Orion társa

7.

Dőlt betű - francia szöveg

- ... emiatt úgy gondolom, hogy a legtöbb képviselőnek ebben a mélyen tisztelt házban, leckéket kellene venniük az egyszerű emberek problémáiból. Mert, ameddig itt sutyorognak, újságot olvasnak, esetleg felnőtt filmeket néznek, ahogyan McCathny képviselő úr hátul - intettem széles mozdulattal a kopaszodó, hatvanas pasas felé, mire nevetés hömpölygött végig a teremben - Addig a valódi emberek világában, tízezer gyerek nem jut egészségügyi ellátáshoz azért, mert maguk az új autójuk színével vannak elfoglalva. Ez tarthatatlan. Felszólítom a tisztelt házat, hogy még péntek előtt hozzanak döntést és kezdjék meg a mentőcsomag kidolgozását. Ameddig a jogi procedúra lezajlik, az uralkodó jóváhagyásával, a menekültek orvosi ellátását a királyi magánvagyon fogja hitelezni az Amerikai Egyesült Királyságnak.
Nyugodt mozdulattal megnyomtam a mikrofonom kihangosítását megszüntető gombot, majd a bemélyedésbe ejtettem a zakómról a kis szerkezetet. Szavaimat néma csend követte a teremben. Akkor esett le mindenkinek, hogy a király úgy fütyül, ahogy én mondom és nekik aszerint kell ugrálniuk. Kissé színpadiasan megigazítottam a hajamat és éreztem Hilary kezét a vállamon.
- Csodálatosan csinálta, Daniel - hajolt közelebb a mögöttem lévő széksorból.
- Ön szerint lépni fognak? - kérdeztem kissé félve.
Lassan bólintott.
- Igen. Nagy nyomást gyakorol rájuk a médiabefolyásával és azzal, hogy az uralkodó teljes mellszélességgel kiáll Ön mellett. Nagyon nagy hatással van az emberekre Társként, főleg az Örökös érkezése óta - válaszolta megnyugtatóan.
Körbepillantottam a helyiségben, ahol a képviselők kisebb csoportban kezdtek beszélgetni, néha idegesen nézve rám. Hogyha híre megy a felajánlásnak a sajtóban és a neten, az ország leggyűlöltebb emberei lesznek egyetlen nap alatt. Péntekig még három nap volt és reggel már beszéltem a segélyszervezetek vezetőivel arról, hogy minden költségüket hajlandóak vagyunk Orionnal állni.
Minden ott kezdődött, hogy az észak-koreai csapatok (ahogyan azzal a kancellár is számolt), megszállták az amúgy is ingatag helyzetben lévő Mexikót, mert szerintük az Államok egy EMP-támadásra készül ellenük, aminek az ideális helye az éppen haralomátvételt elszenvedő, drogokban úszó ország. Milyen meglepő, igaz? Ez pedig sosem látott menekülthullámot idézett elő, amit tetéz az, hogy ez a rakat faszkalap, ami Parlamentnek hívja magát, nem tudnak dűlőre jutni, ki és milyen formában biztosítson alapellátást annak a sok ezer szerencsétlennek a határon. A kormánypártiak nem hozhatnak ez esetben relatív többséggel döntés, így szükség van a többiekre is. Ők pedig csak egymásra mutogatnak. Szánalmas...
Az ülést hamarosan berekesztették, azonban az ellenzéki pártok - ahogy azt a kis kijelzőn villogott, minden képviselő előtt -, a késői időpont ellenére, tanácskozásra hívták tagjaikat. Valami elkezdődött.
Elgyötört arccal, aktatáskámat a kezemben szorongatva hagytam el a parlament épületét és még intettem egyet a főlépcsőn álló biztonsági főnöknek, aki minden egyes este kikísért odáig és nézte, ahogy beülök az autómba. Biztos voltam abban, hogy amint kikanyarodok a sugárútra, hívni fogja a kastély biztonsági bázisát, hogy elindultam. Ők pedig méterre pontosan bemérnek az órám alapján, hogy hol járok. Kezdtem megszokni, hogy mindig van két nyomkövető a seggemben. Utáltam, de megszokható.
