Isten azért adta nekünk az álmot, hogy átkukucskálhassunk a másik oldalra.
-Valami José
_________________🍁 Harley szemszöge
Ma megyek megnézni egy lakást. Van egy konyha, egy fürdőszoba, egy hálószoba és ebédlő. Tökéletes lenne és nem is olyan drága. 700 dollár havonta. A munkám 200 dolcsit fizet hetente, de azt is csak azért, mert túlórázom majdnem minden nap. Szeretek ott lenni és jól esik a kávé illata.
Már 5 éve spóroltam, felkészülve arra, hogy amikor eljön a tökéletes pillanat, elszököm majd apámtól és új életet kezdek. Akkor még nem tudtam, hogy Dee is része lesz ennek az életnek, de nagyon örülök neki és nem is akarnám, hogy ez máshogy legyen.
A pénz, amit sikerült összekaparnom a pár év állatt, a tragédia előtti szülinapi pénzeimből és a pénzből, amit a házban tálaltam szétszórva mindenhol, állt. Összejött több mint 7000 dollár, ami hihetetlenül sok pénz. Plussz még a pénz amit a munkában kapok. Már megkaptam az első fizetésemet, ami ugyebár 200 dollár volt és hozzá még az a pár dolcsi, amit az emberek hagytak nekem, mert kedves voltam velük. Sokszor megtörtént, hogy megtarthattam a visszajárót és néha ez több mint 10 dollár volt. Hihetetlen. Ezek az emberek nem is fogják fel, hogy mennyit segítenék nekem.Dee megígérte, hogy ma elkísér. Sajnos autóm még sincs, na meg jogosítványom sincs. Főleg mindent szépen sorjában. Nem szabad siettetni a dolgokat mert aztán a végén még pénzem sem marad és azt nem akarom.
Apám házával nem tudom mi lesz, most csak üresen áll. Előbb vagy utóbb muszáj lesz oda betennem a lábam, mivel ha sikerül a lakást megszereznem, el kell vinnem a házból a dolgaimat.
Szeretnék majd venni egy új ágyat, amin majd Dee-vel kényelmesen elférünk, néhány polcot és egy új asztalt. Egy Tv-t is szeretnék, na meg valami notebook-ot, de nem valami dragát mivel azt magamnak nem engedhetem meg.Dee-vel beültünk a sötét kék Jeep-be. Miután a barátom beindította az autót, a következő dolog amit tett, az az volt, hogy a combomra tette a kezét. Utolsó időben ezt nagyon gyakran csinálja, gondolom szereti érezni, hogy itt vagyok mellette. Az újaimat összekulcsoltam az övéivel, melyek a combomon pihentek.
A lakás nem volt messze Dee-től. Egészen 10 percig tart az út autóval, gyalog pedig 15.
Szóval 10 percel később kiszálltunk az autóból. Beléptünk az épületbe, liftel felmentünk a harmadikra és megkerestük a 37-es számot. Pár percel később már az ajtó előtt álltunk. Becsengettünk.
Az ajtót egy magas, vékony lány nyitotta ki. Körülbelül annyi evés lehetett mint mi.
Vállig erő, szőke, szög egyenes haja volt. Az ajkai rózsaszínre voltak festve. Egy fekete cropp top-ot viselt... decemberben... és egy hosszú sötét kék farmert.
-Szia, Avalon vagyok.- nézett flörtölve barátomra. Dante-Lee rá sem nézett, inkább a telefonját nyomkodta.
-Dante-Lee vagyok, ő pedig itt a gyönyörű barátnőm Harley.- a "barátnőm" szót kihangsúlyozta.
-Hoppá, bocsánat. Ne haragudj, Harley. Gondolhattam volna, hogy a pasid.- kért elnézést.
-Ugyan. Semmi baj.- legyintettem egy apró mosolyal, de valójában belül tomboltam. Legalább bocsánatot kért.
