Az Omega - Holdtölte(átírás alatt)

Az lehetetlen

Két hét is eltelt, de még mindig a reggeleket a fürdőben kezdem Ez nem stimmel. Ez biztos nem valami gyomorrontás és elég erős az immurrendszerem, nem kap el holmi járványokat. Vajon mitől lehet még hányingere egy embernek....vagyis farkanak......Talán....nem, az lehetetlen.....vagy még se?.....Az az éjszaka.....
Lefagyva álltam fel a csempéről és siettem a tükör elé. A pólómat felhajtva néztem meg oldalról hasamat. Beigazolódott amitől féltem.
Én te....terhes vagyok.

- Hogy mi?- ejtette ki a kezéből Ethan a szatyrokat, melyekben az aznapi ételek voltak.- Az lehetetlen.- motyogta magában. Megfordult. Csak a hátát láttam. Talán azért, hogy ne nézzen a szemembe. Nem bír a szemembe nézni.

Annyira megijedtem a viselkedése miatt. Féltem, hogy nem akarja......hogy elhagy és megint egyedül leszek....nem mertem belegondolni a jövőmbe Nélküle.

- E Ethan.- néztem rá könnyes szemekkel.
Nem reagált a nevére, mire én egyre jobban el kezdett könnyezni. A végén már zokogtam. Szerelmem lassan visszafordult, és a hasamra nézett. Akaratom ellenére is levánsorolt jobb kezem a pocakomra és azt simogattam nyugtatásképp.

- Időre van szükségem. - felelte jegesen és már el is tűnt.
Csak mereven magam elé bámultam. Egyszerűen nem hiszem el, hogy csak úgy itt hagyott.
Nem tudom mennyi idő telt el. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Alice rohan be a házba és ölel át. Erőtlenül dőltem az alacsony lány vállaira és sírtam fel keservesen.

Éjfélig csak sírtam, vagy azon gondolkodtam, hogy mégis miért sírok. Mikor eszembe jutott az oka, újra elsírtam magam. Hajnali egy fele elaludtam. Egy autóban ébredtem. Alice vezette. Megkérdezhettem volna, hogy hova megyünk, de nem volt kedvem. A hányingerem elmúlt és igen csak éhes lettem. Persze ilyenkor jön az, hogy a bánat miatt nem eszel semmit, csak hogy saját magaddal tolj ki....Hát, én pont ezt gondoltam ki, mint napi...mármint heti program.

Mikor megált a kocsi, Jacob-ék háza tárult a szemem elé. Nagyot nyeltem és eluralkodott rajtam a szégyenérzet. Még menyasszony sem vagyok, még a kezemet se kérték meg, sőt én még a 18-at se töltöttem be. Erre lefekszek egy fiúval és teherbe is ejt.

- É én nem megyek be oda.- húzódtam el a másik oldalra a jármű hátsó ülésén.

- Nem lesz semmi baj.- mosojgott barátságosan.
Nagyot nyeltem és kiszálltam az autóból. Benyitottam a házba és szembetaláltam magam a többiekkel. Sajnálkozó tekintetek mindenfelől. Gyorsan kipislogtam szememből a könnyeket és lehajtottam a fejem.

- Sziasztok.- suttogtam.
Nessy szó nélkül rohant hozzám és ölelt meg.

- Mindenben segítünk, amiben tudunk.- mosolyodott el halványan.
Erre megint felzokogtam.
Nem ismerek magamra. Régen érzéketlen voltam. Csak a legdúrvább rémálmaimban sírtam el magam. Pislogás nélkül -mondhatni -végignéztem a családom halálát. Most pedig itt vagyok egy kicsit több mint egy év után. A szemeim fel vannak dagadva és vörösek a sírástól. Remegek egész testemmel. De még aludni sem tudok.