Fáradtan belenéztem a visszapillantó tükörbe, miközben felbőgött alattam a Ferrari. A születésnapomra kaptam Oriontól. Ugyanolyan, mint az övé, leszámítva, hogy hófehér. Egyszerűen imádtam. Ahogyan azt is, hogy a tenyerén hordoz. Mindketten sokat dolgozunk az államügyek miatt, ő mostanában egyre többet tartózkodik külföldön, így rendszerint bűntudata van. Aznap is éppen Németországban volt. Az ilyen utazások után elhalmoz drága ajándékokkal és feltűnően odaadó... Minden téren.
Lassan megtanultunk együtt élni és kezdtem megkedvelni.
Éppen egy piros lámpánál álltam, amikor megcsörrent a telefonom. Philippe csengőhangja volt.
- Ajánlom, hogy égjen a ház. Vezetek - hangosítottam ki.
A francia felnevetett a vonal túloldalán.
- Csak szólni akartam, hogy minden készen áll az estére. Amint William aludni megy, le tudunk lépni - mondta komolyan.
- A kamerák?
- Ki tudtam őket csapni legalább nyolc órára. Beletelik reggelbe, ameddig észlelik a kimaradást - felelte vidám hangon.
Határozottan jobban volt a büntetése lejárta óta. Néhány nap alatt a régi volt testileg. Viselkedésben, szerencsére nem tért vissza az agresszív éne, így egyre többet lehetett (még mindig felügyelet mellett) a családjával. Nem bíztam benne, de a közös érdek közelebb hozott minket egymáshoz.
- Csodálatos.
Minden köszönés nélkül kinyomtam, amit szerintem kezdett megszokni. Nem tudtam és nem is akartam vele kedves lenni. Ezt pedig ő is nagyon jól tudta. Tudta, hogy csak Marcus és Harry miatt állok szóba vele. Az utóbbi pedig mostanra már olyan, mintha az öcsém lenne, szóval nagyon rossz emberrel kezd ki, hogyha újra bántani próbálja. Többek között, a király ezért nem engedte még őket haza, illetve, mert a kissrácot jó társaságnak ítélte meg számomra, ameddig ő ennyire gyakran van távol.
Amikor hazaértem, a kastély már mentes volt a nappali nyüzsgéstől. A csend kellemes lehelete szállta meg az árnyas folyosókat, amit imádtam. A főnappali felé vettem az irányt, ahol az időnk nagy részét töltöttük, amióta állandó vendégeink vannak. Az kellően otthonos volt ahhoz, hogy ne érezzem magam egy múzeumban. Orion beszereltetett egy PlayStationt, amin életre-halálra szóló küldelmeket szoktam vívni vele, vagy Carllal.
Aznap csak a D'Orléan-házaspárt találtam összebújva a kanapén. Harry a férje ölébe hajtott fejjel szunyókált, miközben Philippe egy nagyon is vastag könyvet olvasott, egyik kezével pedig lusta, kényeztető mozdulatokkal simogatta a srác göndörödő tincseit. Igazán cukik voltak. Velük szemben, a sarokban Az Öreg terpeszkedett az egyik krémszínű fotelban, a telefonját nyomkodva. Azon kevés személyek közé tartozott, akiket meg mertem bízni a mókuskák felügyeletével, mert lagalább annyira utálta a franciát, mint én. Amikor meglátta, hogy belépek, felpattant és hang nélkül hozzám lépett.
- Minden rendben volt? - suttogtam, az elgyötört arcát látva.
Fáradtan beletúrt az ősz hajába, majd megigazította amúgy is hibátlanul álló zakóját, ami - mint mindig - úgy simult rá, akár a második bőre.
- Az egész napos romantikától hasogat kicsit a derekam és enyhe hányingerem van - felelte elmosolyodva.
- Lehet, terhes vagy.
Lesújtó, de vidám pillantást kaptam válaszul. Tudtam, hogy érti a humoromat és kedveli is. Intett még egyet Philippe-nek, majd jó éjt kívánt és távozott.