-Gyertek be, megmutatom mi hol van, aztán mennem kellene. Anyukám nem ért rá, de azt mondta, ha szeretnéd a lakást, akkor nyugottan a tiéd lehet.- mosolygott. Nem volt ő rossz lány, csak az első benyomás volt elég rossz. Viszont nem fogok rajta pattogni, mindenki megérdemel egy második esély és ki vagyok én, hogy ezt megtagadjam bárkitől is?
-Szóval... itt a nappali, a bútor a tiéd lehet, de TV-t sajnos nem adunk hozzá. Következőnek itt a konyha, vannak pohaharak, bögrék, tányérok (kisebbek és nagyobbak is), a hűtő, sütő és mélyhűtő vadonat új. Gyertek, menjünk ide a fürdőszobába. Szóval van itt kád, de van zuhanyzó fülke is, azt kb 2 hete szereltettük be. A mosógép szintén vadonat új, a mosdó hegyért tükör ugyebár.
Menjünk a hálószobába. Ágy sajnos nincs, azt nem akartunk venni, mivel mindenkinek más a kényelmes, de helyette csináltattunk egy gadróbszobát.
Itt kitudsz menni a balkonra, van itt két szék, na meg egy asztalka.
Ez lenne minden, mit szólsz hozzá?- kérdezte egy nagy levegő vétel után.
Nem tudtam megtalálni a tökéletes szavakat, ezért csak ennyit mondtam:
-Megveszem.- Avalon hatalmas mosolyal az arcán bólintott. A nappaliban leültünk, elintéztük a papírokat aztán Avalon átadta a kulcsokat, adott magára telefonszámot és elment.
-Segítesz holnap beköltözni?- kérdeztem. Dee-vel a kanapén pihentünk és élveztük a csendet. Jó érzés volt tudni, hogy ez a lakás csak is az enyém és hogy megdolgoztam érte. A fejem Dee mellkasán pihent, amíg ő a hajammal játszott.
-Persze, drágám.- elkezdett hümmögni egy dallamot, de nem tudtam felismerni. Nagyon kellemes volt hallgatni. Tudatán kívül, elkezdte énekelni a szöveget. Angyali hangja betöltötte a csendet. Nem tudtam, hogy Dee tud énekelni, tele van meglepetésekkel.
-Here I am waking up
Still can't sleep on your side
There's your coffee cup
The lipstick stain fades with time
If I can dream long enough
You'd tell me I'd be just fine
I'll be just fine.- énekelte csendesen. Könnyek szoktak szemeibe, hiszen a szöveg oly gyönyörű volt.
-So I drown it out like I always do
Dancing through our house
With the ghost of you
And I chase it down
With a shot of truth
Dancing through our house
With the ghost of you.- fejezte be a pár sort. Szomorú voltam, hogy máris abba hagyta, hallgatni tudtam volna egész nap. Lassan felültem és könnyekkel a szememben Dee felé fordultam.
-Én gyönyörű volt.- szipogtam. Dee elpirult, mintha csak most fogta volna fel, mit is csinált. -Sosem mondtad, hogy tudsz énekelni.- mosolyogtam.
-Nem gondoltam, hogy fontos.- vont vállat.
-Énekelsz még nekem valamit?- kérdezte kiskutya szemekkel.
-Gyere, menjünk haza és énekelek neked.- mosolygott. Felpattantam a kanapéról, felkaptam a kulcsokat a kis asztalról és futottam az ajtó felé. Dee mély nevetése töltötte be füleimet.
-Mire vársz? Gyere már.- nyavajogtam. Dee-vel nevetve hagytuk el a lakást.🍁🍁🍁
A dal neve, amit Dee "énekelt", Ghost of You a 5 Second of Summer-től
YOU ARE READING
We're Classic Together Like Egyptian Gold
RomanceAz élet nem mindíg szivárvány és boldogság, néha inkább sötétség és félelem. Van, akiknek teljes és boldog család jut, viszont vannak olyanok is, akiknek nem jut egyáltalán család. Akiknek van családjuk, nem becsülik meg eléggé, akiknek pedig nincs...