Orion társa

2.

A fürdőszoba felől egy férfi közeledett felénk. Olyan igazi, idősödő hipszternek mondanám. Az ötvenes évei végén járhatott, de tartása, ruganyos léptei és izmos testalkata miatt még mindig nagyon vonzó volt. Barna-szürke kockás öltönyt viselt, hozzá illő nadrággal és egyszerű, fekete inggel, ami elegánsan, mégis előnyösen simult a testére. Kiemelte a széles vállait és a lapos hasát. Arcán már kezdtek látszani az idő ráncai, de arisztokratikus vonásai még minidig férfiassá tették. Szemei elevenen csillogtak a maguk sötét, szinte fekete fényével. Haja és precízen karban tartott szakálla teljesen ősz. Néhány helyen még látszott, hogy egykor gesztenye színű lehetett. Tincsei oldalt és hátul rövidebbek, míg fent hosszúak és félre fésültek, a mostani divat szerint volt nyírva. Összességében olyan benyomást keltett, mint aki nem követi, hanem megelőzi a trendeket. Igazi úriembernek tűnt. Barátságos mosolyt eresztett meg felém.
- Szia. Carl Kalt vagyok. Nagyon örülök, hogy találkozhatunk - nyújtotta a jobbját.
Úgy fogta meg a kezem, mintha régi haverok lennénk.
- Daniel Hiller.
- Van esetleg valamire szükségetek? - kérdezte Will fontoskodva.
Carl úgy mért nagyjából végig, mintha egy hússzelet lennék a piacon. Lassan megnyalta az ajkait. Csak akkor vettem észre, hogy egy kis ezüstkarika díszíti a szája alsó részét.
- Igen, hozz a fiatalembernek egy sötétkék félcipőt. Ez ocsmámy. Nagyobb a lába, mint az enyém - azzal megfordult és a konyhába sétált, amin már várta egy üveg vörösbor.
A Parancsnok meghajolva távozott.
- Mi a franc baja van ma mindenkinek a bakancsommal? - motyogtam.
- Ne morogj az orrod alatt - mondta a férfi még mindig mosolyogva - Félig démon vagyok. A szívverésedet is hallottam már, amikor beléptetek. Ülj le, most kérdezhetsz.
Nem igazán volt más választásom, mint helyet foglalni a konyhasziget másik oldalánál elhelyezett bárszéken.
- Mi ez az egész Társ dolog? - összegeztem a legégetőbb hiányosságomat.
- Minden démonnak vannak Társai az örök élete alatt. Egyszerre mindig csak egy. És van az Igazi, aki gyermekkel ajándékozza meg, ritka esetben akár többel is. Igaziból csak egyetlen van mindenkinek az életében.
- Honnan lehet tudni, hogy a Társak közül ki az Igazi?
Hümmögött párat és ivott egy kortyot a borából.
- Csak az ő utódai születnek életképesen. Ezért szaporodnak a démonok nagyon nehezen. Egy Társat kiválasztani és megbizonyosodni arról, hogy nem ő az Igazi, több évbe telhet. Hogyha az adott démon szerelmes lesz, évtizedekbe kerül, amíg el tudja engedni a Társát.
- Hogyan engedik el ezeket az embereket?
- Leválasztják egy különleges eljárással vagy meghal. A leggyakrabban az utóbbi.
- Hogyan lehet egy démonnak egy férfitől gyereke?
Halkan felnevetett.
- Miután megtörténik az egyesülés, egy része a démonnak átkerül a Társába, aki meg tud termékenyíteni egy nőt. Meglepően sok meleg démon van egyébként.
Elgondolkozva forgattam meg az ujjaim között a saját poharamat.
- Orion mellett, az utódláson kívül, mi lesz az én szerepem?
- Te leszel a Társa, Daniel. A világ leghatalmasabb férfijának leszel gyakorlatilag a házastársa. Ott leszel mellette a külpolitikai útjain, te fogod őt segíteni a nehéz döntések alatt. Rólatok írnak majd az újságok és neked kell majd támogatni őt. Orion a szerelmet keresi, a legtöbb fajtársával ellentétben. Ő valóban párt akar magának. Hetero vagy?
Nem igazán számítottam erre a kérdésre.
- N-nem. Miért? - vontam össze a szemöldökömet.