Végignéztem a szőnyeget borító plüss játékokon, amiket Médea előszeretettel nyúz, az apái pedig előszeretettel hagyják szét mindenhol a házban. Sóhajtva egyet ledobtam a táskámat és nekiálltam összeszedni a kupit. A démon rám mosolygott, mire beintettem neki. Erre nyelvet öltött rám gyerekesen, így kénytelen voltam hozzá vágni a kezemben lévő, rózsaszín nyuszit. Villámgyorsan kitért előle, de párnája hirtelen mozdulatától, Harry álmosan felnyögött.
- Mi a retkes fasz van? - kérdezte a szemét dörzsölve.
Hatalmas, barna szemeivel rám nézett, majd a szoba közepére guruló fegyveremre.
- Ugye nem használod rossz célokra a lányom játékait?
- Túl jól ismersz már - bólogattam, a sarokba állítva a hálós kosarat.
Philippe gyengéden, imádattal simogatta meg a férje hátát, amitől nekem is enyhe hányingerem támadt, akárcsak Carlnak. Fáradtan lerogytam eléjük a puha szőnyegre és hagytam, hogy a srác kigubancolja a nyakkendőmet, amit én sosem tudtam normálisan.
- Nehéz nap? - érdeklődött kedvesen.
- Talán megoldódik a menekültek kérdése. Bár az lenne a legegyszerűbb, hogyha Orion beletolná a kis koreaiak egész félszigetét az óceánba
A francia felhúzott szemöldökkel mért végig.
- Valójában Észak helyezkedik el északon, így, hogyha az megsemmisülne, akkor Dél is. Ők pedig fontos gazdasági partnereink.
- Köszönöm Dr. Faszfej - vetettem oda fintorogva.
Harry hirtelen felpattant, mintha megcsípték volna,
- Nézd, mit tudok csinálni - ugrándozott, mint egy kisgyerek.
A hatalmas, lelógó kristály csillár alá lépett és felnézett a drága monstrumra. Az apró darabok lassan remegni kezdett, majd párat villództak a bele szerelt villanykörték is. Ez egyértelműen annak a jele volt, hogy a köztük lévő kötelék jó úton halad. Ez az előnye annak, hogyha a démonok és a Társuk között kölcsönös a viszony. Az energiáik kiteljesednek és még a halandók ereje is elképesztő dolgokra képes. Olvastam egy feljegyzést, miszerint egy orosz démon Társa döntötte el a háborújukat a törökökkel még a 19. században. Ezt egészen pontosan nem tudtam elképzelni, de Orion közelében már én is képes voltam kisebb tárgyakat mozgatni, áramszünetet és enyhe áramütést okozni embereknek is. Gondolom, a démonok mágiája is hasonlóan működött. Nemrég megkérdeztem a királyt, hogyan tudna egy fajtársa eldönteni egy modern, korszerű fegyverekkel zajló háborút. Halvány, csodálatosan kék szemeivel hosszan az enyémekbe nézett és elmosolyodott. Rövid hallgatás után annyit felelt, hogy soha ne akarjam megtudni.
Harry mutatványa azonban aggodalomra adott okot. Mégpedig azon a téren, hogy tévedhettem a házasságukkal kapcsolatosan.
- Nagyon ügyes vagy, öcsi. Komolyan. De ne azon gyakorolj, ha lehet. Orion imádja - mondtam kissé erőltetett mosollyal.

- Nagyon sokat tud beszélni - szakadt ki Philippe-ből már az autóban.
Bőven elmúlt hajnali egy, amikor Harry képes volt elaludni. Azt is csak úgy, hogy a férje mellé feküdt, én pedig kint vártam a folyosón. Elég kínos volt az egész, pedig hallottam, hogy semmi szexuális jellegű dolog nem volt köztük. Csupán elég volt egymásra nézniük ahhoz, hogy kényelmetlenül érezzem magam.
