Orion társa

1.

Te tudnál egy olyan dimenzióban élni, ahol minden egyetlen célnak van alárendelve? Ahol minden napod abból áll, hogy felkelsz és valaki olyannak a kedvére teszel, akit nem szeretsz? Minden este azzal a gondolattal fekszel le, hogy könnyebb lenne meghalni, mint ezt a színjátékot folytatni. Nos, üdvözöllek a világomban.

Kétezer-tizennyolc végét írjuk, az Amerikai Egyesült Királyság székhelyén, New Yorkban élek egy cselédszálláson. Úgy bizony, jól hallottad, szolgáló vagyok a királyi családnál. Jobban mondva, a családnak már csak egyetlen élő tagja van, akit nekem kellene letaszítani a trónról.

Az ébresztőórám csörgésére keltem, mint mindig. Azonnal kinyomtam, hogy ne keltsem fel Andreast, a szobatársamat. Ő nemrég ért haza, mivel a félműszak csak hajnali kettőig van szolgálatban. Utána haza jön, hogy reggel kilencre beérjen az egyetemre. Nagyon ambíciózus kissrác. Komolyan. Erősen teper az álmaiért, amikhez ez a munka csak egy ugródeszka. Velem ellentétben, akinek semmi más célja és motivációja nincs a pénzen kívül. A szolgálók az átlag emberekhez képest jól vannak fizetve. Nekem azonban sosem elég az, amit éppen kapok. Talán ezért vállaltam el a kancellár megbízását.

Gyorsan összekaptam magam és felöltöttem az egyenruhámat. Pontban ötkor, az épület előtt álltam egy rakat hozzám hasonló szolgálóval. Mindannyian talpig feketében voltunk. Egyszerű termókabát, alatta pulóver és póló, szövetnadrág és bőrcipő. Sivár, de nagyon praktikus öltözet az egész napos munkához. A mi dolgunk a palota rendben tartása volt, főzés, takarítás, a kert gondozása satöbbi. Én, mivel két éve vagyok itt, már felszolgáló vagyok. Ez az étkezéseknél fontos, illetve nekem kell a főurak szobáit rendben tartani, köztük a királyét is. Őt magát csak nagyon ritkán láttam, de tudtam, mennyire rendetlen és milyen fogkrémet használ. Néha meg szoktam nyalni a fogkeféjét. Siker és csillogás íze van.

Már tegnap megkaptam a kancellártól az információt, hogy a mai nappali műszak alatt a király új Társat választ magának. Pontosan senki sem tudta, mit jelent ez, hiszen az uralkodó, amióta eszemet tudom, egyedül él a kis kutyuskáival abban a hatalmas kúriában, amit az otthonának nevezett. A kancellár szerint valahogy mindenképpen ki kellett tűnnöm a többi fiú közül, hogy megakadjon rajtam a szeme. Ezért hajam különösen igényesen belőttem, tegnap frissen mostam minden ruhámat és a szokásos, barna bakancsomat is kifényesített. Nem tudtam, mit tehettem volna még a dolog érdekében, hiszen a palota szolgálói mind egyformák. A buszunk hatalmas üvegablakában próbáltam magamra villantani a lehető legbizalomgerjesztőbb mosolyomat. Nem mondanám, hogy meggyőző volt.

A munkahelyünk csak tíz percre volt, de csak és kizárólag a buszokkal közelíthettük meg, így mindig létszámellenőrzést tarthatott a Parancsnok, aki aznap William volt. A srác nagyon alacsony volt, alig százhatvan centi. Hidrogénszőke haja felzselézve, jégkék szemei láttán senki sem tudott neki hazudni és ezt nagyon gyakran ki is használta. Már hosszú évek óta a királyi család szolgálatában állt és a gyep nyírásától kezdve küzdötte fel magát a szolgálók főnökének a helyéig. Rajta kívül még egy Parancsnok volt, de ő csak hétvégente volt szolgálatban. Ők osztották el a munkákat és az újakat is ők vették fel. Az én állásinterjúmon például Will orosz felszolgálásban ette meg előttem a vacsoráját, amihez nekem kellett megterítenem és elé raknom. Ő a gyakorlat híve. Nem szereti a mellébeszélést.

- Daniel, tiéd a reggeli és az ebéd. A főteremben étkezik ma, mivel oda járulnak elé a jelöltek. Csak ő és a kancellár lesznek ott, senki más. Végig ott kell maradnod velük és italokat szolgálni. Megértetted? - kérdezte azon a pattogós hangján.

Már a szolgálati helyiségben álltunk és éppen a szokásos, műszak előtti eligazítás folyt. Belegondolva, szívás lehet egy ekkora hodályt és száz embert koordinálni úgy, hogy minden olajozottan menjen. Nem csoda, hogy Will folyamatosan idegesnek néz ki.