- Mert úgy könnyebb. Mondtam, hogy a király párt keres magának.
A délután további részében kőkemény felkészítésen vettem részt. Meg kellett tanulnom egy csomó mindent a Királyságról, a kormányzásáról, az aktuálpolitikáról, az etikettről. Emellett Carl kioktatott, hogyan kell innentől viselkednek az eddigi kollégáimmal, a főurakkal, akik ezután alattam álló személyek lesznek és legfőképpen Orionnal, akinek féltétel nélkül szót kell fogadnom. De például azt nem tiltják a hagyományok, hogy a fontosabb parlamenti üléseken ott legyek vele és tanácsot adjak neki. Továbbá az egyesülés után, gyakorlatilag én leszek a helyettese, aki átveszi a teendőit, hogyha ő nem képes ellátni azokat.
A Királyság egyébként igazából nem totalitárius diktatúra, hiszen van választott elnöke, aki szinte a királlyal egyenrangú. A képviselők terjesztik elő a törvényeket, amiket a pártok megvitatnak és szavaznak róluk. Eztán az uralkodó dönti el, hogy beiktatja-e vagy visszaküldi változtatásra, esetleg teljesen elveti. Ez már majdnem háromszáz éve működik. A királynak egyetlen dologban van totális hatalma: a katonaság. Csak ő dönthet háború és béke felett, hiszen a mágiáját felhasználva, gyakorlatilag bármelyik ország hadseregét elpusztíthatja. Ezért praktikus, hogyha a világ egyik legöregebb démonja vagy. Igen, a démonok elvileg örökké élnek, de a legtöbbjük nem éli meg az ötszáz éves kort. Mindig kinyírják egymást, vagy öngyilkosok lesznek, amikor meghal az Igazijuk.
Carl elárulta, melyik főúrral lehetek jóban és melyik szúrna hátba az első adandó alkalommal. Nem véletlen, hogy a kancellárt az első helyen említett.
- Brentet azóta ismerem, hogy a Mezőgazdasági Minisztériumban volt gyakornok. Egy igazi, tenyérbemászó seggnyaló volt már akkor is. Egyszer megfenyegetett, amikor megtorpedózta a király a sugalmazásomra az egyik génmódosított gabonáról szóló javaslatát - mondta a férfi nevetve.
- Orion nekem azt mondta, szóljak neki, hogyha bárki illetlen lenne velem - jegyeztem meg nyugalmat erőltetve a hangomra.
Legyintett egyet.
- Férfiak vagyunk, ezt sose felejtsd el. Simán szarrá vertem.
Mindketten felnevettünk. Az öreg igazából nagyon jó humorú és kedves volt. Kezdtem otthon érezni magam nála. Kellemesen elborozgattunk, majd kerestünk egy olyan ruhát, amit fel tudtam venni az esti randira.
- Hogyan viselkedjek vele? Mármint legyek engedelmes kiskutya vagy inkább macsó? - vetettem fel, amikor a huszadik inget próbáltam fel.
- Légy önmagad. A köztetek lévő kapcsolat miatt, előbb-utóbb megérzi, hogyha szerepet játszol. És akkor kiakad.
Elgondolkodtatott, milyen lehet, hogyha egy démon igazán dühös.
- Ja, a kapcsolat. Kezdek félni, hogy megfagyok mellette. Most komolyan, te nagykabátban aludtál mellette?
Értetlenül nézett rám.
- Már miért... - a mondatát félbeszakította az ajtó nyitódása.
Orion lépett be rajta teljes valójában. Ezúttal egy földig érő, zöldes köpeny is volt rajta, gondolom a kint tomboló mínusz húsz fok miatt. Carl engedelmesen fejet hajtott, míg én inkább behúzódtam az öltözőszoba függönyei közé, hogy begombolhassam az ingemet. Éreztem a belőle áradó hidegséget, amely eltöltötte nyugalommal a csontjaimat, megtöltve hűvös levegővel a tüdőmet. Hallottam, ahogy megáll a férfi mellett.
- Nos, milyen? - kérdezte nyugodt hangon.
- Nálam nem lehet jobb - felelte Carl.
- Tudod, hogy minden Társ más, szerelmem.
