We're Classic Together Like Egyptian Gold

♤ 28 ♤

A viszály jobb, mint a magány.
-Sue Johnson
__________________

🍁 Harley szemszöge

A kis kiruccanás után, Dee-vel kézen fogva sétáltunk a tengerparton. Igaz, csak csendben járkáltunk, de ez így volt tökéletes. Én a homokkal játszadoztam, amíg Dee a naplementét nézte, Daimon körülöttünk futkosott.

Sokat gondolkoztam, főleg azon, hogy el-e mondjam Dee-nek a telefonhívást, vagy sem. Nagyon sokáig tartott, mire úgy döntöttem, elmondom neki.

Mikor visszaértünk a szobába, Dee eltűnt a fürdőszobába, Daimon lefeküdt az agyába, én pedig felkészítettem magam a beszélgetésre.

Amikor Dee visszaért, lefeküdt az ágyra, én pedig felugrottam a helyemről és elkezdtem fel-le járkálni.
-Jólvan Usain Bolt, mi lenne ha lenyugodnál végre?- nevetett Dee, viszont mikor észrevette az arcomat, azonnal felpattant és mellettem termett. -Na jó, kezdesz megijeszteni. Harls... mi a baj?-
-Nagyon sajnálom, hogy hazudtam Dee. Nem akartam, nagyon nem, de megijedtem és... és... úgy döntöttem, hogy jobb ha nem mondom el, mert haragudni fogsz rám...- folytattam volna a kis halandzsámat, de Dee megállított.
-Harley, nem tudom miről beszélsz. Kérlek kezd az elején.- lassított le.
-Amikor ott voltunk a vízesésnél és megcsörrent a telefonom, nem Eliott hívott, hanem apa.- hadartam amilyen gyorsan csak tudtam.
-Mit mondott?- kérdezte, a kezei ökölbe szorultak, fogait összeszorította.
-H-hogy megfog ke-keresni és megfog... ölni.- erőltettem ki magamból.
-És te ezt nem akartad elmondani nekem?!- emelte fel a hangját.
-Nem akartam, hogy aggódj.- suttogtam.
-Nem akartad, hogy aggódjak?! Harley, bassza meg, az életedet fenyegeti és te nem akartad elmondani?!- üvölti.
-Sajnálom.- elkezdtek potyogni a könnyeim.
-Hát sajnálhatod is. Hazudtál!- ezzel megfordult és kiviharzott a szobából, maga után jól becsapva az ajtót.

Teljesen megértem a reakcióját, hazudtam neki, becsaptam. Szégyellem magam, rosszul döntöttem, csak reflexből cselekedtem.
Most pedig mindent elbasztam. Dee haragszik, én pedig a könnyeimmel semmit sem érek el.

Lassan bevánszorogtam a fürdőszobába és tele engedtem a kádat, jó meleg vízzel, hogy kicsit lenyugodjak.

A fürdés után bemásztam az ágyba és próbáltam elaludni, de nem jött álom a szemeimbe.
Vajon hol lehet most? Mit csinálhat? Jól van?
A gondolatok csak úgy jöttek és egyre csak rosszabbak lettek. Elkezdtem még jobban aggódni és ezt Daimon is észrevette. Felugrott az ágyra és hozzám bújt. Elkezdtem simogatni a kobakját és egy idő után sikeresen elaludtam.

Legközelebb már csak arra keltem fel, hogy nyílt az ajtó. Daimon felugrott az agyról és a személyhez futott.
-Jólvan Daimon, nyugi.- kuncogott Dee. Nem nyitottam ki a szemeimet, nem tudtam a szemébe nézni. Csalódást okoztam és hazudtam neki. Borzalmas barátnő vagyok.

Dee gyorsan lezuhanyozott, aztán bebújt az ágyba. A kezét a derekam köré fonta és a mellkasába húzott.
-Sajnálom baba.- ezzel megpuszilta a homlokomat, én pedig újra egy mély és nyugodt álomba merültem.

Másnap reggel, Dee és én nyugalomban megbeszéltük a dolgokat és arra jutottunk, hogy...

-Költözzünk el.- ajánlota fel Dee. Pislantottam egyet, aztán még egyet és még egyet.
-Hogy mit csináljunk?- kérdeztem, hiszen azt hitte, viccel.
-Költözzünk el innen.- jött hozzám közelebb.
-Nem, Dee. Neked itt a családot és én nem foglak tőlük elszakítani. Kennedy és Derek ezt nem érdemlik meg.- ráztam a fejem.
-Anyujék sosem akarták, hogy itt maradjak. Mindíg azt mondták, kövessem a szívemet és a szívem a tiédet követi. Azt csinálom ami neked jó, ez esetben a a költözés a legjobb opció. Anyujék pedig megfogják érteni, különben is, bármikor meglátogathatjuk őket.- vonta meg a vállat.
-Nem tudom, Dee...- húztam a szám. Ez egy nagy döntés, ami következményekkel jár.
-Szeretsz?- kérdezte, mire én úgy néztem rá, mint akinek elment az esze.
-Persze.- válaszoltam azonnal.
-Akkor nincs min gondolkozni. Én szeretlek, te szeretsz, ennyi. Költözünk.- zárta le a témát.

Egy új élet, egy új helyen. Tiszta lappal indulhatok és talán még egy saját családom is lesz.

🍁🍁🍁