We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 24 ♤

A világ, amelyben élünk, nem abszolút értelemben létezik, hanem csupán a valóság modellje.
-Wade Davis
____________________

🍁 Harley szemszöge

Felpattantam a székből és kifutottam a fagyizóból. Dee és Harry mögöttem a nevemet kiáltották, de én nem figyeltem rájuk. Miután körbe néztem az úton, hogy biztos legyek benne, nem jön semmi autó, átfutottam a másik oldalra, egyenesen Eliott karjaiba.
Szipogva öleltem testvéremet. A lábaimat a dereka köré fontam, ő pedig a kezeit fonta a derekam köré.
-Sajnálom, Harley. Sajnálom, sajnálom, sajnálom.- sírt Eliott. Azt hittem, hogy majd amikor meglátom, pofon vágom amiért elhagyott. Hogy majd rá sem bírok nézni, sot azt hittem, fel sem fogom ismerni. Erre téssék, 5 év után, itt vagyok a karjaiban.
-Mi a franc, Harley?!- lihegett Dee. Mellette Harry támaszkodott Dee vállára, miközben mély levegőket vett.
Eliott lassan letett a földre, én pedig átfutottam Dee karjaiba.
-Mi a baj, baba?- kérdezte suttogva a fülembe. Lassan letöröltem a könnyeket, melyek a boldogságtól keletkeztek, és hatalmas mosolyal a kezembe vettem Dee kezét és közelebb húztam Eliott-hoz.
-Dee, ő itt a testvérem Eliott. Eliott, ő itt a barátom Dante-Lee.- Dee egy ideig méregette Eliott-ot, aztán hatra húzta ökölbe szorított kezét és egyenesen Eliott állkapcsába ütött.
-DANTE-LEE CARTER DALTON! MI A FASZ?!- kiáltottam. Dee csak megvonta a vállat.
-Bocs haver, de megérdemelted. Ott hagytad Harley-t a szarban, pont amikor a legnagyobb szüksége volt rád.- kért bocsánatot Eliott-tól. -Te most tényleg káromkodtál?- kérdezte hatalmas szemekkel felém fordulva. Elvörösödöttem és lehajtottam a fejem. Nem szerettem káromkodni, de ez csak úgy kifutott.
-Bocsánat.- kértem én is bocsánatot. Dee közelebb lépett hozzám és az államnál fogva felhajtotta a fejem, így a szemébe néztem.
-Semmi baj baba.- nevetett és megpuszilta az orromat. Ez után Dee a testvérem felé fordult. -Tényleg bocs haver.- mondta. Eliott csak megrántotta vállait miközben az állát masszírozta.
-Ah, semmi baj. Megérdemeltem. Hidd el, nagyon bánom, hogy itt hagytam őt.- a szemei könnybe lábadtak, de nem engedte ki őket. Közelebb léptem hozzá, majd köré fontam a kezeimet. Eliott elkezdett szipogni, aztán sírni. A vállamba temette az arcát és a kezeit még erősebben körém fonta. -Kérlek bocsáss meg.- suttogta.
-Sosem haragudtam.- mondtam végül. Ebben az életben a család a legfontosabb. Lehet, hogy cserben hagytak, de attól még a családom és én szeretem őket.
-Szóval ez azt jelenti, hogy visszajössz velem Atlantába?- Dee amint meghallotta a kérdést, a kezében levő telefonja leesett a betonra.
-Nem! Szó sem lehet róla.- mondta és magához húzott. Eliott fájó szemekkel nézett, de nem hiába. Nem tudom itt hagyni Dee-t, sem Marley-t, Blake-et és Harry-t. Lehetetlen. Nekem most ők a családom, ők húztak ki a szarból.
-Szeretlek Eliott, de nem megyek innen sehová. Most már Dee a családom. Ő segített nekem, ő mentett meg. Nem fogom elhagyni.- és senki sem fogja megváltoztatni a véleményemet.
-Ha te nem jössz, hát jövök én.- ezzel Eliott megfordult és egy utolsó mosoly után eltűnt a sok ember között.
Egy sóhaj után visszasétáltam a vendéglőbe, a többiek követtek.
Sosem lehet egyszerű az életem. Mindíg van valami dráma.

Később, miután befejeztük a fagyit, Dee és én visszamentünk a lakásomba.
Éppen a kanapén ülünk, teljesen össze bújva.
-Ugye nem tervezel engem itt hagyni?- kérdezte suttogva.
-Nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Most biztos nem, de ha te ugy döntesz, hogy már eleged lesz belőlem és szakítunk, akkor majd előbb vagy utóbb elmegyek innen.- magyaráztam.
-És ha én veled tervezem leélni az életemet?- kérdezte rögtön.
-Akkor hálálom napjáig melletted maradok.-

🍁🍁🍁