Csend következett. Mintha hallani véltem volna a ruhák suhogását, ahogyan a selymes zöld a kockáshoz ér. A szemem sarkából láttam, az uralkodó lábujjhegyre áll és megcsókolja az öreg, ráncokkal szabdalt arcot. Olyan gyengédséggel és tisztelettel nézett rá, ahogyan rám még egyetlen pasim sem.
Szóval ezért kell kedvesnek lenni vele. Mert őt szereti, de tudja, hogy nem ő az Igazi. Ezért másik Társat kell keresnie - villant át az agyamon a felismerés.
- Felség... - léptem ki a takarásból, immár teljes harci díszben.
Úgy éreztem magam a több ezer dolláros ruhákban, mint egy bazári majom. De Orionnak láthatóan tetszett az eredmény, mivel széles mosoly terült el az arcán, amikor meglátott. Lassan végigmért és összecsapta a jól manikűrözött kezeit.
- Mondtam, hogy nem muszáj így hívnod - mondta lágyan - Várj meg kérlek odakint.
Az előbbi felismerés fényében, jobbnak láttam szó nélkül elhagyni a terepet. Csak egyet biccentettem Clark felé. A főszárnnyal összekötő folyosó már régen a téli éjszakába burkolózott. A lámpák csak gyér, sárgás fényt adtak. Tétlenül kinéztem a kihalt parkra, ahol az esti műszakváltás folyt éppen. Hogyha nem lennék most a király Társa, éppen hazafelé tartanék hulla fáradtan. Tizenöt óra munka nagyon megterhelő, még úgy is, hogy közben jár egy óra pihenő. De szerettem ezt a melót, hiszen rengeteg juttatással járt. Emellett kedvemre volt, hogy egyszerre csak három napot kellett ledolgozni, aztán egy szabadság. Jól lehetett vele tervezni, így volt időm konditerembe, könyvtárba és rossz hírű prostikhoz járni. Igen, még rájuk is volt pénzem. Mondtam, jól megfizetik a szolgálókat. De ezután már minden másképp lesz. Soha többet nem nézhetek rá egyetlen férfire sem a királyon kívül, különben nyilvánosan kiherélnek, amiben valszeg elvéreznék.
- Bocsásd meg, hogy megvárakoztattalak - érintette meg az emlegetett veréb a hátamat.
Ez volt az első alkalom, hogy hozzám ért. Ujjainak jéghideg helye még ruhán keresztül is sütöttek szinte. Fejbe vágott a levendulás illata, amely tökéletesen illett a személyiségéhez.
- Semmi probléma. Csak bambultam - motyogtam kissé fáradtan.
- Gyönyörű, nemigaz? - intett a folyosó felé.
Lassan elindultunk a főszárny felé, ahol mindketten napjaink nagy részét töltöttük. Csak teljesen más megvilágításban.
- Inkább félelmetesnek mondanám. Furcsa, hogy minden ennyire üres. Mármint, kissé kihalt.
Halkan felnevetett.
- Nem kell finomkodnod. Igen, üres. Amikor gyerek voltam, a palotáinkban együtt laktunk a cselédekkel. Aztán Amerikába költöztünk és felépült ez. Kezdetben még tele volt élettel. Sok kistestvérem volt. Ha jól emlékszem öt. Végül lassan mindenki eltávozott erről a világról és már nem tudtam elviselni a szolgák állandó jelenlétét. Jól esik éjszakánként a magányt átélni, amikor nagyon kevesen vannak csak itt.
Hangja fátyolos volt és nehéz, mintha nem akarná ezt elmondani nekem, de valami kényszerítené rá. Óvatosan megérintettem a vállát. Egyszerű, ártalmatlan gesztus volt csupán, de mintha szikrákat láttam volna kipattanni a testéből, ahol a tenyerem hozzá nyúlt. Pislogtam pár nagyot.
Biztosan fáradt vagyok már - gondoltam.
- Nem lenne mégis jobb, nem egy ilyen szellemtanyán élned? Engem baromira lehangolna. Lehet, ezért vagy ennyire komor mindig - mondtam rámosolyogva.
Ez az ő arcára is vigyort csalt. Igazán bájos, semmihez sem fogható reakció volt, amelytől hirtelen melegem lett.
- Nem vagyok mindig komor. De, ha téged lehangol, beszélhetünk a továbbiakban a változtatásokról.
