Dee elé és lehajtotta a fejét köszönés képpen. Aztán felemelte a jobb lábat és Dee felé tartotta, várva arra, hogy Dee "kezet" rázzon vele.
Dee kuncogás közben megrázta kis tappancsát és Daimon tovább rágta boldogan a kis méhecskét.
-Viszont valamit elkezdtél mondani. Mi az, hogy haza akarsz menni? Nem engedlek be abba a házba most.- összeszorított az állkapcsát és tudtam, hogy ebbe nincs beleszólásom.
-Nem maradhatok itt, Dee.- jelentettem ki.
-Miért nem? Anya örülne, apa örülne, Blake és Marley is örülne. Én pedig a világon a legboldogabb lennék, ha ott lennél mellettem.- lassan közelebb jött hozzám, a kezeit a derekam köré fonta és puha ajkait az enyéimhez nyomta.

🍁🍁🍁