Kezdtem aggódni, hogy visszatérünk-e reggelre, hiszen Médea pontban hatkor kel. Abban a pillanatban annyira örültem, hogy mostanra átalussza az éjszakákat. Ellenben hatra már a reggelijével kell várni az ébredését, különben hatalmas hisztit csap. Ehhez már kezdett a kastély minden lakója hozzászokni. Brent egyetlen egyszer emelt szót emiatt. Mielőtt én reagálhattam volna, Harry leordította a fejéről a maradék haját. A kancellár nem mert vele vitatkozni, mert tudta, hogy a gyerek az én és legfőképpen Orion feltétlen vendégszeretetét élvezi.
- Valami bajod van vele? - kérdeztem feszülten, amikor már fél órája tartottunk a város déli határa felé.
Olyan utakon haladtunk végig, amiken még sosem jártam és nem is akartam. Egy percig hálát adtam az égnek, hogy béreltünk egy lerobbant BMW-t, így több, mint nem voltunk feltűnőek.
- Biztos, hogy itt van az az épület? - néztem a franciára.
Egyetlen pillantásomból értette, mire célzok.
- Túl sokan vannak kint. De miért? Éjszaka van.
Látszott rajta, hogy egyre idegesebb, ahogy hajtottunk az elhagyatott gyárak mellett. Ez az a terület volt, ahol a régi házak és gazdasági telephelyek felújítása helyett, inkább újakat építenek a város más részein. Az üresen kongókból pedig rövid időn belül eltűnik minden mozdítható és pszichoaktív szerekké változik a piacon, hogy pillanatnyi örömöt okozzon valamelyik helyinek. Egyik kis utcából kanyarodtunk be a másikba, egyre vadabb és kevésbé biztonságosnak látszó környékre tévedve.
- Szerinted kellett volna fegyvert hoznunk? - vetettem fel.
Philippe szemei bizalmatlanul pásztázták a járdán ácsorgó, egymástól szabálytalan távolságra elhelyezkedő csoportokat. A gyér világításban csak fekete alakokat lehetett látni.
- Válaszolj! - förmedtem rá.
- Ez nem jó... Ezek... Együtt vannak. Látod? Vannak köztük feketék, latinok és ázsiaiak. Ezeket... - mondta alig hallhatóan.
Hirtelen kitisztult a kép.
- Felbérelték őket - fejeztem be angolul.
- Ne állj meg - súgta.
Mereven előre néztem. Az egyik kereszteződés előtt, már hosszú méterekkel lehetett látni, hogy egy fehér pólós alak fekszik az út kellős közepén. Odakint mínusz öt volt maximum.
- Van valaki ott...
A járda mindkét oldalán fekete autók parkoltak.
- Hajts át rajta - felelte idegesen.
Kezei egyszeriben remegni kezdtek.
- Nem fogom elütni - jelentettem ki.
Philippe tekintetében ekkor láttam először a mindent megbénító pánikot. Lassan megálltam az alak előtt. Összehúztam a szemeimet, amikor megpillantottam a férfi szőkés haját. Minden csontja kilátszott a gyér ruházata alól. Vékony lábain cipő helyett hatalmas vas béklyók voltak. Nem mozdult.
- Ez Marcus - mondtuk egyszerre.
A francia keze automatikusan lendült a központi zár felé, hogy megakadályozzon a kiugrásban. Zöld szemei hirtelen nyugalmat és higgadtságot sugároztak. Mintha csak érezte volna, hogy erre van most szükségem. Tudtam, hogy önszántunkból bele sétáltunk egy hatalmas csapdába, ahol egyszerre végezhettek ki mindkettőnket. És senki sem tudta, hogy itt vagyunk. Nagyon nagy erőfeszítésekbe került, hogy ne tudja senki.
- Ne szállj ki. Hívj segítséget.
- És kit? - kérdeztem szinte üvöltve.
- Tolass vissza és húzzunk el innen. Esélyes, hogy már megölték.
Vettem egy nagy levegőt és megnyomtam az ajtónyitó gombot. Lassan kiszálltam, kezeimet magasra tartva, jelezvén, hogy fegyvertelen vagyok. Ez azonban nem hatott meg senkit. Fél másodperc múlva égtelen fegyverropogás vett körbe minden irányból.