Szótlanul haladtunk tovább a garázs felé, ahol csak a Bogár és a király két kocsija állt. Furcsa volt az a csengő csend. Bántotta a fülemet és sértette a lelkemet.
- Én hajthatok majd végre változtatásokat a palotával kapcsolatban? - kérdeztem, amikor beszálltunk a Ferrariba.
És valóban hagyott vezetni. Csodálatos érzés volt, hogy engedte, alávetett helyzetem ellenére is férfiként viselkedjek.
- Az egyesülés után bármit csinálhatsz szinte. Mától ez a hely az otthonod neked is. Azt akarom, hogy úgy is érezd. Hová megyünk?
Ezt a kérdést már előbb vártam, de ezt ismét betudtam annak, szeretné, hogyha nálam lenne az irányítás érzése. Igazából sokat gondolkoztam, hova vihetném. Mivel direkt kiemelte, semmi puccosat nem akar, egyből sztornóztam a régi életemhez tartozó helyeket. Arra jutottam, tekintve, hogy ézékeli a gondolataim egy részét, valóban önmagamat kell megmutatnom neki.
- Van egy hamburgerező nem messze a cselédszállástól. Egy nagyon kedves, idős hölgy vezeti. Gyakran járunk oda szabadnapokon a szobatársammal. Kis pénzből lehet nagyon jól lakni - feleltem rápillantva.
Először nem tudtam eldönteni, ki fog-e akadni a hallottakon. Igazából ő pont olyannak tűnt, aki lenézi azokat az embereket, akik ilyesmit kijelentenek. Aranykanállal a szájában született és ez látszott is rajta.
- Rendben. Holnap úgyis a Holly-ban fogunk enni. Bejelentjük az egyesülést.
- Kik lesznek ott, ha szabad tudnom? - kérdeztem kissé bizonytalanul.
Elgondolkozva kinézett az ablakon.
- Az elnök, a szűkebb értelemben vett kormánytagok. Az igazi ünnepséget még át fogjuk vitatni - vont vállat.
- Lesz ünnepség? Ez mit jelent pontosan?
Furcsa, nyávogós hangot hallatott, ami a türelmetlenségét fejezte ki.
- Mintha egy házasságkötés lenne. Kinyilatkoztatjuk, hogy kényszertől mentesen kötjük össze az életünket. Lesz egy kis véres rész, aztán buli hajnalig. Ide eljöhet a családod és a barátaid is.
- Nincsen sem családom, se barátaim - mondtam őszintén.
Összevonta a szemöldökét.
- Megkérdezhetem, ezt hogy érted?
- Te vagy Amerika királya. Bármit is kérdezel, nekem válaszolnom kell, akkor is, hogyha érzelmileg megterhelő.
Hangom mély, csillogó szomorúságot hagyott maga után a szemében. Komolyan olyan volt, mintha érezné azt, amit én. Abban a pillanatban kihaltnak láttam magam belülről. Olyan számkivetettnek, aki nem véletlenül van egyedül, mint a kisujja. Egy szívtelen rohadéknak gondoltam volna magam a helyében, akire nem éri meg időt és energiát áldozni.
- És a szobatársad? Hogyha szeretnéd, lehet ő a személyi szolgálód, aki öltöztet, felszolgálja a reggelidet satöbbi.
Elfintorodtam.
- Nekem ezekhez nem kell külön ember. Kivéve, hogyha ragaszkodsz hozzá. De Andreas akkor sem lehetne. Neki az egyetem miatt csak az éjszakai félműszak a jó.
Kicsit idegesen megnyaltam a szám, amikor leparkoltunk a Anne's Burger előtt. Igyekeztem olyan helyen megállni, ahonnan rálátunk a kocsira az étteremből. Nem az volt a legbiztonságosabb környék a városban.
Gyorsan átszaladtam az utas oldalra, hogy kinyissam neki az ajtót. Kissé fejet hajtva nyújtottam felé a kezem, hogy kisegítsem. Még láttam a mosolyt az arcát. Amikor márványsima bőre a tenyeremhez ért, mintha apró összehúzódások futottak volna végig a testemen. Lassan egyfajta melegség áradt szét a karomban, majd a felső testemen, egészen a farkamig. Akaratlanul is felnyögtem.
- É-érezted?
Hangja még a szokottnál is magasabb volt.
- Azt hiszem. Ez baj? Mármint... Valami nem működik a köztünk lévő kapcsolatban? - kérdeztem tétován.
Vett egy mély levegőt.
- Megkérhetlek arra, hogy most menj be és rendelj nekem valami finomat? Megéheztem. Nekem el kell intéznem egy telefont. Amikor bemegyek, igyekszem majd kedves lenni a tulajdonos hölggyel, aki minden bizonnyal fontos a számodra. Most sült ki az almáspitéje és isteni illata van. Kóstold meg, ameddig én beszélek az egyik barátommal, rendben? - nézett mélyen a szemembe.
Halványkék szemei mintha elhomályosodtak volna. Nem tudtam miért, de ez enyhe pánikkal töltött el. Tudtam, hogy a szavaival meg akar csak nyugtatni, de ezzel pont az ellenkezőjét érte el. Valamiért égető vágyat éreztem, hogy megérintsem az arcát. Visszafojtottam a szuszogásom és óvatosan, mintha csak egy pillangóhoz akarnék hozzányúlni, közelítettem a kezem az orcájához. Furcsa volt, hogy nem húzódott el, sőt, szinte belesimult a tenyerembe. Ez nem igazán illett ahhoz a hatalmas, megközelíthetetlen uralkodóhoz, aki még reggel volt a szememben.
- Minden okés? Kicsit rémültnek látszol - suttogtam.
- Olyan vágyaim vannak, amelyek miatt valószínűleg lenéznél és kinevetnél. És én nem lennék számodra II. Orion Froid onnantól.
Ujjaim lassan simították végig az arcát, majd eltűrtek egy lehulló, sötét tincset a füle mögé. Ennivaló, pici fülei voltak, akár egy nőnek.
- Tégy egy próbát. Azt hiszem mindkettőnket annyira fejbe vágott már ez a Társ-mágiás dolog, hogy mára úgyis mindegy minden.
Hangom olyan volt, mintha részeg lettem volna, pedig Carlnál másfél pohár vörösbort ittam csak meg. Biztosan nem az szállt a fejembe. Azt vettem észre, nála is beütött valami, mert játékosan felkuncogott. Meglepően aranyosnak találtam abban a pillanatban.
- Arra vágyom, hogy megcsókolj, mintha fontos lennék számodra és...
A mondatot már nem tudta befejezni, mert teljes testsúlyommal neki dőltem és az ajkaira tapadtam. Furcsa, édes íze volt, amellyel nem tudsz betelni még akkor sem, hogyha muszáj lenne. Éhesen faltam, miközben nyelveink táncot jártak a fejünkben dúló őrülettel. Finoman megharaptam kissé, mire ő édesen felnyögött. Az a halk, elhaló hang azonnal hatással volt a férfiasságomra. Szinte belepréseltem a méregdrága autó ajtajába. Kezeim végigszaladtak a derekán, magamhoz szorítva őt. Nehezemre esett elválni tőle, annyira selymes és lágy volt az egész lénye, hogy sosem akartam volna elengedni. Mikor végül nagy nehezen, lihegve néztünk egymás szemeibe, a háborgó kékség, szinte fehérben játszott.
- Hogyha megkérhetem, felség, fogja rövidre a telefonbeszélgetését - hajtottam fejet és sarkon fordulva átvágtam a kihalt utcácskán.
Az Anne's Burgert lehetett volna egy átlagos, lepukkant kajáldának nevezni, de több volt annál. Otthon volt a nehéz helyzetben lévőknek, lelkisegély a bajba jutottaknak és elsősorban a helyi meleg-közösség szíve. Jobban mondva, Anne Novotny volt az egész alfája és omegája. Az a csupaszív asszony azon az estén is, ahogy meglátott belépni, a nyakamba vetette magát. Alacsony, kövérkés nő volt, az ötvenes évei közepén. Festett, rövid, vörös haja az égnek állt, telt orcái mintha folyamatosan készen álltak volna arra, hogy mosolyra húzzák pirosra rúzsozott ajkait. Mindig feszes farmernadrágban és piros, felvarrókkal díszített pólóban dolgozott, amelyet átitatott a kellemes étel-illat. Ő volt a pincér az étteremben, amíg a bátyja, Monty a szakács. Olyan szeretettel vettek körbe minden vendéget, mintha a családtagjuk lenne.
- Aranyom, már azt hittem, be sem jössz ma. Ennyire hajtós volt a nap? Mi ez a szerelés? - nézett végig rajtam.
Nyugodtan a megszokott boxomhoz kísért. Elég eldugott volt ahhoz, hogy randizni vigyek oda fiúkat, de kellően közel a pulthoz, ahol a nővel tudtam beszélgetni.
- Annie, a király kiválasztott Társául. És most kicsit furcsán érzem magam a mágiája miatt.
Nagyon furcsán nézett rám.
- Ha nem lennél holtsápadt, azt mondanám, hogy le kellene állnod az extasy-val. Ez komoly?
Két keze közé fogta az arcomat, kellemesen hűsítve azt.
- Halálosan. Kint telefonál. Azt mondta, hozzam el valahová randizni olyan helyre, ami illik rám.
Kikerekedtek a szemei.
- A király ide jön?! - kiáltott meglepetten, mire a többi vendég mind ránk figyelt.
- Csss. Igen, de ne izgulj. Egész normális ürge. Bírni fog. Meleg, mint egy kandalló. Azok meg imádnak téged.
Szemében a hála villant fel és már nyitotta volna szólásra a száját, amikor közbe vágtam.
- Azt mondta éhes. Tudnátok nekünk készíteni kettőt abból a barackos burgerből?  - pislogtam rá kérlelően.
Monty hobbija az volt, hogy új és új hamburgereket talált ki, egészen a gyomorforgatóig. Ezeket rendszerint a hozzánk hasonló szerencsétlenek próbálják ki. Azonban voltak néha igazán teli találatok is, amik bizarrnak hangzottak, de valójában mennyeiek.
- Persze, aranyom. Azonnal. Egyébként milyen? Kedves? Szigorú? Jól fog veled bánni? - kérdezte hadarva.
Teljesen bepörgött. Megnyugtatóan megveregettem a karját. Anne több szempontból is olyan volt, mint az anyám. Mindig aggódott, hogy eszem-e eleget, hogy rendesen felöltözöm-e vagy nem szedek-e össze lapostetűt. Mondjuk az anyámnak az összes haja kihullott volna, ha ilyen miatt kellene aggódnia.
- Ne izguljon, hölgyem. A legjobb tudásom szerint vigyázok Danielre. De láthatja, még nem faltam fel, pedig valóban éhes vagyok - jelent meg mögöttünk Orion.
Esküszöm, nem hallottam nyílni az ajtót, ami felett még csengő is van. Nagyon furcsán nézett ki a kissé különc öltözködésével és kinézetével abban a hétköznapi környezetben. Szemei vidáman csillogtak, míg ajkai még mindig vöröslöttek a csókomtól. Anne azonnal felpattant és  meghajolt az előkelő vendég előtt.
- Daniel, be sem mutatod ezt a bájos teremtést? - nézett rám a király várakozóan.
Úgy tűnt, csak négyszemközt hajlandó alábbadni a tekintélyéből.
- Bocsáss meg. Ő Anne Novotny, az étterem tulajdonosa, nagyon kedves ismerősöm - mondtam a nő felé mutatva.
A király biccentett egyet és Annie felé nyújtotta a jobbját, aki reszkető kézzel fogadta azt el.
- Nagyon örvendek, Ms. Novotny - mosolyodott el Orion kissé kimérten, majd helyet foglalt velem szemben.
Úgy vette le magáról a súlyos köpenyt, mintha nehezére esne. Aztán rájöttem, le kellett volna segítenem róla. Gyorsan felugrottam, mire leintett. Óvatosan összehajtotta a méregdrága anyagot és maga mellé fektette a párnázott padon. Éreztem a belőle áradó feszültséget. Nagyon furcsa volt ez számomra. Sosem szerettem megérteni másokat. Nem akartam egy félidegen/idegen bőrébe képzelni magam, hiszen mindig volt éppen elég problémám a volt ahhoz, hogy ne akarjam másokét magamra venni.  Ez nagyon gonosznak és szívtelennek hangozhat, de erre volt szükségem ahhoz, hogy túléljem az életem legnehezebb időszakát, ahol egyedül voltam, mint a kisujjam. Igen, így lett a kicsi, aranyos Danből egy kissé bunkó, egyedülálló Daniel.
- Feszültnek látszol - jegyeztem meg, magam sem tudtam, miért.
Kissé fáradtan elmosolyodott.
- Esélyes, hogy háborúba fogunk vonulni Észak-Korea ellen és halvány lila gőzöm sincs, mi történik köztünk, mivel egyetlen démon ismerősöm sem tapasztalt még ilyet.
Elkerekedtek a szemeim. Közben Anne kihozott két, hatalmas adag epres limonádét, ami a ház specialitása volt.
- Bátorkodtam ezt választani a vacsorához - mondta a nő kedvesen mosolyogva ránk.
- Tökéletes. Imádom az epret - felelte Orion.
Hirtelen különböző képek villantak be az agyamban, amelyeken epret eszem a legkülönfélébb testrészeiről. Nyeltem egy hatalmasat és kortyoltam a hűsítő, édes italból, ami még mindig nem volt annyira ízletes, mint  a király ajkai.
- Nem mentek túl jól a dolgok a követtel?
  - Nem. Nem akarnak egyezkedni.
  - Tulajdonképpen miért nem bombázzátok az óceánba az országukat? - vontam fel a szemöldökömet.
Halkan felnevetett.
- Ugyanazért, amiért Oroszországot sem. Egy külpolitikai krízisben nem az a megoldás, hogy fitogtatjuk a piros gombunkat, hanem kommunikálni kell. Ez választ el minket az ősemberektől, drágám. Szerinted hol tartanánk, hogyha minden miniszteremet szájbavertem volna, akárhányszor nekem nem tetszőt mondtak?
Hümmögve figyeltem, ahogyan lassan a vöröslő ajkai közé veszi a szívószálat és iszik egy keveset. Lehunyta a szemeit és elmosolyodott, úgy élvezte az ízeket. Szerintem észre sem vette, hogy drágámnak szólított.
- Ebben viszonylag keveset tudok neked segíteni, de a második problémádon talán többet. Mi lenne, ha legalább most nem keresnénk mindenre választ?
- Válaszokat kell találnunk, mert senkivel sem éreztem ilyesmit. Egyetlen Társammal sem. Soha.
Igyekeztem figyelmen kívül hagyni ezt a megjegyzését.
- Hány Társad volt eddig? - kérdeztem lassan.
- Te lennél a huszadik.
- Hány éves vagy, ha nem túl illetlen a kérdésem?
Halkan felnevetett ismét és kihúzta magát. Hanyag mozdulattal megigazította a csipkés ingujját.
- Mennyinek látszom?
Lassan előrehajoltam a poharaink felett és a szemébe néztem, amely telve volt vidámsággal és jókedvvel. Ajkaim pár centire voltak csak az övétől. Láttam, ahogyan lepillant rájuk és nyel egyet.
- Úgy öltözöl, mintha a Napkirály udvarából szabadultál volna, akkor volt divat az ilyesmi. Azt mondtad, volt már tizenkilenc Társad. Belekalkulálva a köztük eltelő időt, nagyjából tizenöt év jut egyre. Háromszázötven körül lehetsz. De négyszáznál egy nappal sem több - suttogtam.
- És még okos is... A múlt hónapban voltam háromszázhatvannyolc.
Tudtam, arra vár, hogy megcsókoljam. Ki akartam használni a vágyakozásának minden pillanatát. Szinte szikrázott köztünk a levegő. Nem tudtam megfejteni, miért vonz ennyire az előttem ülő démon, akit reggel még a hátam közepére sem kívántam. Elmosolyodva visszahuppantam a helyemre, mire ő elégedetlen, nyávogó hangot hallatott.
- Jól tartod magad - jegyeztem meg.
- Apropó, Napkirály. Tudsz franciául?
Kicsit meghökkenve néztem rá.
- Igen. De benne van az életrajzomban. Meg spanyolul vartyogok egy kicsit.
- Csodás. Philippe imádni fog téged. Komolyan. Az esete vagy.
- Kicsoda?
Anne közben elénk tette az isteniek kinéző vacsoránkat, de én nem tudtam semmi másra figyelni, csak arra, amit mondott. Ő ellenben azonnal rávetette magát a kajára. Öröm volt nézni, ahogy habzsol.
- Philippe d'Orléans - mondta nehezen, amikor rájött, hogy bámulom.
- Orléans hercege? - néztem rá kissé hülyén
- Igen. Az első.